Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.
Ülésnapok - 1927-282
340 Az országgyűlés képviselőházának Urbanics Kálmán jegyző (olvassa a 39. §-t). —Hegymegi Kiss Pál! Hegymegi Kiss Pál: T. Ház! En a 39. § törlését javasoltam. Ebben a szakaszban az van, hogy azokat a megyei városokat, amelyek eddig az alispán és az illető vármegyei törvényhatóság felügyelete alá tartoztak, bizonyos esetekben a belügyminiszter úr kiveheti a^ megye hatásköréből és vagyonfelügyeleti és egyéb tekintetekben közvetlenül a belügyminiszter alá helyezheti. Az én nézetem szerint az egészséges városfejlesztés gondolata kongruens a törvényhatósági városok szaporításával, mert hiszen mese az a megállapítás, hogy egy rendezett tanácsú, vagy egy megyei város szervezete és egy törvényhatósági város szervezete között anyagi tekintetekben több különbség van, mert ez min; dig attól függ, hogy a város milyen népességű és milyen szervezetet igényel. Magyarországnak számos olyan városa van, amelyeknél igenis a törvényhatósági jog megadása nagyon is indokolt volna; hogy csak néhányat említsek: Szombathely, Nyíregyháza, Eger, Nagykanizsa, vagy a többi ehhez hasonló városok. (Jánossy Gábor: Már régen megérdemelték volna!) Hiszen már megsárgult az az akta, amelyben e városoknak törvényhatósági joggal való felruházását szorgalmazták. (Jánossy Gábor: Ügy van! Még Széli Kálmán idejében!) Sokkal helyesebb volna, ha ezeket a városokat törvényhatósági joggal ruháznák fel, hogy ezek a városok, amilyen tényezők a közéletben, olyan súlyt is tudnának gyakorolni törvényhatósági joguk révén. Hiszen most már a titkos választójog rendszere is olyan módon van beállítva, hogy azokban a városokban, amelyek csak egy képviselőt küldenek be, mint például: Baja és Székesfehérvár — a nyilt szavazás van érvényben; én tehát nem tudom megtalálni annak az okát, sem politikai, sem más tekintetekben, hogy miért késik ezeknek a városoknak törvényhatósági joggal való felruházása és miért állíttatik be ebbe a törvénybe ez a kivételes vagyonfelügyelet, amely mégkerüli a megyét és közvetlen jogot ad a belügyminiszternek. En ezt a bifurkációt, amely itt a városokat illetőleg beáll, már közigazgatási és bürokratikus szempontból is teljesen aggályosnak tartom, mert így megtörténik, hogy az ügyeknek egy részében belügyminiszteri felügyelet alatt állanak, az ügyek másik részében pedig a vármegye hatásköre alá tartoznak; egy olyan lehetetlen bifurkáció fog beállani, hogy én előre megjósolhatom, hogy meggyőződésem szerint ez a javaslat a gyakorlatban nem válik be és azt, amit ez a szakasz céloz, a miniszter úr nem fogja elérni. (F. Szabó Géza: Valószínűleg nem is kerül ez a gyakorlatba! tïgy remélem!) Kérem, ennek a gyakorlatba be kell kerülnie, mert lehetetlen, — hogy csak Nyíregyházát és Szabolcs vármegyét állítsam egymással szemben, ahol Nyíregyháza arányai meghaladják a vármegye arányait — mondom, lehetetlen ilyen esetben a városi igazgatásnak olyan módon való áttekinthető ellátása, amilyenre szükség van a megyében, hiszen erre külön tisztviselőket kellene beállítani, mert egészen más a községek és egészen más a nagyvárosok ügyeivel való foglalkozás. Érthető lesz tehát, hogy ilyen nagy városokban azután, ott, ahol a miniszter úr más szempontokból szükségesnek látja, közvetlenül a belügyminiszter úr felügyelete alá helyezi és kiveszi a vármegye vagyonfelügyeleti hatósága alól ezeket a városokat. Nézetem szerint maradjunk meg az egyedüli helyes állapot mellett, hogy ott, ahola vármegye felügyelete indokolt, 282. ülése 1929 április 24-én, szerdán. legyen vármegyei felügyelet, ott, ahol ez nem indokolt, mert a város arányai nagyok, meg kell adni a városnak a nagyvárossá való fejlesztés lehetőségét. Igaz, most különösebb következmények nélkül zárja el a belügyminiszter úr ezt a lehetőséget, mert lehet, hogy most, tekintettel a súlyos anyagi helyzetre, ezek a kérdések nem is merülnek fel, de mihelyt a városfejlesztésnek kissé nagyobb lesz a tempója, ezek a kívánalmak felmerülnek, s akkor úgy is meg kell oldani a kérdést. En ezt a szakaszt céltalannak látom, városfejlesztési szempontból kifogásolom, azért ennek törlését kívánom. Elnök: Kiyán-e valaki szólani 1 ? (Nem!) Ha senki sem kivan szólani, a vitát bezárom. A belügyminiszter úr kivan szólani. Scitovszky Béla belügyminiszter: T. Képviselőház! A felhozott érveléssel szemben a magam részéről a következőket vagyok bátor megjegyezni. Â városfejlesztés kérdése mindenesetre nemcsak a városok szempontjából, hanem magának az egész országnak, különösen gazdasági kérdései szempontjából bír jelentőséggel. Nálunk azonban a fejlődés kapcsolatban van magukkal a törvényhatósági vármegyékkel is. Természetes, hogy minden város törekszik magát a törvényhatósági vármegyétől függetleníteni és a függetlenséget megszerezve, törvényhatósági várossá átalakulva, a maga fejlődését jobban biztosítani. Ez azonban nem mindig képvisel közérdeket már magából abból az egy nézőpontból sem, mert nem mindig található meg az a reális alap, amely kell hogy előfeltétele legyen annak, hogy megyei város törvényhatósági várossá alakulhasson át. Azok a többletköltségek, amelyeket magának az adminisztrációnak beállítása is involvál és azonfelül a városodás nagyobb igényei, amelyek a megyei városoknak törvényhatósági várossá való átalakításával járnak, mind tekintetbe jönnek és ezek miatt a gazdasági szempontok miatt csak igen mérsékelt tempót lehet folytatni, igen óvatosaknak kell lennünk. De a vármegyék szempontjára is mindenesetre figyelemmel kell lenni. Nem szabad elfelejteni, hogy a legtöbb törvényhatósági joggal felruházott város a vármegye emlőin nőtt naggyá, és azzal, hogy ezekről az emlőkről a városok letépik magukat, éppen nevelőanyjukat teszik tönkre, pedig éppen ezek a vármegyék azok, amelyek a legnagyobb áldozatokat hozták a városok létesítésével, a maguk jogos fejlődésében és igényeikben pedig meglehetősen hátramaradtak. En célszerűnek és praktikusnak látom, éppen a további városfejlesztés szempontjából azt, hogy ilyen szakaszt iktassunk a törvényjavaslatba, annak okából, hogy ott, ahol nélkülözi fejlődő város az objektivitást a törvényhatóságnál, ezt a felügyeletet objektíven maga a belügyminiszter vegye át. Ezzel a városfejlődési lehetősége biztosítva van, megóvatik a vármegye érdeke is és mindkét félnek objektív ellenőre kell hogy legyen azután a belügyminiszter. Ezek a szempontok részben már a privilégium alapján honoráltattak a 42 mediatizált városban, amelyek vagyonellenőrzési szempontból szintén egyenesen a belügyminiszter rendelkezése alatt állottak. Volt konstrukciójukban eltérés, ez a konstrukció azonos volt a törvényhatósági jogú városokkal, egyébként minden tekintetben a vármegyék fennhatósága alá tartoztak. Itt nem is megyek annyira, itt csak a vagyonfelügyeleti jog szempontjából, háztartási szempontokból kívánnám a lehetőséget a
