Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-278

Az országgyűlés képviselőházának 2 Budapest főváros közönsége körében, és azok az előzmények, amelyek ezeket az aggodalmakat indokolttá tették, olyan messzi időre nyúlnak vissza és annyira alá vannak támasztva a t. belügyminiszter úr egynémely intézkedésével, hogy csakugyan nagy megnyugtatásra volna szükség. A fővárosi törvény reformja már régen aktuálissá, időszerűvé vált. (Farkas István: Nem is kellene reform!) Az 1872. évi törvény annyira elavult, hogy annak elavultságát és megmerevítő hatását a főváros kommunitása életében mindnyájan érezzük. 1920-ban már történt a fővárosi törvénynek egy bizonyos reformja, annak politikai részében, mégpedig olyan irányban, amely szintén nem örvendeztetett meg bennünket, mert az az autonómiába való beavatkozásnak egy formája volt a kinevezési rendszer életbeléptetésével. Az 1924: XXVI. te. szintén tovább mélyítette a kormányhatalom beavatkozásába kormány politikai beavatkozását a székesfőváros törvényhatósági életébe, amikor az érdekeltségi rendszernek, a választott tisztviselők bizonyos részének a törvényhatósági bizottság egyenjogú tagjaivá történt beiktatásával a választott törvényhatósági bizottsági tagok akaratának érvényesülését ellensúlyozta, úgyhogy annak ellenére, hogy az 1925-iki fővárosi választásokon az ellenzék, a baloldali pártok többségben jutottak be a törvényhatósági bizottságba, ez a többség sohasem érvényesülhetett éppen azon bizottsági tagok révén, akik egyrészt mint városi tisztviselők, — elöljárók stb. — másrészt mint kinevezettek mindig ellensúlyozták a választott bizottsági tagok akaratának érvényesülését. Ezek után az előzmények után érthető, hogy nem vagyunk valami nagy bizalommal eltelve azokkal a tervekkel szemben, amelyek a fővárosi törvény politikai részének további reformálását fogják eredményezni. Mert hiszen meg kell állapítanom, hogy a fővárosi törvénynek két fontos része van: egy politikai és egy adminisztratív része. Abban a tekintetben nincsen semmi eltérés köztünk, hogy a fővárosi törvény adminisztratív részét igenis gyorsan kell reformálni. 1872 óta óriási fejlődésen ment keresztül Budapest főváros élete, mind gazdaságpolitikai, mind kulturális, mind szociálpolitikai téren hallatlan nagy arányokban fejlődött, óriási nagy közüzemi politikát kezdeményezett, amelynek látható eredményei itt vannak. Felduzzadt a főváros közigazgatási élete is, úgyhogy ez a nagy egység, ez a nagy közigazgatási egységes terület új középítményekkel, új szociális feladatokkal, új gazdaságpolitikai problémákkal gazdagodott. Mindezeket harmóniába kellene hozni a fővárosi törvényben azokkal az autonómikus politikai természetű szervekkel, amelyek ezeknek az adminisztratív kérdéseknek lebonyolítására hivatottak, így tehát mind a városi tanáccsal az ügyosztályokkal, mind magával a törvényhatósági bizottsággal. Ennélfogva már régen megérett — mondom — a fővárosi törvény arra, hogy revízió alá vétessék, reformáltassék. Igen t. Ház ! Amikor azonban a múlt esztendőben, ha jól emlékszem, 1928 novemberében a mandátum meghosszabbító javaslatot terjesztette be a t. miniszter úr a Ház elé, súlyos aggályok éltek az ellenzék tagjaiban aziránt, hogy ez megint az autonómia eltiprása, jogfosztás, mert a megválasztott törvényhatósági bizottsági tagok mandátuma időtartamának meghosszabbítása túlmegy azon a határon, amely az önkormányzati jog keretébe illeszthető. Akkor kifejtették t. képviselőtársaim mind a szélsőbaloldalon, mind a baloldalon és a jobbközépen is azt a felfogásukat, hogy ezt a dolgot tovább így nem lehet vinni, és ha már keresztül kell esnünk azon, hogy megKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. XIX. 8. ülése 1929 április 17-én, szerdán. 191 hosszabbítsuk a mandátumokat, a miniszter úrnak 1929. december 31-éig feltétlenül gondoskodnia kell arról, hogy a választások Budapesten megejthetők legyenek. Errenézve az igen t. miniszter úr nyilatkozatot is tett- Nevezetesen már az akkori vita során kijelentette, hogy igenis neki az a célja és az a törekvése, — és ez az utolsó eset, mondotta a miniszter úr, hogy a mandátumok meghosszabbíttatnak — hogy abba a helyzetbe kerüljön a főváros közönsége, hogy az 1929. év folyamán választhasson. Nem vonom kétségbe a miniszter úrnak ezt a törekvését és ezt a szándékát, de hát szegény ember szándékát boldog Isten bírja. És szegények vagyunk időben, ezt igen gyakran tapasztaljuk és halljuk kormányférfiak részéről, amikor mindig arra hivatkoznak, hogy részben a parlamenti tárgyalások elhúzódása, másrészt egyéb kormányzati feladatok miatt igen súlyos kérdéseket nem tudnak kellő időben elintézni. Nagyon félek, hogy később ismét azzal a kifogással fogunk találkozni, hogy ezt a törvényét sem tudta a miniszter úr tető alá hozni, pedig már a múlt esztendőben azt a nyilatkozatot tette, hogy teljesen készen áll ez a reformtervezet és 1928 decemberében már akár be is nyújthatta volna. Nekem személyesen volt szerencsém a miniszter úrral egy pár szót váltani erről a kérdésről, amikor nekem bizalmasan azt méltóztatott mondani, — ami nem titok, azért mondhatom el — hogy még vannak egyes megbeszélendő dolgok ebben a kérdésben. Ebből tehát induktive következtetnem kell arra, hogy 1928 decemberében még nem volt készen a reformtervezet. Hiszen a miniszter úr még csak most akar egyes kérdéseket tisztázni s a reformtervezetet még a minisztertanács elé sem vihette. Ha így áll a dolog, akkor elvárja a főváros közönsége és elvárják a főváros közgyűlésében levő pártok, hogy velük is megbeszélje még ezt a reformot. Minthogy a főváros különböző rétegeiben nagyon furcsa hírek terjedtek el, — hiszen részleteket is tudnak, amelyeknek én hitelt adni nem akarok — amely hírek igen aggasztóak, éppen azért hozom elő most ezeket, hogy a miniszter úr ezeknek lehetetlenségét állapítsa meg, hogy ne terjedjenek ezek a hírek. Ezért interpellációmban szóvá teszem ezeket. Nem tudom, ki terjeszti ezeket a híreket, de mindig autentikusnak beállított formában jelentkeznek és nyugtalanítják a főváros közönségét. Ezen hírek egyike az — ami a legborzalmasabb és leghihetetlenebb, s amire nézve a t. miniszter úr tréfásan azt méltóztatott nekem mondani, hogy a mostani közigazgatási reform vitája során mondott beszédemben már jó tanácsot adtam neki, amit nem hiszek, amit csak tréfának minősíthetek, mert én azt oly rossz tréfának tartanám, miniszter úr, hogy meg nem kockáztatnám — hogy a miniszter úr az adócenzushoz és főbérleti joghoz kívánja kötni a választójogosultságot. Én ezt nem hiszem el, ez a groteszk, abszurd gondolat, azt hiszem, távol áll a miniszter úr elképzelésétől és meg vagyok róla győződve, hogy erre egészen megnyugtató választ is fogok kapni. A másik dolog az, hogy a helybenlakás időtartamát ki akarja terjeszteni. Aggályom itt már alapozottabb, ismervén azt a felfogást, amely most a vármegyei reformtörvény ja vaslat vitájában érvényesült, ahol a hatévi helybenlakást teszi kötelezővé azzal szemben, hogy Budapesten kétévi helybenlakás érvényes. Attól tartok, hogy a miniszter urat majd megtéveszti az itt elért eredmény s a vidéki törvényhatóságoknál megállapított hatévi helybenlakást itt is meg akarja rögzíteni. (Farkas István : Pesten most is hat év a községi választásnál ! — Scitovszky Béla belügy28