Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-282

366 Az országgyűlés képviselőházának hoz!) A jugoszláv külügyminiszter azonban Hymans javaslatát sem fogadta el. Ilyen körülmények között a dolog természetéből kellett hogy következzék, hogy a Nemzetek Szövetsége legfőbb tanácsának akár a határkiigazitó bizottság javaslatát, akár pedig Hymans előadói javaslatát el kellett volna fogadnia, mert hiszen erre kötelezve volt a békeszerződés 29. cikkelye és a kisérőlevél alapján egyaránt. De kötelezve volt azért is, mert hiszen egy korábbi, már 1919 május 12-ikén hozott határozatában a jugoszlávoknak a vend vidékre vonatkozó igényeit a limine elutasította. Csak határozattá kellett volna tehát emelni a javaslatot. Ismerjük azonban a Nemzetek Szövetségének halogató, eltologató taktikáját, amelyet az optáns perben is tapasztaltunk. Nem bocsátkoztak a kérdés meritumába, annak eldöntésébe, hanem a legkönnyebb végét fogták a dolognak és egyszerűen utasították a jugoszláv és a magyar külügyminisztert, hogy ha tudnak, egyezzenek meg maguk között. Azóta, tehát nyolc év óta folyik az egyezkedés ; hogy megtörtént-e ez, azt nem tudhatom, erről csak Bánffy Miklós akkori külügyminiszter világosíthatna fel bennünket. Én azonban eltekintve minden mellékkörülménytől, ismerve a Nemzetek Szövetségének eljárását az ő érdektársaival szemben — hiszen ők is jól ismerik a régi latin közmondást : solamen miseris socios habuisse malorum — de eltekintve attól a tehetetlenségtől, amely a Nemzetek Szövetségének működésében mindig megnyilvánul, valahányszor a legyőzöttek igazáról van szó, (Jánossy Gábor: Kiraboltak, nem legyőzöttek!), ha semmi egyéb, maga a zsiványbecsület kötelezte volna őket, hogy kiküldötteiket ne dezavuálják. (Jánossy Gábor: Még az sincs!). Ha ezt a kérdést kellő eréllyel állították volna a Népszövetség elé, ha ott egy gróf Apponyi Albert állt volna mellettünk, kizártnak tartom, hogy a Nemzetek Szövetsége az igazságtól és a békeszerződések határozott utasításától eltért volna. Sajnos, azonban ez mégis megtörtént. Én már 1923. július 11-iki indemnitási beszédemben felhívtam az akkori igen t. külügyminiszter úr figyelmét — gondolom Daruváry Géza volt — erre a fontos ügyre, hogy lépjen fel eréllyel ennek a mi 16.000 testvérünknek érdekében és kövessen el mindent, hogy ez az ügy folyton napirenden maradjon. Megtörtént-e, nem tudom. De én ma, amikor közvetlen közelből látom annak a népnek nyomorúságát, lelkiismeretbeli és képviselői kötelességemnek tartottam, hogy ezt a kérdést újból ide a Ház elé hozzam. (Jánossy Gábor : Nagyon helyes!) Én már aükori beszédemben bámulatomnak és csodálkozásomnak adtam kifejezést a felett a hősies magatartás felett, amelyet a vend testvéreim akkor tanúsítottak, amikor a jugoszláv katonák szuronyai és puskatusai között magyar zászlók alatt, magyar dalokat énekelve vonultak a határmegállapító bizottság elé és követelték a határok kiigazítását. (Jánossy Gábor: Ki is verték a vendek a jugoszlávokat botokkal!) Én tehát arra kérem az igen t. külügyminiszter urat, hogy ezt az igazságot, amely úgy a határkiigazító bizottság, mint pedig Hymans előadói javaslatából olyan ragyogó fényben tündöklik elénk, ezt az igazságot elhomályosítani, eltemetni ne engedje. Ezúttal nem kívánok sem a legfőbb tanács eljárásának, sem pedig a jugoszlávok magatartásának bírálatába bocsátkozni, mert attól félek, hogy ez az én bírálatom nagyon lesújtó, nagyon keserű lenne. De ha keserűségünknek és szent haragunknak hangját vissza is fojthatjuk magunkba, igazunkat azonban annál hangosabban kell az egész világ előtt hirdetnünk. (Ügy van! Ügy van!) 282. ülése 1929 április 24-én, szerdán. Kérem tehát a külügyminiszter urat, hogy kísérelje meg a megszakadt egyezkedés fonalát a jugoszlávokkal újból felvenni; a horvátországi szomorú tapasztalatok után talán azok is engedékenyebbek lesznek. És ha ennek ellenére is minden további diskusszió elől elzárkóznának, vigye az ügyet a Népszövetség elé (Jánossy Gábor : Mindig! Állandóan!), hogy a Nemzetek Szövetségének módja legyen választani a mi legbensőbb hálánk és az egész világ erkölcsi közvéleményének elismerése és ama lesújtó ítélet között, amely bizonyára nem fog elmaradni, ha az igazságot érvényre jutni nem engedi és ezt a 35 községet Magyarországhoz vissza nem kapcsolja. (Élénk é'jenzés és taps.) Elnök: A külügyminiszter úr óhajt válaszolni. Walko Lajos külügyminiszter: T. Ház! Méltóztassanak megengedni, hogy a magam részéről némileg még kiegészítsem azokat a rendkívül alaposan összeállított adatokat, melyeknek kíséretében t. képviselőtársam ezt a kérdést a Ház színe elé hozta. Szeretnék még néhány felvilágosítást adni a tényállásról és azt hiszem, hogy ilyenformán teljesen tiszta képet méltóztatnak kapni a helyzetről és egyúttal arról is, hogy van-e lehetősége annak, hogy mi most ebben a kérdésben valamit tegyünk. A békeszerződésnek 29. §-a, amelyet igen t. képviselőtársam szíves volt felszólalásában felolvasni, a határmegállapító bizottságoknak kettős feladatot ad. Az egyik feladat a helyszínen megállapítandó vonalnak a megállapítása. A békeszerződésben több helyen, különösen pedig a 27. §-ban, ahol a határvonalak vannak körülírva, de mondom, több helyen, ahol arról van szó, hogy a helyszínen lesz valamely vonal megállapítandó, ilyen körülírással találkozunk. {Olvassa): «A helyszínen megállapítandó vonal, amely általában véve az északra fekvő Rába és a délre fekvő Mura medencéjét elválasztó vonalat követi ...» Avagy például a körülírás így szól (olvassa): «a helyszínen megállapítandó vonal, amely Nagydolány, Örihodos és vasútállomása, Kapornak, Domonkosfa és Kisszerdahely helységektől keletre Kotormánytói és Szomoróctól nyugatra ilyen és ilyen magassági ponton áthalad». Meg van tehát mondva, hogy a helyszínen kell megállapítani a vonalat ama határok és keretek között, amelyek a békeszerződésnek egy másik szakaszában vannak körülírva. Ez tehát az egyik feladata volt a határmegállapító bizottságnak és ezekben a kérdésekben mindenkor, ahogy t. képviselőtársam idézte is, szótöbbséggel hozott határozatot a határmegállapító bizottság. Másik feladata volt a határmegállapító bizottságnak ugyanezen szakasz szerint, hogy a közigazgatási határok útján megjelölt határvonalrészeket felülvizsgálja. Ez alatt az értendő, hogy sokszor nem volt pontosan kitüntetve az, hogy valamely terület egyik vagy másik község határához tartozik-e ; e körül viták merültek fel és e szakasz szerint a bizottságnak jogában volt ilyen esetekben a határvonalat megállapítani, de nem terjedt már ki ez a joga arra, hogy nemzetközi határokat kiigazítson, amely nemzetközi határok alatt értendő példának okáért a Magyarország és Horvát-Szlavón országok között fennálló határvonal. E két természetű feladata volt tehát a határmegállapító bizottságnak, amelyekkel foglalkozni kötelessége volt és amelyekben joga volt szótöbbséggel határozatokat hozni, A Millerand-féle kísérőlevélben azonban, mint méltóztatik tudni, arról van szó, hogy olyan esetekben, amikor a békeszerződésben körülírt határvonalak nem felelnek meg a néprajzi és gazdasági követelményeknek, a Népszövetség jó szolgálatai vehetők igénybe a