Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-282

376 Az országgyűlés Jcépviselöházának 282. ülése 1929 április 24-én, szerdán. hozni azért, hogy önálló érdekképviseletét megkapja, hogy olyan érdekképviseletet kapjon, amilyen az ügyvédeknek, kereskedőknek, és a mezőgazdáknak van. Úgyszólván mindenki rendelkezik már ebben az országban önálló érdekképviselettel. A magyar iparosság, amely hű volt mindig az országhoz, s amely értékes osztálya a magyar társadalomnak, húsz esztendő óta kéri és követeli ezt, és most már maga is hajlandó áldozatot hozni a kézműveskamaráért. Ilyen körülmények között valóban nem tudom megérteni az okát annak, miért nem kapja meg ez a derék és becsületes magyar iparos osztály a maga önálló érdekképviseletét. Érthetetlen valami ez. Nagyon sok probléma előtt állottam már, de ilyen súlyos és nehezen megérthető problémát még nem láttam. A magyar iparosságnak, mint minden osztálynak, szüksége van érdekképviseletre, amely felfelé az ő érdekeit védje, amely a kormánynál és a főhatóságoknál prezentálja az iparosság kívánságait, viszont lefelé szüksége van az iparosságnak arra, hogy műveltségét emelje. Ennek az osztálynak műveltségét emelnünk kell, hogy ismét felemelkedjék oda, ahol valamikor a középkorban volt, amikor a városok és nagyközségek élén iparos családok állottak. Ezt az osztályt nem szabad a műveletlenségbe süllyeszteni, meg kell adnunk neki azt a szervet, amelynek révén felemelkedhetik, hogy a középosztály értékes tagjává váljék, mint valamikor a középkorban volt. Nemcsak a műveltségét kell emelni ennek a szervnek, hanem gazdasági szervvé kell emelni. Hiszen valljuk meg egészen őszintén, egyes kisipari műhelyekben ma még 50 év előtti termelési módszerekkel dolgoznak. Ahogy 50 évvel azelőtt tanulta az az öreg iparos, ugyanazokkal az eszközökkel és ugyanúgy dolgozik ma is. Ennek meg kell szűnnie, hiszen a magyar iparosság több embert alkalmaz, mint a gyáripar ebben az országban. A magyar gyárosok együttvéve csak 220.000 embernek adnak kenveret, a magvar iparos osztál pedig 245.000 embert alkalmaz ebben az országban, de nemcsak 245.000 munkásembernek ad kenyeret, hanem 80.000 tanoncot is nevel; a gyáripar pedig csak 7500 tanoncot nevel. Az egész iparos generáció és az ipari munkásság tehát a kisipari műhelyekben nő fel. Nem mindegy a nemzet számára az, hogy ez az osztály egészen védelem nélkül álljon itt, s nem mindegy, hogy megadjukje neki, amit az iparosság kér, és amit a kormány megigért, és ami mellett az iparosság óriási többsége már nem egyszer állást foglalt. Ha a magyar iparosság leszavazta volna az ő kézműves kamarai javaslatát, azt mondanám, hogy rendben van, a magyar iparosság nem akarja és nem szabad ráerőszakolni semmit. Amikor azonban egy osztály óriási többsége kívánja és akarj cl cLZ áldozatot meghozni, nem szabad a magyar törvényhozásnak ölhetett kézzel nézni egy osztály vergődését, küzdelmét, lefelémenését. Közelebb kell hozni az államhoz ezt az osztályt s meg kell szerveznünk, hogy az állam oszlopává, támaszává s értékes elemévé váljék. Nem szabad engednünk, hogy ez az osztály, amely ma hitel nélkül, támasz nélkül küzd, tönkremenjen. Ez az osztály hű akar lenni az államhoz, meg kell tehát adrii neki a lehetőséget, hogy hű is legyen az államhoz. Hiszen például a hitelkérdés annyira rendezetlen, hogy amíg a gyáripar annyi olcsó hitelt kap évente a Nemzeti Banktól, hogy minden egyes munkásra 670 pengő olcsó hitel jut, addig az iparososztálynál az a helyzet, hogy egy munkásra csak 16 pengő esik egy esztendőre. Ez óriási differencia. Ezt az osztályt nem szabad elsüllyedni engedni. Éppen ezért kérem a kereskedelemügyi miniszter urat, hogy hozza nyilvánosságra az adatokat. Nem kell félnünk az adatoktól. Hisz nem adóstatisztikáról van szó, egész nyíltan az ország elé lehet állni ezekkel az adatokkal, hogy lássa az egész ország, hogy hány iparos döntött a kézműveskamara felállítása ellen és hány döntött mellette. Amint mondottam, nem kell félnünk ettől, hanem azon kell lennünk, hogy teljesítsük a magyar iparososztálynak ezt a kívánságát. Van a magyar iparosságnak egy elavult intézménye, az ipartestület, amely nem más ma már, mint munkakönyvkiállító hivatal, sóhivatal, ahol semmi más nem történik, mint az, hogy időnként összeül egy pár iparos és elmondja a maga bajait, de ez már ötvenéves intézmény, nincs modernül felszerelve s jogai nincsenek. Nekünk ezt az intézményt meg kell reparálnunk s modern érdekképviseletté kell kialakítanunk. Az ipartestületek fölé oda kell tennünk a kézműves kamarát, egy olyan szervet, amilyen van a mezőgazdák és más osztályoknak. Mint mondottam, a magyar nemzetnek nem kell ettől félnie, hiszen a törvényhozás és a kormányzat megtette a magáét és senki kedvéért nem szabad engednünk, hogy ez a kérdés levétessék a napirendről. Épen azért tisztelettel kérem a kereskedelemügyi miniszter urat, tegye közzé a hivatalos adatokat, hogy lássa az ország, kik szavaztak a kézműves kamara mellett és kik ellene. (Élénk helyeslés.) Elnök: Bejelentem, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr a vele szabályszerűen közölt interpellációra írásbeli válaszát máris megadta. (Halljuk! Halljuk!) Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a választ felolvasni! Fitz Artúr jegyző (olvassa): «Tisztelt Képviselőház! A szóbanforgó interpellációra van szerencsém a következő főbb adatokat közölni: Az ország területén összesen 370 ipartestület működik, ebből 329 a vidéken, 41 Budapesten. A szavazásban résztvett 350 ipartestület (94r6%), nem vett részt 20 ipartestület (5-4%). A szavazásban részt nem vett 20 ipartesMilet közül vidéki 19, budapesti 1. A szavazásban résztvett 350 ipartestületből 214 (61-1%) szavazott az országos szerv felállítása mellett, 136 (38-9%) pedig az országos szerv felállítása ellen. Az országos szerv felállítása mellett szavazott 214 ipartestületből 212 az Országos Kézműves Kamara elnevezést óhajtja, két ipartestület az Ipartestületek Országos Központja elnevezést kéri. A szavazatok arányát külön vizsgálva a vidéki és a budapesti ipartestületeken belül azt látjuk, hogy a szavazásban résztvett 310 vidéki ipartestületből 198 (63-9%) szavazott az országos szerv felállítása mellett, 112 (36*1%) szavazott az országos szerv felállítása ellen. Ezzel szemben Budapesten a szavazásban résztvett 40 ipartestületből csak 16 (40%) szavazott az országos szerv felállítása mellett, míg 24 (60%) szavazott az országos szerv felállítása ellen. Az országos szerv felállítása mellett szavazott 198 vidéki ipartestületből 140 foglalt egyhangúan állást, 58 foglalt szótöbbséggel állást. Az országos szerv felállítása mellett szavazott 16 budapesti ipartestületből 8—8 foglalt egyhangúan, illetőleg szótöbbséggel állást. Az országos szerv felállítása ellen szavazott 136 ipartestületből 119 kívánja a kereske-