Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-282

Az országgyűlés képviselőházának 282. ülése 1929 április 24-én, szerdán. 375 ennek alapján az állampolgárságot elismerik, a választ nem vehetem tudomásul. Elnök : A miniszter úr újból válaszolni kivan. Walko Lajos külügyminiszter : T. Ház ! Azt hiszem, törvényekben és rendeletekben van szabályozva az, hogy milyen előfeltétetek fennforgása mellett állíthat ki a belügyminisztérium vagy más hatóság állampolgársági bizonyítványt és így természetesen ezekhez a szabályokhoz kell igazodni. A követségnek van lehetősége valamelyes igazoló-iratok kiállítására, de ez nem elegendő a német hatóságok szempontjából, miután a német hatóságok rendes állampolgársági bizonyítványt igényelnek az útlevelek helyettAzt hiszem egyébként, hogy az az információ, amelyet t. képviselőtársam az érdekeltek részéről kapott, nem lesz helytálló és én sejtem, hogy itt hol van a kérdés összezavarása. (Zaj. — Elnök csenget.) Régebben ugyanis hallottam, hogy voltak egyes esetek, amikor toloncügyekben a magyar hatóságok részéről, tehát a magyar belügyminisztérium és egyéb magyar hatóságok részéről igényeltetett az, hogy a Németországból kitoloncolt egyénekre vonatkozólag az útlevéltől eltekintve még más okmányok is mutattassanak fel, amelyek az állampolgárságot igazolják, de ezek mindig olyan esetben történtek, amikor az útlevél kiállítása még arra az időre esett, amikor az optálási határidő nem járt le, tehát 1922. évi július 26-át megelőző időre. En most azt sejtem abból, amit a képviselőtársam nekem mondott, hogy ha a német hatóságok részéről valamilyen olyan megjegyzés tétetett, hogy magyar részről nem elégedtek meg az útlevéllel, vagy magyar részről súlyt helyeztek más okmányokra, akkor ez nyilván valólag arra vonatkozik, hogy a tolonc-ügyekben a régmúlt időkben voltak bizonyos esetek, amelyekből kifolyólag tudom, felmerültek^ a toloncátvétel alkalmával bizonyos differenciák. Ekkor csakugyan felmerült az a terv. hogy Németországgal a tolonckérdésre vonatkozólag ugyanolyan egyezményt csináljunk, mint a milyen Ausztriával ezidőszerint is érvényben van, ennek a tárgyalására azonban mindezideig nem került sor. Még csak egy megjegyzést szeretnék tenni. A t. képviselőtársam méltóztatott említeni a berlini követséggel kapcsolatosan, hogy valamilyen fél-névjegyet tartottak ott elegendőnek az igazolásra. Ha nem tévedek, annak idején valamilyen hamisítási üggyel kapcsolatosan (Györki Imre: Nem téved a miniszter úr! Derültség a szélsőbalodalon.) voltak ilyen természetű hírek az újságokban, de az, hogy az újságokban ilyen hírek voltak, egyáltalában nem jelenti, hogy ezek a hírek a valóságnak megfeleltek volna, amennyiben ezek a hírek a valóságnak egyáltalán nem feleltek meg. A magam részéről tisztelettel kérem válaszom szíves tudomásulvételét. (Helyeslés.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a külügyminiszter úr válaszát tudomásul venni, igen, vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat, akik tudomásul veszik, szíveskedjenek felállani! (Megtörténik) Többség! A Ház a választ tudomásul vette. Következik Frühwirth Mátyás képviselő úr interpellációja a kereskedelemügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Fitz Artúr jegvző (olvassa): «Interpelláció a m. kir. kereskedelemügyi miniszter úrhoz: 1. Kérdezem a miniszter úrtól, hogy az ipartestületek megszavaztatása befejeződött-e már? 2. Hajlandó-e a miniszter úr az ipartestületek megszavaztatásáról szóló hivatalos adatokat közreadni? Budapest, 1929. április 22. Mély tisztelettel Frühwirth Mátyás s. k. Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó! Frühwirth Mátyás: Mélyen t. Képviselőház! Most hat hete folyt le egy szokatlan szavazás, amikor ugyanis a kereskedelemügyi miniszter úr megkérdezte Magyarország iparosságától, vájjon kell-e neki kézműveskamara, hajlandó-e vállalni az «ezzel járó költségeket és ennek a központi szervnek mi legyen a neve. Ez a három kérdés volt, amelyre a magyar iparosságnak a maga alkotmányos szervei útján válaszolnia kellett. Megkérdezték a jelenlegi régi elavult ipartestületi közgyűléseket és elfogadták válasznak azt, amit ezek a közgyűlések válaszul adtak. Erre a három kérdésre csaknem valamennyi ipartestület válaszolt és tudomásom szerint óriási többségben döntött a mellett, hogy a kézműveskamara szükséges, az ezzel járó költségeket hajlandó vállalni és ennek a képviseleti szervnek kézműveskamara legyen a neve. A kézműveskamarát nemcsak Magyarország iparossága kívánta, hanem Magyarország miniszterelnöke is, aki az egységes párt értekezletén jelentette be, hogy szükségesnek tartja, a munkaprogrammba felveszi és meg is fogja valósítani. A kereskedelemügyi miniszter úr itt a Házban is nem egyszer, többször kijelentette, sőt a múlt év tavaszán azt mondotta, hogy őszkor okvetlenül hozza a kézműveskamaráról szóló javaslatot. Ezt a miniszter úr többször megismételte és amikor már hivatalos kormánynyilatkozat volt, amikor már az egész ország iparossága e mellett nyilatkozott meg a maga szabad szervezetei révén, akkor azért, hogy megnyugtassa a miniszter úr saját magát, még egyszer megkérdezte az iparosságot az ő hivatalos alkotmányos szerveik útján. Ez a szavazás megtörtént. Meg vagyok róla győződve, hogy az iparosság a kézműveskamara ellen szavazott volna, három napon belül már az egélsz ország tudta volna, hogy az iparosság a kézműveskamarát elvetette, mint ahogy egyes érdekeltségek, annak ellenére, hogy ők is tudták, hogy a magyar iparosság óriási többsége a kézműveskamara mellett szavazott, ^mégis hamis hírrel látták el a sajtót, . a közvéleményt megbolondították, félrevezették és képesek voltak egyszerűen hazudni az egész ország nyilvánossága előtt. Gondolom, hogy a miniszter úr válaszában, amelyet írásban kapok meg, meg fogja állapítani, hogy azok a hírek, amelyeket akkoriban a lapok útján terjesztettek egyes érdekeltségek, a tényeknek egyszerűen nem felelnek meg. Furcsa dolog, hogy 360 szavazatot két hónap alatt kelljen összeszámlálni. Amikor legutóbb néhány héttel ezelőtt az olasz választás lefolyt, amely vasárnap reggel kezdődött és éjjel befejeződött, mi a hétfő reggeli kávé mellett már olvastuk, hogy mi történt Olaszországban, hogy ott nyolcmillió szavazat esett Mussolini listáira. Ma pedig úgy állunk, hogy hat hete múlt el annak, hogy 360 ipartestület beküldötte a kereskedelmi minisztériumba ezeket a hivatalos írásokat és még ma sem tudjuk, hogy összeszámlálták-e, ma sem tudjuk, mi az oka annak, hogy olyan nehezen megy az öszszeszámlálás és hogy nem adtak hivatalos adatokat ki a nagy nyilvánosság számára. Érthetetlen dolog ez, amikor egy osztály törekszik arra, amikor saját maga kívánja az áldozatot meg-