Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-282

Az országgyűlés képviselőházának 2 állapítandó vonal» néven megjelölt határvonalrészletek megállapítására, hanem, ha valamelyik érdekelt Állam kéri, s a bizottság azt helyénvalónak találja, a közigazgatási határok útján megjelölt határvonalrészletek felülvizsgálására is (kivéve az 1914. évi augusztus havában fennállott nemzetközi határokat, amelyekre nézve a bizottságok szerepe csupán a határcölöpök vagy a határkövek felülvizsgálására fog szorítkozni). A bizottságok mindkét esetben arra fognak törekedni, hogy szigorúan kövessék a szerződésekben foglalt meghatározásokat, a lehetőség szerint figyelembe véve a közigazgatási határokat és a helyi gazdasági érdekeket.» Most pedig következik az, amin a főhangsúly van (olvassa): «A bizottságok határozataikat szótöbbséggel hozzák és ezek az érdekelt felekre nézve kötelezők. A határrendező bizottságok költségeit a két érdekelt Állam egyenlő részben viseli». (Jánossy Gábor: Azt megfizettük, de becsaptak megint!) Miután mi a szerződést aláírtuk, tehát mi is Magas Szerződő felek lettünk, mint ilyenek ezen cikkely alapján kértük, hogy ugyancsak a békeszerződés 27. cikkelyének második pontjában Jugoszlávia és Magyarország között megállapított határvonal a Mura és Lendva folyók mentén megváltoztattassék, mert az sem az igazságnak, sem a gazdasági, sem a néprajzi követelményeknek meg nem felel. A legfel sőhb tanács erre Anglia, Francia, Olasz- és Japánország delegátusaiból egy bizottságot küldött ki, amely bizottság megjelenvén a helyszínen, megvizsgálta a határokat és azokat igazságtalanoknak találta (Ügy van! Ügy van! — Jánossy Gábor: Egyhangúlag!), s 1921 november 15-én Varasdon felvett jegyzőkönyvében azt javasolja a legfelsőbb tanácsnak, hogy a két ország között ezen a részen, tehát a Mura és a Lendva folyók részén az eredeti határvonal megváltoztatásával hat vend és huszonnyolc magyar község csatoltassék vissza Magyarországhoz. (Jánossy Gábor: Színtiszta magyar községek 0 Ennek a javaslatnak indokai oly világosak, annyira helytállóak, hogy azokra egy sokkal nagyobb igazságnak uralmát lehetne felépíteni, mint amilyen nekünk a békeszerződésben biztosítva van. Éppen azért engedje meg az igen t. Ház, hogy ezt a jegyzőkönyvet, mint a magyar nemzet egyik legszomorúbb időszakának sok reményre jogosító, de annál több csalódást okozott dokumentumát, felolvashassam (Halljuk! Halljuk!), részben azért, hogy ez a Ház Naplójában megörökíttessék, részben pedig azért, hogy abban a döntő harcban, amelyet ezeréves határaink visszaállításáért meg kell vívnunk, fegyverül szolgáljon. (Halljuk! Halljuk! a jobb- és a baloldalon.) A határkiigazító bizottság javaslata, illetve határozata — eltekintve az egyes határpontok megállapításától — a következő (olvassa) : «Kivonat a határmegállapító bizottság elnökének a Nemzetek Szövetségének tanácsához intézett és 1921 november 15-én Varasdon kelt jegyzőkönyvéből. Van szerencsém felsőbb jóváhagyás végett egy javaslatot előterjeszteni, mely a trianoni békeszerződés által az S..H. S. állam és a Magyar Királyság részére megállapított közös határnak az S-H. S. és Ausztria-Magyarország közös hármas határpontjától a Mura és Lendva folyók összefolyásáig terjedő részére vonatkozik. Van szerencsém tudomására hozni azokat az indokokat, amelyek a Bizottságot arra indították, hogy a határnak ezt a megváltoztatását javasolja. A) A határvonal nyugat—kelet irányú részében vagyis az S. H. S.—Ausztria-Magyarország hármas határpontjától kezdve egészen egy kilométer távolságra délkeletre Örfalutól Jugoszláviához csatolt hét vend népességű községet, amelyek azelőtt Szentgotthárd járáshoz tartoztak. 2. ülése 1929 április 24-én, szerdán. 365 A tárgyalásokból kitűnt, hogy e községek közül hatnak (Kerkafő, Marokrét, Gal, Budfalva, Kisdolány, Nagydolány) gazdasági élete igen határozottan Szentgotthárd felé irányult és hogy másra a természet is ellene van annak, hogy ezek a muraszombati járáshoz, — vagyis Jugoszláviához csatoltassanak. Ez a hat község, amelyeket a határ elválasztott régebbi központjuktól, azonkívül azért, mert Muraszombattól messze esnek és mert nincs elegendő közlekedési eszközük ide, tényleg a legszélsőbb nyomorban sínylődnek. E kis területnek Magyarországhoz való csatolása semmiképpen sem árthat az S. H. S. királyság érdekeinek. E hegyi lakók egyhangúlag kérik a status quo ante bellumot. (Jánossy Gábor : Ezt az antant mondja !) Minthogy e kérés teljesítése az érdekelt államok egyikének érdekeit sem érinti károsan, a bizottság méltányosnak és igazságosnak találta e hat községnek Magyarországhoz való csatolását. B) A határvonal északnyugati, délkeleti részében, vagyis Örfalu délkeleti határától a Lendva és a Mura összefolyásáig terjedő részében Jugoszláviához csatolt 28 tisztán magyar nemzetiségű községből álló sávot, melyek között csupán Kebele szentmárton olyan, amelynek többsége szláv. A tárgyalásokból, melyeket a Bizottság tartott, igen határozottan kitűnt, hogy ezek a községek egészen határozottan kelet felé orientálódnak. Tekintetbe véve geográfiai helyzetüket, ezen nincs mit csodálkozni. Szentgotthárd—Csesztreg közötti nagy országút, melyet a határvonal Örihódostól északra és délre kétszer is átvág, lehetetlenné tesz e községek számára minden közlekedést. Lakosaik nagyobbrészt lutheránus és kálvinisták és így el vannak választva nyugati szomszédjaiktól, amelyek tisztán katolikusokVégül, forgalmuk Magyarország felé irányul, ahol azok a központok vannak (Dávidháza. Senye háza, Öriszentpéter, Velemér, Csesztreg, Rédics, Senti), amelyekből létük fenntartását merítik. Ez a javaslat, amelyet Nagybritanni a, Franciaország, Olaszország és Japán megbízottjai elfogadtak, november 14-én terjesztetett a Bizottság elé. Az S. H. S. királyság megbízottja * ellenezte, Magyarország képviselője elfogadta e javaslatot, azonban a szavazásnál többséget nyert e javaslat. Ennek következtében van szerencsém ezt a javaslatot Magas Illetékessége elé terjeszteni.» Eddig szólt a határkiigazító bizottság határozata. Meg kell még jegyeznem, hogy amint azt a határki igazító bizottság jegyzőkönyvben megjegyzi, hogy ezt a határozatát, amely 1923 június 4-én kelt, az Utasítások 7. cikkelyének d) pontja alapján és a kísérőlevél szellemében hozta. Ennél világosabb és meggyőzőbb, a békeszerződés 29. §-ában, valamint a kisérőlevélben foglalt feltételeknek megfelelőbb javaslat nem hiszem, hogy valaha is a Legfelsőbb Tanács asztalára került volna és talán ennek köszönhetjük, hogy a Legfelsőbb Tanács már a következő, 1922. év július havában megtartott ülésére'napirendre tűzte ennek a kérdésnek tárgyalását és ott egy még kellemesebb meglepetés várt reánk, amennyiben az ügy előadója, Hymans belga delegátus, nemcsak ennek a 35 községnek visszacsatolását, hanem az egész vendségnek is visszacsatolását javasolta a nemzetek szövetsége főtanácsának. Hogy mit jelentett ez, kitűnik abból, hogy a vendség területe 940 négyzetkilométer, 69 községből áll és lakosainak száma 91.436; ezek közül ugyan 66°/

0 vend, de olyan vendek, akik szívben-lélekben magyarok (Ügy van! Ügy van!) és akiket én bátran oda merek állítani az Alföld bármelyik tősgyökeres magyarja mellé. (Ügy van! Ügy van! — Jánosy Gábor: Sírva könyörögtek, hogy visszajöhesenek, hogy adják vissza őket az anyaország51*