Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-280

250 Az országgyűlés képviselőházának javaslatban foglaltatik és a törvényhatósági autonómiának ilyen megmerevítését célozza, amit mi most kifogásolni vagyunk kénytelenek. A belügyminiszter úr azt mondotta a tegnapi napon és úgy magyarázta ennek a közigazgatási javaslatnak vezérfonalát, hogy ez az érdekszövetségek összetétele és az általános választott elem, tehát a lakosság választottjai is nem egyebet, mint érdeket képviselnek. En ezt tagadom, mert a magyar törvényhatóságoknak nem az érdekképviseletek összességének kell lenniök, hanem a magyar autonómia mindig a közérdek képviselője volt. (Simon András: Ez is érdekképviselet: a nemzeti érdeké!) Érdekképviselet alatt egészen mást értünk itt és én teljesen zavarban vagyok, mert eddig képviselőtársaim használták a belügyminiszter úrral és a t. túloldallal szemben azt a kitételt, hogy a középkorba méltóztatik visszavinni a mi közigazgatási berendezkedésünket. De ha ez az érdekképviseletek kasztrendszere, akkor meg kell állapítanom, hogy a belügyminiszter úr nem is a középkorba, nem is az ókor klasszikus idejére a plebs és a demos korára, hanem az egyiptomi vagy a hindu korszakba megy vissza, (Derültség. — Scitovszky Béla belügyminiszter: Nagy kultúra volt Egyiptomban.) mert ezzel a rendszerrel, amelyet a belügyminiszter úr az érdekképviseletek rendszerével megteremt, kasztokba osztja a magyar társadalmat, és az egyiptomi, vagy a hindu vagy pedig a mandarin-rendszert állítja be. Higyje el t. belügyminiszter úr, ez így is van. Mert a belügyminiszter úr nem tudja ugyan megmondani nekünk, hogy r a virilisek és a többi lakosság között adófizetés szempontjából vagy más szempontból különbség van, de a viriliseket belállítja olyan mandarinoknak, akiknek legalább is annyi joguk van, mint az általánosan választott elemnek, a felláh-k, a páriák, vagy a kulik kiküldöttjeinek, sőt olyan mandarinokat is állít be ebbe a javaslatba, akiknek saját árnyéka külön számít, (Derültség.) mert amikor a közjegyzőket, ezt a kevés számú testületet beállította a belügyminiszter úr, itt kénytelenek vagyunk még a közjegyzők árnyékát is hozzászámítani, hogy ezeket mint önálló tényezőket a törvényhatóságban elfogadjuk akkor, amikor a városokban a középiskolai tanároknak és a tanítóknak egyáltalában nincs képviselete. A főispánok pedig nem egyebek, mint a napnak a fénvessége, (Derültség. — Bródy Ernő: Dalai Lámák!) akiknek joguk van külön alkotni és külön tényezőket beküldeni abba a törvényhozásba. Méltóztassék elhinni, belügyminiszter úr, hogy ez már nem is az ó-korra, hanem az ó-kornál távolabbi időkre emlékeztet. (Derültség. — Scitovszky Béla belügyminiszter: Az Özönvízre!) Méltóztassék azt a kevés jogot, amelyet a belügyminiszter úr a kuliknak és páriáknak megadott, legalább klasszikusan érvényesülni hagyni és méltóztassék azokat a fikciós szabályokat, amelyeket ebbe a szakaszba be méltóztatott állítani, lehetőleg törölni. Itt kénytelen vagyok ismét a póttagválasztásra rátérni. A viriliseknek, ezeknek az első osztályú elemeknek, az első kasztba tartozóknak tehát megvan az a joguk, hogy külön választják meg a rendes tagokat, akkor áttekinthetik az egészet és megválaszthatják külön a póttagokat is, illetőleg amennyiben a napnak fényességei: a főispánok (Derültség jobbfelől.) a rendes választásoknál nem látják a helyzet érvényesülését, a póttagválasztásnál még gondoskodhatnak a korrigációról. Ellenben a vá280. ülése 1929 április 19-én, pénteken. . lasztott elemeknél másképpen van. Ott a belügyminiszter úr egyszerre választatja a rendes és a póttagokat. (Farkas István: Az a plebs!) S mi történik? A póttagok azok lesznek, akik a rendestagválasztáson kisebbségi szavazatokat kaptak. Itt tehát mi történik? Egy biztonsági szelep ez a póttagválasztás. Ördög vigye, ha ezek a kulik vagy páriák valahogyan be tudnak oda abba a törvényhatóságba nyomulni, itt van nekik ez a jó, derék öt vagy tíz esztendő, ez alatt lassanként kipusztulnak, vagy kihalnak, vagy egy kicsit elklikkesíti őket az autonómia. De a succrescentia olyan módon van megállapítva, hogy akkor a kisebbségben maradt, de a miniszter úr szerint a törvényhatóságban feltétlenül szüksésres külön elem lassanként beszivároghat a törvényhatóságba. Egy kitűnő választási taktika ez, belügyminiszter úr! (Scitovszky Béla belügyminiszter: A póttag öt év múlva megszűnik!) A póttag öt év múlva megszűnik, de, aki öt év alatt bekerüli, az csak abból az oldalból kerül, be, tehát ha, mondjuk, 24 bizottsági tag van és egy tábor be tud állítani egy-két kerületben 12—14 bizottsági tagot és az teljesíti az ellenzéki működést, jól vigyázzon ez a 12—14 ember a halálra, mert, ha közülük egy meg talál halni, akkor a legultrább ellenpárti fog a helyébe bekerülni. (Farkas István: Széksértéssel és miegyebekkel közben kiteszik!) Erről később beszélünk. Ez nem egészséges idlolog, belügyminiszter úr. A póttagrendszert másképpen lehet megoldani. Méltóztassék együtt választani a kettőt, méltóztassék azokon a hivatalos szavazólapokon, amelyeket ki méltóztatik bocsátani, a rendes- és a póttagokat megjelölni, vagy méltóztassék külöin választatni a kettőt, úgy, ahogyan ezt a viriliseknek megadni méltóztatott: akkor már a törvényhatóságok demokratikus lakossága gondoskodni fog arról, hogy a póttag-választásra is beállítsa a maga jelöltjeit. De ez a vegyes rendszer, pláne ilyen módon, hogy a kisebbség azután lassanként bekerül az autonómiába, azt a nagy érdekszövetkezési gondolatot sem valósítja meg, amelynek megvalósítására a miniszter úr törekszik, mert az idők folyamán megtörténik azután, hogy az érdekszövetségnek egyes tényezői változnak, — világnézleti szempontból változnak, — de ez sohasem lesz másutt, mint azoknál a kuliknál meg fellahknál, akiknek a belügyminiszter úr ilyen kevés jogot adott a törvényben. A másik a törvényhatóság megmerevítésének gondolata. A magyar autonómiában 1910-ben történt a választás. Jött a háború, elvette a törvényhatósági választások lehetőségét. A háború után jött egy^ időszak: a konszolidáció időszaka, amely még, úgy látom, a miniszterelnök úr szerint félben van, még csak a feleúton vagyunk és most következik a kartellesekkel és a nemzet parazitáival szemben a konszolidáció elveinek érvényesítése. Mondom, ezalatt a félidő alatt megint nem történtek a törvényhatóságokban választások. A magyar törvényhatóságok tehát 17—18 esztendeig mumia-életet éltek, alig lehetett őket felfrissíteni, sőt még ma sem volna itt ez a javaslat, ha a közigazgatási bíróság éppen a debreceni választás ügyéiben az 1886 : XXI. te. rendelkezései alapján nem engedte volna meg a választást. Mi tehát láttuk, hogy mi egy megmerevített törvényhatóság és hogy az milyen klikkszerűvé válik. Le is vonja a belügyminiszter úr a tanulságot, mert erre rögtön felemeli az