Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-278

166 Az ország gkjülés képviselőházának hatósági bizottsági tagnak. Ezt nevezik az urak demokráciának és önmagukkal akarják elhitetni, hogy Európa elhiszi önöknek azt, hogy ez a demokrácia. Nem fogadom el a szakaszt! (Zaj és helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Báró Kray István! Br. Kray István: Mélyen t. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Indítványt adok be én is, a törvényhatóságokban és pedig mind a városokban, mind a vármegyékben a nők passzív választójogának törvényes megállapítása végett. Nem akarom hosszabb indokolással ebben a kérdésben a t. Ház türelmét igénybevenni, hiszen egyrészt amúgy is elmondottam már véleményemet az általános vita alkalmával ebben a kérdésben, másrészt pedig előttem ebben a tárgyban felszólalt képviselőtársaim ennek a kérdésnek anyagát jóformán teljesen kimerítették. En csak azt akarom hangsúlyozni, hogy lehetetlen álláspontnak tartom azt, hogy itt az Országházban, a törvényhozásban a nőknek megadjuk a passzív választójogot, a vármegyékben és a városi törvényhatósági bizottságokban azonban ezt a jogot nem akarjuk megadni. Tisztelettel kérem tehát indítványom elfogadását. Ami mármost egy másik kérdést, a jegyzők passzív választójogának kérdését illeti, ebben is teljes mértékben csatlakozom azoknak indítványához, akik a jegyzői kar passzív választójoga mellett foglaltak állást. Lehetetlennek tartom, hogy a közigazgatásnak ezeket a fontos és önfeláldozó katonáit, a jegyzőket, mintegy megbélyegezzük azáltal, hogy nekik a passzív választójogot a törvényhatóságokban nem adjuk meg. Abban a reményben, hogy a t. Képviselőház mind a nők, mind a jegyzők passzív választójogának törvénybe iktatása mellett fog dönteni, egyébként elfogadom a szakaszt. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Pakots József! Pakots József: T. Képviselőház! Az ember csodálkozva néz maga körül és elbámul azon a szellemen, amely ma ebben a kérdésben ittott megnyilvánul. A XX. század szellemi és gondolatkörében csodálkozik azon, hogy a reakció még annyira élénk erővel tud dolgozni a mai gondolkozó emberek agyvelejében, hogy ezt a fontos szociálpolitikai kérdést a legsötétebb, a legreakciósahb, a legközépkoribb gondolat formálóiban tudják magukban feldolgozni. A mélyen t. belügyminiszter úr nevében bocsánatot kell kérnünk a magyar asszonyi társadalomtól, a női nemtől (Jánossy Gábor: Csak bízza a belügyminiszter úrra!) azért a gondolkozásért, amelyet a belügyminiszter úr törvényjavaslataiban elárul. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Nem szolgáltattam okot rá! Ha kellene, megtenném magam is, vagyok olyan gavallér! — Propper Sándor: Csak elveszi jogaikat!) Bocsánatot kérek azért a lesajnáláséirt, azért az arcpirító, önérzetsértőd bánásmódért, amely ebben a javaslatban kifejezésre jut. (Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: Leminősítés! — Scitovszky Béla belügyminiszter: Ez közügy!) Igenis közügy és ön, igent, miniszter úr, mentalitásával visszatér a középkor gondolkozásához. Vannak történelmi kútforrások. amelyek azt mondják, hogy a XVI. században a zsinati atyák a franciaországi Maconban végre megállapították, hogy a nőnek is van lelke. Egy • szavazattöbbséggel! Valahogy ebiből a szellemi 278. ülése 1929 április 17-én, szerdán. forrásból táplálkozik a miniszter úrnak ez a, gondolkodása és ez a javaslata. (Rothenstein Mór: Legalábbis a látszat a mellett szól! — Zaj. — Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Pakots József: Nem vitatom és nem állítom, hogy ez a történelmi kútforrás teljesen hiteles. Olvastam ennek a forrásnak cáfolatát is, olvastam az e körül kifejlődött irodalmi vitát is. A lényeg az, hogy a középkor szellemét sugározza ki ez a gondolkozás és ha mást nem jelent, kitűnő perspektívát ad arról, hogyan gondolkoztak régebben azokról a problémákról, amelyek ma már nem is problémák. Az egyenjogiiság kérdése, a nő és a férfi közt való teljes egyenlőség kérdése ma már nem lehet probléma. Nem lehet probléma akkor, amikor az élet küzdelmeibe belesodródott a f nő, sőt gyakrabban még nagyobb szerepet is vállal és sokkal nagyobb heroizmussal kell, hogy végigvigye az élet küzdelmét, mint a férfi. Hiszen a férfit gyermekkorától erre a küzdelemre nevelik, egész nevelési rendszerünk, társadalmi rendszerünk és szellemünk felfegyverzi a férfit a küzdelemre, a nőnek ellenben egy régi atavisztikus gondolkozásnál fogva ezeket az életküzdelemhez szükséges fegyevereket nem bocsátja rendelkezésre. A nő gyakran mégis belekerül a legszörnyűbb, a legrettenetesebb helyzetbe, amelynél fogva sokkal erősebb életküzdelmeket kell megvívnia, mint a férfinak. Láthattuk éppen a világháború alatt, amikor a férfiak tömege a frontokra került és az asszony, az anya a családban kénytelen volt nemcsak a családfentartónak minden gondját viselni, hanem kénytelen volt férfimunkát is vállalni. Láthatjuk most is a gazdasági idők különböző feladatainak kiszélesítésében, hogy a nő ott van mindenütt, ahol gazdasági és gyakorlati munkát kell végezni. Ott van a szellemi pályák legszélsőbb területein, r dolgozik, fárad és energiájában, becsületességében és kitartásában igen gyakran felülmúlja a férfit. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Ha azt nézzük, hogy ott, ahol a nő belekerül a közügyek intézésébe, hogyan végzi el feladatát, meg kell állapítanunk, ha úgy tetszik lovagiassággal, de az igazságosság szellemében is, hogy sokkal több lelkiismeretességgel, sokkal több becsületességgel és sokai több lelki integritással végzi el feladatát. A nő politikai tisztessége példa lehet a férfiak számára. Nekünk van erre példánk. T. képviselőtársaim, akik tagjai à budapesti törvényhatóságnak, már hivatkoztak rá, hogy példánk van a budapesti kommunitás életéből arra, hogy az ott dolgozó nők pártkülönbség nélkül olyan méltóképpen képviselik ennek a városnak szociálpolitikai, gazdasági és kultúrpolitikai érdekeit, hogy a férfiak csak tanulhatnak abból a komoly munkából, amelyet a nők ott végeznek. En teljesen megértem azt a keserűséget, amely megnyilvánult Kéthly Anna t. képviselőtársam beszédében és azt a keserűséget, amelynek hangját az imént megütötte Malasits Géza képviselőtársam és mindazok a t. képviselő urak, akik nem tudják megérteni a rideg gondolkodásnak ezt a mértékét, amelyet a t. kormány ebben a kérdésben tanúsít. Hiszen, amikor történelmi példák állanak előttünk, amikor Angliában már 27 év óta ott dolgozik a nő a községi közületben, amikor legutóbb kiterjesztették a női választók kontingensét a korhatárnak a minimumra való leszállításával, amikor tehát sehol nem félnek már a nőknek a közügyekben való részvételétől, sőt ellenkezőleg, felhívják a nőket a férfimunka segítésére, akkor