Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-282

368 Az országgyűlés képviselőházának gunk részéről nem hagyhatjuk a kérdést feledésbe menni. Ha nincs is meg a lehetőségünk arra, hogy most bármilyen konkrét lépést tegyünk, állandó figyelemmel fogjuk a dolgot kísérni. Kérem a válaszom tudomásulvételét- (Helyeslés jobb felől.) Elnök : Az interpelláló képviselő urat illeti a viszonválasz joga. Vargha Gábor : Ujabb 10 percet kérek viszon­válaszom elmondására. Elnök : Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e hozzájárulni ahhoz, hogy a képviselő úr viszon­válasza 10 perccel meghosszabbíttassák 1 ? (Igen!) Így tehát összesen 20 perc áll a képviselő úr ren­delkezésére. Vargha Gábor: T. Képviselőház! Bármilyen alapossággal adta is elő válaszát az igen t. külügy­miniszter úr, őszintén szólva, sokkal megnyug­tatóbb választ vártam és reméltem. Ha az igen t. külügyminiszter úr beszédében-így biztató hang nem csendült volna ki, ha különösen beszédének befejező szavaiból egy-két halvány reménysugár nem csillant volna fel, válaszát nem vettem volna tudomásul. Miután azonban az igen t. külügy­miniszter úr akkor, amikor ez az ügy felmerült, már bevégzett tényekkel állott szemben, s mivel kijelentette, hogy az ügyet feledésbemenni nem engedi, ennélfogva nehéz szívvel bár, de válaszát tudomásul veszem. Engedje meg azonban az igen t. külügy­miniszter úr, hogy talán az általa nem ismert, vagy nem tudom, bármi okból elő nem adott körülményekre felhívjam figyelmét. Hogy ez a kérdés milyen fázisokon, milyen dátumokon ment keresztül, az már magábanvéve valóságos cso­dával határos. 1918 december 26-án lépték át a jugoszlávok a magyar határt és már 1919 január 2-án egyszerű vend legényekből álló csapat kiverte őket. 1919 május 12-én a Legfelsőbb Tanács eluta­sítja a jugoszlávokat a vendség beolvasztása iránti kérelmükkel. 1921 november 15-én a határ­kiigazító bizottság javasolja 35 község vissza­csatolását. 1922-ben a júniusi ülésben javasolja Hymans az egész vendség visszacsatolását. 1923­ban csekélységem felhívja az igen t. külügy­miniszter úr figyelmét a kérdésre, és 1924 július 18-án — amiről én eddig természetesen nem tudtam, mert talán hivatalos titok volt — Zág­rábban írják alá azt a jegyzökönyveit amely ezeket a községeket tőlünk végleg elszakítja. Azért hozom fel e dátumokat, hogy megkér­dezzem az igen t. külügyminiszter úrtól, vájjon e dátumok közötti időkben történtek-e lépések a magyar kormány részéről a 35 község megtartása, visszacsatolása érdekében ; kontrakarirozva lett-e a jugoszlávok machinációja, amelyről nekünk tudomásunk volt % Miért írta alá Zágrábban a mi megbízottunk azt a jegyzőkönyvet, amit a béke­szerződés idevonatkozó cikke alapján feltétlenül meg kellett volna tagadnia % Ezeket a kérdéseket kívánom az igen t. külügy­miniszter úrhoz intézni, és hogy még inkább meg­nyugtassuk magunkat, azon alázatos kéréssel for­dulok az igen t. külügyminiszter úrhoz, — mert hiszen a kérdés ezzel tisztázva nincsen — hogy az ezekre az ügyekre vonatkozó összes jegyző­könyveket és határozatokat akár párizsi, akár genfi követségünk útján megszerezni méltóztas­sék. De egyben kérem az igen t. külügyminiszter urat arra is, hogy az összes lapközlemények, ame­lyek ezen időtájban ezen tárgyalásokra vonatko­zólag megjelentek, és amelyek a vend szövetség és különösen annak nagyérdemű elnöke, Mikola Sándor akadémiai tag révén megszerezhetők, meg­szereztessenek. De most a legfontosabb körülményre kívánom felhívni az igen t. külügyminiszter úr figyelmét 282. ülése 1929 április 24-én, szerdán. és ez nem más, mint az, hogy a jugoszlávok kép­viselője a párizsi békekonferencián, nyomtatott írásban adja tudtunkra, hogy a vend vidék soha­sem került volna jugoszláv fennhatóság alá, ha a francia delegátusok és expertusok állandóan a jugoszlávok kezére nem jártak volna, és ha Tardieu a Legfelsőbb Tanács határozatát néhányszor a jugoszlávok javára önhatalmúlag el nem csavarta volna (Jánossy Gábor: Csalás volt az egész!), amely műveletéért sokszor igen heves konfliktusba keve­redett más nagyhatalmak képviselőivel. A jugo­szláv kormánynak a párizsi konferencián meg­jelent hivatalos delegátusa tehát írásban beismeri, hogy a Legfelsőbb Tanács a vendséget Magyar­országnak ítélte oda, azonban Tardieu ezt a hatá­rozatot önhatalmúlag megváltoztatta (Jánossy Gábor: Meghamisította a jegyzőkönyvet!,) és úgy fogalmazta meg, hogy a vendség Jugoszláviához csatoltassék. Ezek csakugyan olyan dolgok, amelyek való­ságos borzalommal töltik el az embert : hogy olyan férfiak, akik a Nemzetek Szövetségének tanácsá­ban ültek, képesek voltak ilyen besúgásokra épí­teni egy nemzet jövendőjét. (Jánossy Gábor : Lloyd George beismerte, hogy becsapták !) Külö­nös, hogy minden kérdésben, amely hátrányunkra dőlt el, mindenütt ott találjuk a francia nemzet láthatatlan és látható kezének nyomát. (Űdy van ! Ügy van! — Mozgás.) A kísérőlevelet a francia köztársaság és egyúttal a békekonferencia elnöke, Millerand úr írja alá. (Egy hang a közéven : Por­hintés volt csupán !) Clemenceau, aki akkor el­mondhatta magáról, mint egykor XIV. Lajos : «L'état c'est moi», «az állam én vagyok», egy kézlegyintéssel döntött hazánk szomorú sorsa fe­lett. Tardieu úr, aki szintén miniszter volt, nem­csak heves csatákat vívott a jugoszlávok érde­keiért, hanem képes volt megváltoztatni a jegyző­könyveket. Önkénytelenül kell kérdeznem tehát, mit vétet­tünk mi annak a francia nemzetnek, akivel évszázadokon át a legbensőbb barátságban éltünk, akihez igazán őszinte kötelékek fűztek ben­nünket, mint szabadságszerető néphez? Mit vé­tettünk mi nekik! (Jánosy Gábor: Nem a francia nemzet csinálta, hanem a vezérei !) Én inkább meg tudom bocsátani a szabadság nagy népe, Amerika képviselőjének, Wilsonnak azt az emberi gyengeségét és megtántorodását, aki a világ második Üdvözítője lehetett volna és árulója lett; inkább el tudom felejteni az igazságérzetére oly büszke nagy angol nemzet fiának, Lloyd George­nak golf játékát, aki, amikor a Magyarország fel­darabolását felmutató térképet odavitték neki golfozás közben, azt kérdezte: «Wat it is Hun­gary!» és máris odakanyarította mindjárt a nevét, aláírta rögtön. (Jánossy Gábor: Be is ismerte, hogy becsapták!) A francia nemzetnek és Millerand úrnak az a kijelentése, amelyet a kísérőlevélben írt, hogy «a dolgok meglévő rendje, még ha ezeréves is, nem jogosult a jövőre nézve, ha az igazságtalan­nak találtatik,» azonban az a legrettenetesebb gool, amelyet a francia nemzet az ezeréves magyar igazság kapujába belőtt. (Hegymegi Kiss Pál: Ezt nem a francia nemzet csinálta, hanem a francia imperialista politikusok! Ne zavarjuk össze!) Erre ki kell jelentenem azt, hogy hiába vonta kétségbe Millerand úr — legyen Hegymegi Kiss Pál kívánsága szerint, de ő mégis csak a francia nemzetet képviselte — a mi ezeréves magyar igazságunkat, mert a magyar nemzetet az isteni Gondviselés állította erre a helyre, nyugat és kelet ütközőpontjára, és mi történelmi hivatást teljesítettünk, tehát ez az ezeréves magyar igaz­ság igazság marad akkor is, amikor a francia

Next

/
Oldalképek
Tartalom