Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.
Ülésnapok - 1927-282
364 Az országgyűlés képviselőházának egyezkedési tárgyalások és ha igen, mily eredménnyel? 3. Amennyiben a tárgyalások bármely okból megszakadtak, ha.ilandó-e az igen tisztelt külügyminiszter úr a tárgyalások fonalát a jugoszláv kormánnyal felvenni és amennyiben az újabb tárgyalások eredményre nem vezetnének, 4. hajlandó-e az igen tisztelt külügyminiszter úr a Népszövetségnek jelentést tenni és odahatni, hogy az ügy a Népszövetség által újból tárgyalás alá vétessék és napirendre tűzessék ki P Elnök : Az interpelláló képviselő urat illeti a szó ! (Halljuk ! Halljuk ! balfelőt és a középen.) Vargha Gábor: T. Ház! Méltóztassék mindenekelőtt megengedni, hogy arra kérjem az igen t. Házat, hogy tekintettel interpellációmnak meglehetős fontosságára és a jövőre is kiható horderejére, interpellációmnak előterjesztésére a házszabályok 134. §-ának utolsó bekezdésében kitűzött időn felül még további húsz percet engedélyezni kegyeskedjék. Elnök : A kérdést ilyen formában nem tehetem fel, mert a házszabályok szerint a meghoszszabbított idő nem lehet több, mint az alapidő; a képviselő úrnak tehát legfeljebb 15 percet van joga kérni. (Felkiáltások: Megadjuk!) Ilyen formában teszem fel tehát a kérdést, kérdezvén a t. Házat, méltóztatik-e hozzájárulni, hogy a képviselő úr beszédidejét 15 perccel meghosszabbíthassa? (Igen!) A Ház a 15 perccel való meghosszabbításhoz hozzájárult, így a képviselő úrnak 30 perc áll rendelkezésére. Vargha Gábor: T. Ház! Midőn megköszönöm a Ház szíves figyelmét, egyúttal annak a nézetemnek kívánnék kifejezést adni, hogy ha az igen t. Ház meghallgatja interpellációmat, meg fog győződni annak fontosságáról. Hiszen nem kevesebbről van szó, mint hét vend nyelvű, de szívbenlélekben magyar és 28 színmagyar községnek visszacsatolásáról és 16.000, idegen járom alatt nyomorgó magyar ember megmentéséről. Fontosnak tartom interpellációmat azért is, mert legszentebb hitem és meggyőződésem szerint ezt a 35 községet már 8 évvel ezelőtt vissza kellett volna csatolni Magyarországhoz. (Úgy van ! jobbfelől.) Fontosnak tartom azért is, mert e kérdés körül, hogy miért nem lett visszacsatolva, bizonyos homály uralkodik, amelyet nekünk múlhatatlan kötelességünk eloszlatni, hogy azt a felelősséget, amely reánk hárul, magunkról elhárítsuk és azokra hárítsuk, akik tulajdonképpen azt viselni tartoznak. De, t. Ház, fontos volna interpellációm akkor is, ha csak egyetlenegy talpalatnyi földről (Ügy van! Ügy van !), ha csak egyetlenegy nyomorgó magyar lélek megmentéséről volna szó (Ügy van ! Ügy van! a bal- és a jobboldalon, s a középen), mert nekünk mindent el kell követnünk, mert nekünk drága és szent a régi hazának minden röge (Ügy van! Ügy van! balfelöl.), meg kell tehát kísérelnünk mindent, meg kell kísérelnünk még azt is, hogy a lehetetlent is lehetővé tegyük, küzdenünk kell a legvégsőig, amíg célunkat el nem érjük és 16.000 magyar testvérünket Jugoszláviának nemzetgyilkoló és nemzetpusztító járma alól fel nem szabadítjuk. {Ügy van! a középen.) Ebben a küzdelemben, t. Ház, nekünk csak győzni lehet, elbukni nem szabad. (Ügy van ! balfelöl.) Hiszen maga a békeszerződés és az a bizonyos Kísérő Levél adja kezünkbe a fegyvert. Mert bármilyen gyűlöletes legyen előttünk a békeszerződés és annak minden betűje, azt, ha kényszerhelyzetünkből kifolyólag is, mégis csak elfogadtuk és törvénybe iktattuk és bármennyire tudjuk is ma már, hogy az a Kísérő Levél — Lettre d'envoy de Paris — csak becsapásunkra íródott (Ügy van! a jobbközépen.), mégis erre 282. ülése 1929 április 24-én, szerdán. alapítottuk sok bizalmunkat és reménységünket* hogy annak alapján a bennünket ért sérelmek orvosoltatni fognak. Mi tehát ezt a két fegyvert magunktól el nem utasíthatjuk, sőt ragaszkodnunk kell hozzájuk, hogy azok segítségével visszaszerezzünk mindent, ami visszaszerezhető és azt a tizenhatezer magyar lelket az idegen járom alól felszabadítsuk. Ha azt mondom, hogy legszentebb hitem és meggyőződésem szerint ezeknek a községeknek már régen vissza kellett volna csatoltatniok, ha azt merem állítani, hogy nekünk szentséges szent jussunk van ehhez a 35 községhez, akkor önök joggal kérdezik tőlem: hát miért nem lettek visszacsatolva'? Éppen ezt kérdezem én is önökkel együtt az igen t. külügyminiszter úrtól és kérem őt, hogy bennünket ez iránt megnyugtatni szíveskedjék. Amikor ugyanis a háború hullámai lecsendesültek, és a háború vad fúriái kitombolták magukat, ugyanakkor a győzők lelkében az őrjöngésig fokozódott győzelmi mámort a telhetetlen bosszúvágy érzete váltotta fel, akkor ezek a győztes hatalmak önmaguk között megállapították a Nemzetek Szövetségének Egyességokmányát és azt mint szövetséges és társult főhatalmak és mint szövetséges és társult hatalmak, de úgy is mint magas szerződő felek Békeszerződés formájában reánk kényszerítették ' és köteleztek bennünket annak elfogadására, aláírására és törvénytárunkba való iktatására. (Mozgás jobbfelől.) Ugyanakkor azonban, dicséretükre legyen mondva, ha a történtek után egyáltalában érdemelnek dicséretet (Jánossy Gábor: Dehogy érdemelnek!), ennek az Bgyességokmánynak bevezető részében kötelezték magukat, hogy a nemzetközi békét és biztonságot meg fogják valósítani és az igazság uralmát mindennemű szerződésbeli^ kötelezettségüknek lelkiismeretes tiszteletben tartása mellett — a Békeszerződésből idézem — biztosítani fogják. Velünk, magyarokkal szemben különös kegyképpen egy lépéssel tovább mentek és a békefeltételeket egy levél kíséretében nyújtották át, (Jánossy Gábor: Azzal is becsapódtunk!) amelyben kifejezést adtak abbeli reményüknek, hogy a jövendő Magyarország Európa biztonságának és békéjének egyik erős oszlopa lesz — igazán kacagni kellene felette, ha nem vol Da olyan szomorú, — de egyben azt is kijelentették, hogy ők előre látják, hogy az általuk megállapított határok igazságtalanok lesznek, hogy a néprajzi és n gazdasági követelményeknek nem mindenben "fognak megfelelni, ők tehát gondoskodtak arról, hogy a határkiigazitó bizottságok azokat a határokat megvizsgálják és ha azokat igazságtalanoknak tartják és arról nekik jelentést tesznek és ha a szerződő felek egyike kéri, akkor ők nagyon kegyesen jó szolgálataikat felajánlják és a határok megváltoztatásához hozzá fognak járulni. (Jánossy Gábor: Papíron!) Hogy miért volt szükség erre a Kísérő Levélre, ezt csak azok tudják megmondani, akik ezt az ördögi művet megalkották, mert hiszen akkor már készen volt a Békeszerződés 29. §-a, amely világosan expressis verbis megállapítja a határkiigazitó bizottság hatáskörét és további rendelkezéseit, úgyhogy azoknak semmiféle kísérő levélre vagy bővebb felvilágosításra nem volt szükségük. (Jánossy Gábor közbeszól.) Bátor leszek a t. Ház előtt a 29. §-t felolvasni. (Olvassa): «A megjelölt határokat a helyszínén határrendező bizottságok fogják kitűzni, amely bizottságok összeállítását a jelen Szerződés vagy a Szövetséges és Társult Főhatalmak és az érdekelt Állam vagy Államok között kötendő szerződés határozza meg. A bizottságok hatásköre teljes mértékben kiterjed nemcsak a «helyszínén meg-
