Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-282

Az országgyűlés képviselőházának 282. ülése 1929 április 24-én, szerdán. 359 tisztviselőktől a közigazgatásban, a közigazgatással kapcsolatos igazgatásban való gyakorlati jártasságot is megkívánjuk. En a gyakorlati képesítés redszerének híve vagyok, amely ebbe a törvényjavaslatba be van állítva, ellenben az elméleti képesítés ideiglenes szabályozásának nem vagyok híve és nagyon kérem a belügyminiszter urat, gondolja meg, hogy sok nagy kérdés kimaradt és szabályozatlanul maradt, tehát a közigazgatási tisztviselőre nézve ne tessék ideiglenes szabályokat beállítani, hanem akkor, amikor az általános kvalifikácionális törvény meglesz^ annak keretében méltóztassék a közigazgatási tisztviselők elméleti képzettsége tekintetében az egységesség és szakképzettség elve alapján a szabályozást végrehajtani. Legfeljebb annyit fogadhatnék most el, hogy nézzünk széjjel a közigazgatás mezején, hogy hol látjuk annak szükségességét, hogy bizonyos tekintetben a kvalifikáció kereteit tágítsuk, bizonyos tekintetben pedig szorítsuk meg. En Petrovácz Gyula képviselőtársam javaslatát, amely a törvényhatósági városok élére megengedi műszaki képesítéssel biró emberek beállítását, a legteljesebb mértékben helveslem, gyakorlati tapasztalataim alapján is, de abból az indokból is, hogy én a miniszter úr javaslatának koncepcióját nem kifogásolom. Ne tessék ettől a kérdéstől megijedni. Ha Magyarországon a miniszternek, aki közigazgatási ügyeket lát el, — r akármilyen reszortban — azután az államtitkárnak, főispánnak és egyetemi tanárnak állása nincs kötve kvalifikációhoz, hanem arravalósága, iránta való bizalma biztosítja számára azt a pozíciót, akkor, amikor én a törvényhatóságok első tisztvielőjét élére állítom egy törvényhatóságnak, —- nem a megyékről beszélek, mert ott sokkal jelentéktelenebb az alispán tiszte, mint eey törvényhatósági városban a polgármester szerepe —

f úgyhogy annak a törvényhatóságnak gazdasági, vagyoni ügyeit is intézi, annak legjelentősebb kérdéseiben a döntőszerepet ellátja és amikor biztosítom azt, hogy a törvényhatóság közigazgatásában az előadó és intézkedő ügyosztályok élén álljanak megfelelő közigazgatási szakemberek, akkor tisztában kell lennünk azzal, hogy az első tisztviselőt kiemeltem a bürók sorából és — ha szabad ezt a hasonlatot tovább vinnem — az illető város ügyeinek szinte miniszterelnökévé tettem, akinek szinte másodrendű feladata az, hogy maga aktákban direkt döntsön és intézkedjék, hanem feladata elsősorban az alkotás és az ellenőrzés. E tekintetben pedig elsősorban a koncepció, azután a józan ész, a tisztességes és becsületes élet szükséges, szóval a jellemszilárdság. Ha külföldön is megvan ez, nincs semmi értelme, hogy mi akkor, amikor a magyar városok fejlesztéséről van szó, (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon. — Elnök csenget.) bizonyos jogi keretek közé állítsuk be ennek a törvényhatósági tinúsnak első tisztviselőjét. Ha a miniszter úr koncepciója megvan, akkor számolni kell az adott helyzettel és biztosítani kell a műszaki képesítésnek ott való érvényesülését, mert állítom azt, hogy egy város polgármesterének elsősorban nem jogásznak, hanem közgazdásznak és mérnöknekkell lennie. Ez különben is csak egy eventualitás, csak abban az esetben jön szóba, ha az illető városokban erre alkalmas ember kínálkozik. A magam részéről ezt a gondolatot helyeslem és Petrovácz képviselőtársam indítványát elfogadom. Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Kossalka János! Kossalka János: Igen t. Ház! Farkas István előttem szóló igen t. képviselőtársam azt az álláspontot vallja, hogy minősítésre szükség nincs, hogy a rátermettség kell hogy egyedül mértékadó legyen. En ezt a felfogást nem vallom és kénytelen vagyok megállapítani, hogy ezt a felfogást a külföldi példák sem igazolják. Hogy politikai állásoknál lehet szó arról, hogy a kvalifikációtól eltekintsünk és hogy e tekintetben lehet külföldi példákat felhozni, azt nem vitatom, azonban a legdemokratikusabb államok egyikében, az Amerikai Egyesült-Államokban is látunk ide vonatkozólag példát, amely a mi álláspontunkat tökéletesen igazolja. Évtizedekkel ezelőtt az Amerikai Egyesült-Államokban még alig volt kvalifikáció előírva a kifejezetten szakirányú közigazgatási tevékenység terén, sőt kifejezetten speciális szaktudást igénylő területeken sem volt szokás megkövetelni a szaktudást, hanem az illető felfogadhatott más valakit és elvégeztethette azzal azt a munkát, amelynek elvégzésére ő képesítve volt. Hosszú időn át szerzett igen keserű tapasztalatok vezették rá az egyes államokat arra, hogy mind több és több területen megköveteljenek bizonyos ott szükséges speciális tudást. Azok az állások, amelyekhez speciális szaktudás van előírva, folytonosan fokozódtak és fokozódnak, úgyhogy már elvileg arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az, hogy a rátermettség legyen az irányadó, a mértékadó, lehetetlen, mert ha az egyes kivételes esetekben ezt meg is lehetne cselekedni, általában a rátermettségnek ismérve nem fogadható el alapul. Nem lehet tehát mást cselekednünk, másutt sem cselekszenek egyebet, mint hogy ott, ahol elismerjük, hogy speciális szaktudásra szükség van, ennek a tudásnak igazolását valamely főiskolának végzettségével követeljük meg. Az, hogy már most hová minő tudást kell megkövetelni, egy másik kérdés. Az is vitathaté, hogy mely területeken kell tisztán politikai, hogy úgy mondjam, érzéket megkövetelni és ennek következtében a kifejezett tudás igazolásától eltekinteni. Azonban, hogy a főiskolai végzettséggel bizonyos területeken a tudást igazolni kell, az nem a mi speciális felfogásunk, az egész világon így van, ettől el nem térhetünk. Csak arról lehet szó, hogy most már minő legyen az a tudás, amelyet megkövetelünk. Sokat beszéltek a múltban, a múlt években, sőt talán helyesebben mondhatjuk, a múlt évtizedekben arról, hogy az igazgatást hogyan lehet egyszerűsíteni. Kerestünk intézményeket, hivatalokat, amelyeket meg lehet szüntetni, kerestünk módozatokat arra, hogy az igazgatás rendjébe egyszerűsítéseket hozzunk be. Csak egyre nem gondoltunk az elmúlt évtizedekben, arra, hogy az adminisztráció egyszerűségét azzal érjük el, hogy mindenüvé megfelelő embert állítsunk, olyat, aki az illető speciális területen rendelkezik azzal a tudással, amellyel rendelkeznie kell, csak éppen ebben az irányban nem történt semmiféle lépés. Rámutattunk ismételten arra, hogy kettős adminisztráció folyik, kénytelen a jogász sok területen, olyan területeken, amelyek nem az ő területei, idegen embernek véleményére támaszkodni. Hogyan tudjon kezdeményezni, hogyan tudjon programmot készíteni, amikor annak a programmnak, annak a kezdeményezésnek a munkájában egy idegen embernek írott véleményére, sokszor meg sem értett véleményére támaszkodik. Itt van a hiba, mert méltóztassék elhinni, hogy nem valamely intézmény szervezete az, amely determinálja, hogy minő eredményeket lehet