Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-279

Az országgyűlés képviselőházának 27 belátni; borzasztó nagy tragédia, egy mellékhajtása a borzalmas nagy tragédiának és nem kevésbbé borzalmas, mint a főtragédia, hogy egész osztályokat ültetnek így a vádlottak padjára. Mert meg vagyok róla győződve, hogyha ez a második forradalom és annak rendszere megmarad, akkor azok az urak, kik abba belekapcsolódtak, lettek légyen gyárosok, földbirtokosok vagy bankigazgatók, most is ott volnának, benneülnének és nem lett volna alkalmuk azt a magyarázatot adni és ennek alapján felmentést kérni, hogy kényszerűségből kerültek bele; most is elsőrangú forradalmárok lennének és betöltenek továbbra is azt a helyet, amelyet akkor betöltöttek. Legyen szabad ebben a tekintetben hivatkoznom a francia példára. Mint a történelemből nagyon jól méltóztatnak tudni, 1871-ben Párizsban hasonló esemény játszódott le. Igaz, hogy rövidebb lefolyású volt, de talán véresebb következményekkel járt. A bosszúállás politikája azonban, annak véres megtorló része csak napokig tartott és valóban, hogy úgy mondjam, mint nálunk nevezni szokás, csak első hazafias felbuzdulás volt és néhány nap múlva véget ért. A büntető jogi üldözés pedig 8 év múlva teljesen lezáródott. Ifen nagy francia államférfiak voltak azok, akik akkor benne voltak a játékban, akik kommünardok voltak és a dolog likvidálása után évtizedeken á,t a francia miniszteri garnitúrákat adták. Hogy mást ne említsek, itt van Briand úr, aki ez idő szerint is külügyminisztere Franciaországnak, s aki 1871-ben Párizsban kommünard volt, Viviani szintén kommünard volt, és Clemenceauról is azt mondják, hoery részese az 1871-iki párizsi forradalmi eseményeknek. Merem állítani azt is, hogy Franciaország érre az engedékenységére, amelyet abban fejezett ki, hogy nyolc esztendő múlva teljesen likvidálta ezt a kérdést, nem fizetett reá. Franciaország 1851-től, III. Napoleon diktatúrájától kezdve hanyatlásnak indult és hanyatlott mindaddig, míg a francia nép a maga helyes és okos felismerésével nem tett pontot egyrészt a diktatúra, másrészt az üldözések után. Mondom, addig Franciaország hanyatlóban volt, és akkor kezdett ismét fellendülni Franciaország grafikonjának görbéje akkor kezdett ismét emelkedni, midőn erre a magasabb belátásra, erre az emberi felismerésre tudott jutni, amikor viszszatért a tiszta, hamisítatlan parlamentáris alapra; attól kezdve Franciaország megint emelkedni kezdett, és ma, mint nagyon jól tudjuk, Európa népeinek élén halad. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Ilyen rendelkezés felvétele tehát nem célszerű, nem politikus dolog. Sokkal okosabb, valamivel, ami megtörtént, leszámolni, azt lezárni és megnyitni a lehetőségét annak, hogy azok, akik akármilyen oknál fogva ebben részesek voltak, átértékelhessék saját politikai felfogásukat és igenis helyet kapjanak ott, ahol más polgárok helyet kapnak. Mi tehát csupán egy elvi álláspontot, egy becsületes és őszinte elvi álláspontot képviseltünk és képviselünk, midőn ez ellen a szakasz ellen tiltakozunk és lehetetlennek tartjuk, az államrezon szempontjából is lehetetlennek tartjuk, hogy ez az üldözés ad infinitum, a végletekig, a kihalásig folytatódjék. Még néhány szót szólok az összeférhetlenségről, amit azért tartok szükségesnek felemlíteni, mert éppen a tegnapi napon a belügyügyminiszter úr részéről szemrehányásokat kaptunk, illetve az megállapítás volt, de szemrehányás jellege volt, hogy saját gazdasági intéz'. ülése 1929 április 18-án, csütörtökön. 217 menyeinkben mi is résztveszünk a vezetésben. Ez egész természetes. Megbocsátja nekünk a belügyminiszter úr és megengedi nekünk azt, hogy saját intézményeinkben a saját metódusaink szerint intézkedjünk és saját embereinkkel irányíttassuk az intézményt, mert mi nem engedjük meg magunknak azt a luxust, hogy mi olyan férfiakat állítsunk be az igazgatóságokba, akik a forgalom, vagy a nyers haszon 20—25—50—70 %-át vágják zsebre minden ellenszolgáltatás nélkül. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Erről nem beszéltem!) Méltóztatott mondani, hogy mi is saját gazdasági intézményeinkben résztveszünk. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Ez tegnapelőtt volt.) Ez egész természetes, de méltóztassék tudomásul venni, hogy egyrészt ezek az igazgatósági tagságok korábbi időkből datálódnak, amikor a mi embereink nem voltak sem törvényhatósági bizottsági tagok, sem képviselők, tehát nem azért kerültek be az igazgatóságokba, mert képviselők és törvényhatósági bizottsági tagok, s így közjogi állásuknál fogva hasznot hajtanak azoknak az intézményeknek (Scitovszky Béla belügyminiszter: Inkább díjazni kell őket! Ez az elv a helyes!) ellentétben azokkal a vállalatokkal, ahová az érintett igazgatósági tagokat azért választják be, mert képviselők és f törvényhatósági bizottsági tagok. Merem állítani, hogy azok közül az urak közül, akik egyrészt igazgatósági tagok a vállalatokban, másrészt törvényhatósági bizottsági tagok és törvényhozók is, soha senki sem kerülhetett volna be azokba az igazgatóságokba, ha előzően nem lett volna valamilyen közjogi jogosítványuk, aminek alapján feltételezni lehet róluk, hogy tekintélyt képviselnek és hasznot tudnak hajtani közjogi állásuknál fogva az illető vállalatoknak. Mi a magunk részéről hajlandók vagyunk elmenni a legmesszebbmenő határig az összeférhetlenség megkonstruálásában. Nagyon szívesen belemegyünk abba is, hogy mondja ki a törvény, hogy törvényhatósági bizottsági tag, képviselőtestületi tag, országgyűlési képviselő és felsőházi tag nem vállalhat semmiféle nyilvános számadásra kötelezett vállalatban sem igazgatósági, sem felügyelőbizottsági tagságot. A törvényhozás, az önkormányzat, általa* ban a közélet embere kerüljön felül mindenféle üzleti vállalkozáson és még a gyanúja sem merülhessen fel vele szemben annak, hogy az ő közjogi jogosítványát, közjogi állását és méltóságát arra használja fel, hogy egyes részvénytársaságoknak és vállalatoknak meg nem engedett üzleti hasznot tud kijárni, kitalpalni a kormánytól vagy egyes közületektől. Nem tudom, hogy van-e ilyen indítvány, amely ezt kimondja. Az új házszabályok szerint, sajnos, most már indítványt tenni nem lehet, de meg vagyok győződve arról, hogy a t. Képviselőház hozzájárulna olyan indítványhoz, hogy az öszszeférhetlenségi kérdésben a legszélsőbb határig menjünk el és — mint mondottam — mondjuk ki, hogy törvényhozó és képviselőtestületi tag nem lehet tagja semmiféle vállalat igazgatóságának, amely nyilvánosságra kötelezett vállalat, tehát részvénytársaság, bank stb. Méltóztassék talán lehetővé tenni, hogy az összeférhetlenség határát így " kitoljuk. Tudtommal az előadó úrnak az új házszabályok szerint is van előterjesztési joga. A miniszter úrnak is. Tessék ilyen előterjesztést tenni és mi a magunk részéről kész örömmel megszűntetjük még azokat az összefüggéseket is, amelyek ezidőszerint közülünk néhány és munkásintézmények között fennállanak. Egyébként meg kell jegyeznem, amit teg31*