Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-278

172 Az országgyűlés képviselőházának 2 ról, hogy mit mondottam. Ön az újságoknak hisz. Pedig lehetetlen, olyan dőreséget csak nem mondhat nem egy képviselő, hanem egyáltalában egy józaneszű ember, hogy törvénynyel kell férjhezadni a lányokat 18 éves korukban. Énrólam eddig ilyen — bocsánatot kérek ~bolondságot írtak a lapok, énrólam, aki a sajtószabadságnak legszélső híve vagyok, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Akkor mit keres ott, azon az oldalon?) olyan értelemben, hogy hazudni, ferdíteni nem szabad, mindig az igazat kell megmondani, de az igazat egészen meg kell mondani, nem félig, mert féligazságok nincsenek. T. Képviselőház ! En már akkor a nők egyenjogúsításának híve voltam, — és erre hívom fel Petrovácz Gyula képviselőtársamnak figyelmét — amikor Petrovácz Gyula képviselőtársam a világon lehetett, de legalább is még akkor óvodába járt. (Elénk derültség.) En is óvodába járok, politikai óvodába, vagy elemibe, nem is tudom feljebb vinni. Elég az hozzá, hogy 33 évvel ezelőtt írtam egy tanulmányt, most is azon az alapon állok: a nők egyenjogúsításának alapján. Mi volt ennek a tanulmányomnak a lényege... (Petrovácz Gyula: Akkor én okleveles mérnök voltam.) Harminchárom évvel ezelőtt? (Petrovácz Gyula: Igen, nem óvodába jártam! — Zaj. Elnök csenget.) Bocsánatot kérek, visszavonom. Majd azt a medicinát méltóztassék velem közölni, amelynek használata után ennyire fiatalnak mutatkozik. Csak kettőnk közt. (Györki Imre: Woronoff!) Egy furcsa szót hallok itt kérem. A lélek mindig fiatalnak maradhat és én annak érzem magamat. (Meskó Zoltán: Mutassa a lelkét!) 33 évvel ezelőtt azt a jelszót választottam a nőkérdésben, amelyet Petőfi Sándor. Megmondom, mert különben Meskó Zoltán t. barátomnak fejtörést okozhatna, hogy ki írta ezt. (Derültség. — Pintér László: Leszólt téged! — Györki Imre: Meskó is költő! — Olvassa) : Amikor az Isten a férfit teremte, Homlokára szállt sötét ború. Nem tudom, hogy', csakhogy e borúból, Lett a felhő és az égiháború. Amikor az Isten az asszonyt teremte, Örömében sírva fakadott, Most is látni ez örömnek cseppjeit, A sok szép csillagot. íMeskó Zoltán: Ez így van! Ebben igaza van!) En a nőt a családi élet, a közélet olyan csillagának tekintem, olyan jó szellemének tartottam és tartom mindig is, aki az ő lelkének szelídségével, tisztaságával, megértésével, szívjóságának megmérhetetlen mélységeivel, gondolkodásának emelkedettségével, (Malasits Géza: Nem dicsérni, jogot adni!) tűrésének, a szenvedésekben való állhatatosságának kifejezhetetlen mértékével (Egy hang a jobboldalon: Csillagok, de nem szovjetcsillagok!) sokkal többet tesz a közért, mint a férfi. (Petrovácz Gyula: A szavazatnál tessék megmutatni!) Majd megmutatom t. képviselőtársam. Ha t. képviselőtársam az elferdített mondatom alapján méltóztatik azt mondani, hogy én magamat diszkreditáltam, most megkérdezem, melyikünk diszkreditálta magát, az-e, aki azt mondotta^ amit én mondottam, vagy az, aki csak hallomásból felkapott kifejezés, vagy mondás alapján mond megfellebbezhetetlen ítéletet egy képviselőtársának politikai állásfoglalása felett. Azt a követ, amellyel méltóztatott engem tegnap megdobni, visszafordítom, de én kenyérrel dobok 78. ülése 1929 április 17-én, szerdán. vissza, amikor elfogadom az ön módosító javaslatát. (Helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Kéthly Anna! Kéthly Anna: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Az előadó úr záróbeszédében egy pár — elismerem — udvarias megjegyzéssel, de újból azokat a régi kifogásokat mondotta el a nők választójogával kapcsolatban, amelyeket éppen az általános vita kapcsán ezerszer megcáfoltak. Éppen úgy tett, mintha az egész vita folyamán távol volt volna a Képviselőháztól, (Zaj a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk!) és ezeket az érveket nem hallotta volna. Ezt csak azt bizonyítja, hogy ezeket az érveket megcáfolni, ha egyáltalában megpróbálta volna, neki sem sikerült volna, mint ahogy senkinek nem sikerült, mert nies érv erre a jogfosztásra. Ha van érv, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) akkor az csak olyan érv, amellyel dicsekedni nem lehet, amelyről tehát jobb hallgatni. Nem lehet tehát egyebet tenni, mint az érvek elől egy türelmetlen gesztussal elzárkózni és presztizs-kérdést csinálni odaát abból, lesz-e a nőnek passzív választójoga, igen vagy nem. (Zaj a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk! • — Propper Sándor: Ha már szavazatot nem adnak, egy kis figyelmet adjanak! — Esztergályos János: Figyeljenek az urak ott, ne kaszinózzanak! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. (Rothen

stein Mór: Ügy látszik, a férfiak nem érettek !— Graeffl Jenő: Maga meg túlérett!) Kéthly Anna: Az előadó úr újból előhozta azokat az ellenvetéseket, amelyekre az általános vita folyamán a parlament minden oldaláról, erről az oldalról is, megjöttek az ellenérvek. Felhozta például, hogy a politizálástól akarják megmenteni és távoltartani a nőket

% ugyanakkor azonban ő maga is, a miniszter úr is tiltakozik az ellen, hogy az autonómia politizáljon, tiltakozik és a miniszter úr még azt az egészen minimális politikai hatáskört ís sokalja az autonómiától, én szerintem nagyon helyesen, amely ilyen körülmények közt is megmaradt neki. De ha egyáltalában lehet ennél a kérdésnél arról beszélni, hogy politizáljon-e a nő vagy nem, akkor-megmern értem azt a megvető gúnyt, amellyel a politizálásról magáról beszélnek. Szinte aláhúzzák ezzel azt a már-már lábrakapni kezdő közfelfogást, amely a politizálás alatt a haszontalan, professzionátus szó-szátyárkodást érti; aláhúzzák ezzel a politizálásról vallott ilyen gúnyos megnyilatkozással azt, hogy a politikus esetleg egy kiérdemesült kortes vagy odahaza a megyéjében megunt szolgabíró, akit felküldtek az országházába szónoklatokat tartani. En ellene mondok a politizálásról vallott ilyen felfogásnak és fel kell hoznom azt, hogy mi a politikus, a politizáló alatt a magyar közélet nagy politikusait értjük: Kossuthot, Deákot vagy az élők közül Apponyit és társait és amikor politizáló nőt akarok és szeretnék látni, akkor én, ha nem is azt várom, hogy ilyep kvalitású legyen, de ezeknek a nyomán akarom, hogy induljon a politikában élő nő. De most nem is erről van szó. Az autonómiáról van szó, amelytől szakszerűséget követelnek és amelyben a szakszerűség nevében akarják a szak- és érdekképviseletek képviseltetését meghonosítani. Nem volt egyetlen helytálló érv sem, sem az általános vitában elhangzottakkal szemben, sem a most előttem beszéltek felszólalásaival szemben, amely meg tudta yolna cáfolni azt, hogy szociálpolitikai, kulturális, közegészségügyi kérdésekben a szakszerűségben a nők vezetnek, a szakszerűség területén a nő tudja azt adni, ami eddig hiány-