Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-274

62 Az, országgyűlés hépvisélőházánah A közérdek pompás kifejezése. - Zaj a bál- és szélsőbaloldalon.) A miniszterelnök úr kíván szólani. Gr. Bethlen István miniszterelnök : T. Kép­viselőház ! *Tekintettel arra, hogy a t. képviselő úr egy második interpellációt is jelentett be (Nagy zaj. — Halljuk ! Halljuk !), arra kérem a Házat, méltóztassék hozzájárulni ahhoz, hogy válaszomat a második interpelláció elmondása után adhassam meg. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök : Méltóztatnak ehhez hozzájárulni ? (Igen !) A Ház így határoz. (Sándor Pál: Nekem most a házszabályok értelmében jogom van tíz percig beszélni?) Nem most, hanem a második interpelláció után, a miniszteri válasz után. A kép­viselő úr azonban akkor kérheti beszédidejének tíz perccel való meghosszabbítását. (Nagy zaj a szélsőbaloldalon.) Következik Sándor Pál képviselő úr második számú interpellációja. Kérem a jegyző urat, szíves­kedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Urbanits Kálmán jegyző (Olvassa :) «Inter­pelláció az összkormányhoz. Hajlandó-e a kor­mány olyan közgazdasági-, vám-, tarifa- és pénz­ügyi politikát folytatni... (Nagy zaj a bal- és szélsőbaloldalon. ) Elnök : Bródy képviselő urat kérem, méltóz­tassék az interpelláció szövegét békében meghall­gatni. (Bródy Ernő : Kiváncsi vagyok, mikor lesz befejezve.) Bródy képviselő urat rendreuta­sítom. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Rothenstein Mór : Éljen Őrffy !) Urbanits Kálmán jegyző (tovább olvassa) ... amely az egyes közszükségleti cikkeket sújtó közterhek leszállításával oly irányban befolyá­solja a kartellek árpolitikáját, hogy e közszükség­leti cikkek a fogyasztók számára olcsóbban áll­janak rendelkezésre?» Elnök : Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. (Peyer Károly : Ilyenkor harminc inter­pellációt kell bejegyezni, mint ahogy mi csinál­tuk. — Zaj.) Miután a képviselő úr — amint értesültem —­első interpellációja alkalmával mindkét interpel­lációjára vonatkozóan a beszédidő meghosszab­bítását kérte azt meg is kapta, ez a második interpellációnál is megilleti őt, de kérnem kell a képviselő urat, hogy félóra keretében méltóz­tassék elmondani azt, amit negyedóra alatt szán­dékozott elmondani. (Rassay Károly: Ha lehet!) Sándor Pál : T. Képviselőház ! (Nagy zaj. — Halljuk ! Halljuk !) Csak röviden befejezem azt a mondatot, amelyet az előbb akartam elmondani. Nem fogom ezt a dolgot most tárgyalni. (Nagy zaj.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak. Sándor Pál : A miniszterelnök úrnak figyel­mébe ajánlom, hogy ez a per folyik, mégpedig azon az alapon, hogy ki akarják mutatni, hogy további 12 pengő osztalékot kellett nekik fizetni és kifogásolták azt, hogy tantieme címén kifizet­tek 1927-ben 2,280.000 pengőt. (Zaj a bal- és szélső­baloldalon. — Gaál Gaston : Tantiémet ! Hát még a vezér mit kap ! — Peyer Károly : Az elnök egyedül 400 millió tiszteletdíjat kap. — Zaj.) Ezzel kapcsolatban csak egyet kérdezek; nem akarom a házszabályokat kijátszani. (Nagy zaj. — Elnök csenget.) Ki fizeti mindezt ? A fogyasztó, a mezőgazda, az egész társadalom. (Zaj.) T. Képviselőház! Talán lesz még alkalmam erről bővebben is beszélni és lesz még budget is. Rá akarok térni a második tárgyra, amelynél szintén azt mondták, hogy nem felel meg a való­ságnak az, amit itt állítottam. Bizonyos zseniális merészség kell ahhoz, amit az én Biró Pál barátom az ő cikkében elmondott. Mert nem tudom, hogyan ítélt meg engem: csak 274. ülése 1929 április 10-én, szerdán. nem gondolta azt, hogyha egyszer az ország érdekében szót emelek, akkor az ón igazságaimért nem állok helyt, vagy hogy nem vagyok olyan adatok birtokában, amelyek révén az ő vállalatá­nak üzleteit nem ismerném. Éppen azért, mert én vele szemben elnéző voltam első interpellá­ciómban, mindjárt meg kellett volna mondania, mi az, ami nem áll abból, amit én mondottam. Én nem megyek bele hirlapi vitákba, hanem itt a Ház legyen megitélője annak, igazam van-e vagy nem. Ebbe is nem azért megyek bele, hogy lássák, igazam van-e vagy sem, hanem azért, mert tud­nunk kell, hogy a magyar fogyasztóközönségnek van-e szüksége itt remédiumra. vagy sem. Engem semmi más nem érdekel. Biró Pál t. képviselő­társam talán azt mondhatná, hogy nincs kartell. (Csontos Imre : Mondani lehet, de bizony van !) Lehet, hogy nem kartell a neve; lehet, hogy ebben nincs igazam. Hogy a gyereknek milyen nevet adjak, amelyet most viszek a keresztelőre, azt én nem tudom, de ítéljék meg az urak, hogy kartell-e vagy nem. Azt hiszem, hogy rosszabb, mint a kartell. (Gaal Gaston: Gentlemanlike megállapítás!) Elsősorban állítom és bizonyítom is, — ha Biró Pál t. képviselőtársam kivan ja — hogy az ő vállalata a düsseldorfi Eisen- und Stahlverband tagja. Bemutathatok egy angol ira­tot, amely 1928-ról számol be, hogy Csehország­nak, Ausztriának és Magyarországnak — ha jól emlékszem — körülbelül 7'8% a kvótája. Ez a megállapodás Düsseldorffal a kvótára vonatkozó­lag, a második megállapodás pedig a terület­védelemre vonatkozik, azaz a nagy, óriási üzemek, azért, hogy kvótát kapnak, kötelezik magukat, hogy egyik a másik területén nem árusít. Ez a területvédelem. (Peyer Károly : Ez az inter­nacionalizmus !) A kisebb üzemekkel a nagy gyárak végeznek ; egyébként pedig nem törőd­nek azzal, hogy ezek a kisebb üzemek benne van­nak-e a megállapodásban. Bizonyítékom erre egy fiúméi levél, — itt van a kezemben — amelynek írója azt mondja, hogy nem érti azt, hogyan lehetségesek ezek a dolgok. Azt mondja, hogy a maguk részéről a Rimamurányinál plaszirozta a szállítást a vitkovici gyár. A vitkovici gyár csinálta az. üzletet, és a Rimamurányi szállított. Fél attól, hogy a magyarok nem tudnak erről és ez esetleg a magyarok rovására menne. Ez az egyik levél. Leszek bátor később sokkal fogasabb levelet is idézni. (Gaal Gaston: Nem lesz rá idő !) Az meglehet, én nem segíthetek rajta. (Gaal Gaston : Már tíz perc elmúlott.) Weisz Manfréd, a Diósgyőri Vasgyár és a Rimamurányi szövetkeztek. Ezek 1931-ig szerződ­tek. A bizonyíték itt van: a közös ártáblázat, — leteszem a Ház asztalára — amelyen szerepel Ózd és Csepel, és mindenütt ott van, hogy mennyi fuvardíjat térítenek vissza a fix árakból. (Gaal Gaston: Ez a gentlemanlike megegyezés, amelyre Biró Pál hivatkozik. — Peyer Károly : A közös fosztogatásra!) Miután nagyon kevés időm van, kérem, méltóztassanak beszélni engedni. (He­lyeslés.) Most mit csinált a Rima? A Rima és — gon­dolom — három gyár között megállapodás tör­tént és a három gyár, a nagyobb üzleteket kivéve, átadta egy négytagú kereskedelmi szindi­kátusnak a körülbelül 20.000 vagont kitevő keres­kedelmi árut, amely feldolgozás céljaira való és amely különösen a mezőgazdaság részére lesz szállítandó. E négy cég számára meghatároztak bizonyos árat és külön árat határoztak meg a raktárárura nézve. Természetes, hogy a raktár­árunál, ha valaki megvette, még hozzájön a keres­kedő költsége, azé, aki pl. vidékre megveszi az

Next

/
Oldalképek
Tartalom