Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-285

4 Az országgyűlés képviselőházának bíró által rehabilitált egyént megbántja, megsérti, felemlíti bűnét, súlyos büntetésben részesüljön. Védelmezni is tudjon az állam, necsak megbántani. Tudja az állam kötelességét azokkal szemben, akik könnyelműen megbántják azokat, akik rehabilitációt érdemelnek. En merem mondani, hogy ez a társadalom megóvásának és politikai haladásának érdeke, nemcsak a humanizmusnak érdeke, hanem annak a kultúrfölénynek is érdeke, amelyről annyiszor van szó és amelyre annyiszor hivatkozunk. A kérdés mélyebben annál a fogalomnál kezdődik el, hogy mit nevezünk presztízsnek. Cararra törvényalkotása, valamint Bindingnek nagyszerű munkái arról, hogy mit jelent büntetőjogi vonatkozásban a presztízs kérdése, elébünk tárják, hogy a capitis diminutiónak azok a módjai, amelyek a büntetőítéletben a lefokozás hatásában mutatkoznak, csak egy rehabilitáló ítélet felfokozó hatásában változhatnak meg. Azt mondja Binding, ha körülnéztek a társadalomban, látjátok, hogy mennyi bűnösnek tartott ember élvezi azt a presztízst, amelyet egy esetleges hibás bírói ítélet elvett százaktól és százaktól; elmondja, hogy nézzetek körül fényes társaságaitokban, nézzétek meg, nogy bankoknak, vállalatoknak élén és igazgatóságában mennyi politikailag jelentős, a presztízst habzsoló egyéniség ül. Nézzétek meg, hogy mit jelent az úgynevezett közgazdasági tevékenység és érvényesülés, amely igen gyakran másoknak vagyonával játszik, nézzétek meg, hogy mennyi presztízst élvez a kisajátítási jog alapján az egyes könyöklő ember, a magát jól adminisztráló ember. A magát rosszul adminisztráló ember elbukik, abból tragikus hős válik és neked, állam, aki osztogatod a javakat igazgatóidnak, felügyelőbizottsági tagjaidnak, biztosaidnak és mindenféle rendű és rangú javakban részeltetett közgazdasági erőidnek, nincs erőd és képességed arra, hogy visszaadd a gyanútlanul bűnbeesett és megtévedt embernek azt a presztízsét, amelyet azért kell adni, mert ennek a társadalomnak tagja, azért kell élveznie, mert hasznot akar adni az államnak a maga megtért tevékenységével. Szörnyűbb mulasztást nem lehet elképzelni, mint a presztízstől bírói ítélettel megfosztott embernek a presztízs világába való visszatérést, a nemzeti vagyon növelésére, nemzeti kultúrértékek támogatására való tevékenységét lehetetlenné tenni. Hiszen nagy tisztelettel vagyunk a bírói ítéletek iránt, azonban a tisztelet nem zárja ki a kritikát. Nekünk jogunk van a bírói igazságszolgáltatás tévedéseire is rámutatni s ha a közelmúlt történetéből azt látjuk, hogy ítéletek keletkeznek súlyos fegyházi tételekkel, amelyeket a kir. Kúria hónapokra szállít le, akkor itt ür van és olyan mérték, amely az igazságszolgáltatás rendes menetének igazságügyi politikai rendszerének bírálatára kötelez minket. A jogegység azért van törvénybe iktatva, hogy az igazságszolgáltatás egyenlősége a jogban e az emberekkel való - vonatkozásban mindenütt egyforma legyen. A nagy eltérés a büntetési tételektől,, higyjék el nekem, t. Képviselőház, az igazságszolgáltatás medrében nyugtalanságokat idéz elő s nincs egy forradalmasító erő nagyobb és hatékonyabb és szerencsétlenebb, mintha igazságszolgáltatási nyugtalanság szállja meg az országot. Az igazságszolgáltatás harmonikus egysége, felemelő ereje és tudata a lelkek békéjének igazi előmozdítója. Ne azt mondják, hogy a politikai agitáció árt és ne úgy érvényesüljön a felügyeleti hatóság munkája, hogy egyes gyűlé^85. ülése 1929 április 30-án, kedden. seket betilt, s a polgárok egymással való értekezését megtiltja, hanem oly intézményeket léptessen életbe, mint a rehabilitáció, amely tudatja mindenkivel, akit illet: ne félj, ha megbecsülöd magad, visszatérsz a társadalomba, visszatérhetsz, a magyar társadalomba, úgyhogy senki se merje avatatlan szóval illetni a te multadat, Megbűnhődted vele a multat és jövendőt, megbűnhődted vele mindazt, amit az állam büntető hatalma tőled kíván, és most érdemed szerint visszafogadunk, visszaölelünk, mert minden erőre szüksége van a magyar társadalomnak. (Platthy György: Ilyenre nem!) Javaslatom abból a gondolatból indul ki, amely egyező Európa minden törvényhozásával. Az alapgondolat az: örökre szóló büntetés nincs, örökre szóló és kondemnáló erővel az állam sem élhet. Hiszen ha csak azt vesszük: ami ma igazság, vájjon igazság-e holnap is? Hát nem emlékeznek a középkori szörnyű igazságtevésekre, a boszorkányperek ítéleteire, és egyéb szörnyűségeire az igazságszolgáltatásnak, amely kohóba oly nefhéz betekinteni? Hát a Callas-eset, amelynél kerékbe törnek egy jóravaló polgárt és jönnie kell egy Voltairenek, hogy az elpusztított emberi igazságot napfényre hozza! Korok és tünetek, amelyek ezt a romboló erőt jelentik, ma is meglehetnek. Ma is börtön fenekére juthatnak emberek, akik a maguk lelkében az ártatlanság érzését hordják s akiknek a jövendő igazságot adhat. Miért ne adjuk meg a lehetőséget arra, hogy ez bírói szóval megtörténhessék? A bíró is tévedhet és a bíró is hadd lássa be a tévedését. Ezért kell olyan instrumentumnak lenni, amely mellett a polgár ezt az igényét érvényesítse. Ez nem egy alázatos folyamodás, ez jogos igény, amelynek a bíró megfelelni tartozik. Hogy ez könnyelműen ne történhessék, javaslatom azt célozza, hogy a budapesti és a többi kir. táblák elé járulhasson aki magát rehabilitálni akarja. Zártülésen történik, a nyilvánosságnak nincs köze hozzá mindaddig, amíg bírói határozat ebben nem keletkezik, de ha bírói határozat keletkezett, akkor meg kelljen kérdezni az illetőt: akarod-e, hogy nyilvánosságra hozzuk, akarod-e, hogy tudja meg mindenki, vagy csak azok, akikre te súlyt helyezel? így történnék meg a nyilvánosságrahozatala a bírói határozatnak. Hogy ebben is bírói tévedés ne történhessék, egyfokú jogorvoslatot kívánok engedélyezni a m. kir. Kúriához, ahol a tárgyalás a főügyész hozzászólása mellett és kontradiktatórikus eljárással a védő felszólalása mellett kimerítheti az egész tényállást és szabadon mérlegel az a bírói szenátus, amelyet külön erre a célra kell megalkotni évenként, hogy megérdemli-e ez az ember azt, hogy bírói szóval is térhessen vissza a társadalomba, igen-e vagy nem? Ez igen egyszerű, igen átlátszó javaslat. Minden országban elegendőnek tartottak olyan indokolást, amely mellett néldául a Code Pénale, amelyben már réges-régen, annyi idővel ezelőtt a napóleoni törvényhozás már megütötte ezt a hangot és a Code Pénale Suisse, a svájci büntetőtörvénykönyv is azt mondja, hogy a hivatalából és hivatásától eltiltottnak is vissza kell adni a hivatalához és a hivatásához való jogát, hogy például ne történhessék meg az, hogy egy orvos, aki hibás műtét folytan baj bakerült, örökre eltiltassék hivatásától. A fiatalkorúakra külön intézkedések vannak. Németországban 1909-ből és 1927-ből származó javaslatok vannak. Az 1927. évi javaslat, amely a már meglévő törvényt akarja javítani,