Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-282

358 Az országgyűlés képviselőházának nek alapján állást tud szerezni, mert hiszen minden a bizonyítvány, ez a fontos. (Peyer Károly: Az egyetemeken is ez van! A magántanulókat vagonszámra viszik vizsgáztatni!) A helyzet az, hogy magánúton vizsgáznak le a gazdag emberek gyermekei, akik nem is járnak iskolába. Nem tudom Vas Gerebentől vagy Tóth Bélától származik-e a kvalifikációra vonatkozó az a meghatározás, hogy amikor a tizezerholdas földesúrnak a fia elmegy négy lovon a gimnázium elé az érettségi bizonyítványáért — természetesen egész évben nem járt iskolába — felküldi a szolgáját, a parádés kocsist, hogy hozza le neki az érettségi bizonyítványt. Erre a szolga felmegy, lehozza az érettségi bizonyítványt, amire a fiú azt mondja: ha ilyen gyorsan ment, eredj, menj fel, hozd le a négy lovamét is; és a kocsis lehozta a négy lónak az érettségi bizonyítványát is. (Zaj és ellenmondások a jobboldalon. — Jánossy Gábor: Eossz vicc! Kégi adoma!) Ez a meghatározás ráillik a mostani életre, mert ha végignézzük, hogy miképpen lehet bizonyítványt szerezni, akkor látjuk, hogy a bizonyítvány nem jelent rátermettséget, hozzáértést semilyen területen sem, mert akárki, ha iskolába jár is, de nem kapcsolatos az élettel, akkor lemarad abban az esetben is, ha bizonyítványa akármilyen jó. Végtére is Petőfi Sándort kicsapták az iskolából, nem adtak neki bizonyítványt és mégis igen nagy ember, igen nagy költő lett belőle, bár a közigazgatás ranglétráján nem tudott volna eljutni az adótisztségig sem és adóügyi jegyző sem lett volna. (Jánossy Gábor: Petőfi kivételes lángelme volt! — Rothenstein Mór: Jánossy Gábor is kivétel! — Egy hang jobbfelől: Mindenesetre különb, mint maga!) Franciaországban, Németországban,^ Svájcban, Ausztriában, Cseh-Szlovákiában én magam is ismerek egy csomó ipari munkást, akik polgármesterek. Ott van például Scheidemann, aki nyomdász volt és most egy nagy városnak a polgármestere. Bernben Schneeberger, aki vasmunkás volt, most rendőrkapitány; Bernben, Svájc fővárosában választotta meg az önkormányzat, az autonómia. Ismerünk magasrangú tisztviselőket, akik a közigazgatás terén kitűnő szakemberek lettek. Mindenhol legalább fakultatív módon bevették és megadták az önkormányzatnak a lehetőséget arra, hogy azt, aki rátermett, kvalifikáció nélkül is alkalmazhassa. Ha ezt tesszük, akkor az élettel tartunk lépést, nem úgy, mint az urak, akik a kvalifikációt még kibővíteni akarják. Mindezek alapján ennél a szakasznál indítványom azt célozza, hogy az 1., 2. és 3. bekezdés eltérően szövegeztessék s a törvényhatósági közgyűlés szóbeli határozattal felmentést adhasson az elméleti képesítés alól azoknak, akiket szociálpolitikai, városigazgatási és községpolitikai gyakorlati működésükre való tekintettel alkalmazni kíván. Ha nem veszünk be rendelkezést, ha az urak ragaszkodnak a kvalifikációhoz és azt ki akarják bővíteni, legalább adjanak módot az önkormányzatnak arra, hogy az e területen jelentkezőket, ha a szükséges iskolai képesítéssel nem is bírnak, de rátermettségük van, alkalmazhassa. Itt is a kasztszellem nyilvánul meg. Önök nem látják, hogy a külföldön mi van. Itt is fenn akarják tartani a kasztszellemet, holott ez igazán sem az államnak, sem a közületnek, sem senkinek nem érdeke. Nem értem miért ne lehetne bevenni és alkalmazni azt, amit maga az élet hoz magával, ami rátermett, jó és tökéletes. Kérem javaslatomnak az elfogadását. Elnök: Szólásra következik! Gubicza Ferenc jegyző: Hegymegi Kiss Pál! 282. ülése 1929 április 24-én, szerdán. Hegymegi Kiss Pál: T. Ház! Tekintettel arra, hogy úgy a lapokban, mint a közigazgatási bizottságban a közigazgatási tisztviselők képesítésének kérdése per longum et latum tárgyaltatott és az állásfoglalások ebben a tekintetben már megtörténtek, a magam részéről csak tisztán azért szólalok fel, hogy ennek a szakasznak elméleti képesítési rendszere ellen óvást emelhessek, terjesztem elő itt a pléniumban azt az indítványomat, hogy ennek a szakasznak első és második bekezdését törölni méltóztassék. Indokaim idevonatkozóan a következők. Ma napról-napra olvassuk a sajtóban és a kultuszminiszter úr idevonatkozó nyilatkozatokat tesz, hogy a kvaliükácionális tölrvény anyaga egészében újabb szabályozást fog nyerni. Amikor egy útügyi törvénynél most elütöttük a városokat attól, hogy műszaki emberek kerüljenek a műszaki igazgatás élére, azt hiszem, hogy méltányosabbak lehetünk a kvalifikációnális törvénynél, amely úgy is be fog következni, és szükséges is, hogy újra szabályoztassék és ebben a tekintetben mi átmeneti rendelkezéseket be ne állítsunk. Ezek a rendelkezések, amelyek ide be vannak állítva, tekintettel cirri!* hogy a tudományegyetemek, illetve általában az egyetemek és főiskolák helyzete és képesítést adó joga is szabályoztatni fog abban a kvaliükácionális törvényben, ebből a szempontból is átmenetiek és időlegesek. De a magyar közigazgatás szempontjából, a magyar közigazgatás jósága szempontjából is átmenetiek és időlegesek. Aki jó közigazgatási reformot akar csinálni és aki megfelelő közigazgatási tisztviselőket óhajt, annak a közigazgatási tisztviselők nívóját emelnie kell olyképpen, hogy meg kell teremteni az egységes képesítés rendszerét és meg kell teremteni a szakképesítés rendszerét. Mert a jövő iránya kétségtelenül az, hogy a községfejlesztés gondolatával együtt a községeket kiveszszük régi helyzetükből, közelebb hozzuk a vármegyékhez, tehát lehetetlen az, hogy a jegyzői kar megmaradjon abban a rabszolga helyzetben — már az előhaladás szempontjából értem — amelyben van. Semmi értelme nincs annak, hogy ezt a szervet, amely igenis alkalmas egy nagyobb, népesebb község ügyeinek helyi ellátására, ilyen alsóbbrendű helyzetben hagyjuk. Feltétlenül össze kell fogni a jegyzői kvalifikációt az általános közigazgatási tisztviselői kvalifikációval. Össze kell fogni ezzel a számvevői kvalifikációt is, abból a szempontból, hogy a közigazgatásnál olyan egységes képesítést adjunk meg, hogy az illető közigazgatási tisztviselők a számvitelhez is érthessenek. Mi jogászok, akik magunkat mindig a legbölcsebbeknek tartjuk, (Mozgás és derültség.) nagyon tévedünk, amikor azt hisszük, hogy a magyar közigazgatás ügyeinek intézésére egyedül mi vagyunk alkalmasak. Elég ebben a tekintetben rámutatni csak arra, hogy a régi kvalifikacionális törvény alapján rendőri bíráskodást gyakorolnak ma is olyanok, akik a büntetőjogból, a büntető eljárásból képesítést sem szereztek, harmadfokon gyámügyeket intéznek olyanok, akiknek nincs megfelelő képesítésük arra, hogy ezekben a kérdésekben intézkedhessenek. Az én nézetem az volna, hogy ehhez a kérdéshez akkor kellene nyúlni, amikor az általános kvaliükácionális törvény kerül majd ide és akkor úgy kellene hozzányúlni, hoer a mi intézkedésünk tényleg a közigazgatás nívójának emelésére szolgáljon, tehát meg kell teremteni az egységet a közigazgatási képesítéseknél, meg kell teremteni a szakképzettséget, amely szerint az általános feltételeken kívül a közigazgatási