Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-278

162 Az országgyűlés képviselőházának Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék az ilyen személyes természetű megjegyzésektől tartózkodni. Haller István: ... és az ellenzéki padokból csináltam végig azt, ami az én pártom programmpontja volt. Először tehát azért szólalok fel, hogy dokumentáljam, hogy ebben a tekintetben felfogásomat meg nem változtattam, másodsorban azért, mert nyilvános helyeken több izben is elismertem a nőknek ezt a jogos igényét és ezt az elismerést itt a Házban is hangoztatni kívánom. Mi általában azzal az ellenvetéssel szoktunk találkozni, amikor a jogkiterjesztést követeljük, hogy nálunk ennek lassúbb tempót kell szabni, mert az olyan terjedelmű választójognak, mint amilyen a nyugati államokban van, nálunk vannak bizonyos nemzeti veszedelmei. En ezt a veszedelmet el nem ismerem, nem látom, mindig tagadtam és politikai életemben nem tapasztaltam ezeket a veszedelmeket, azonban végtére, ha a parlament többsége ezen a felfogáson van, én ezt a felfogást legfeljebb nem teszem magamévá, de megváltoztatni vagy megszüntetni nem tudom. Ez egy r adottság, amellyel a politikában számolni kell és így természetesen én is számolok vele. Ha tehát van ilyen veszedelem, mondjuk, a férfiak választójogának egészen a szélső határig való kiterjesztésében, ha vannak, akik ezen a véleményen vannak, én természetesen azok felfogása előtt kénytelen vagyok meghajolni, azonban nem koncedálom, hogy volna ilyen veszedelem a nők választójogának kiterjesztésénél. Annyira nincs veszedelem, hogy például a belügyminiszter úr ismételten gúnyos célzást tett arra, hogy végeredményében egykéről van szó, mert a női választójog nálunk mindössze egy nőképviselőt produkált eddig a Házban. Ha tehát ez így van, igazán nem értem miért kell egy nem létező veszedelem elől az ajtót lelakatolni, miért kell sorompókat és gátakat építeni egy olyan veszedelem ellen, amelyet magunk lekicsinyelünk, amelyet egykének nevezünk, tehát, amelyet — egészen evidenter — teljesen elhanyagolható és figyelembe nem vehető veszedelemnek minősítünk. De ugyanerre a vágányra lépett az előadó úr is, amikor azt mondotta, hogy hiszen a vidéken senki sem fogja vállalni a törvényhatósági bizottsági tagjelöltséget. Ha senki nem fog vállalkozni, ha nincs semmi kilátás arra, hogy a vármegyékben valami nagy tülekedés lesz a jelöltség körül, újra felteszem akkor a kérdést: tulajdonképpen mi ellen történik a védekezés? Ha majorizálásról a magyar konzervatív felfogás mellett szó sem lehet, mert a magyar férfiválasztó mentalitása elzárkózik az elől, hogy megossza a munkát, például a megyeházán a nővel, ha az elől elzárkózik és így ítéljük meg a helyzetet, akkor tulajdonképpen mi ellen védekezünk, hiszen nincs veszedelem. De strigis, quae non sunt, nulla fiat quaestio. A nőkre is alkalmazni lehet ezt a mondást. (Erdélyi Aladár: Akkor nem voltak, de ma van elég! — Zaj.) Szeretném a közbeszólást megérteni, hogyha esetleg szükség van reá, válaszolhassak. Szóval, először nem látom a veszedelmet és nem látja a belügyminiszter úr, nem látja az előadó úr, de nem látja senki sem. De ha nincs veszedelem, akkor amennyiben talán külföldön akceptálják azt az érvelésünket, hogy a választójog kiterjesztése terén mi nem mehetünk odáig, ameddig elmennek a nyugati államok, amennyiben ezt akceptálják esetleg, miután mi talán be tudjuk bizonyítani, hogy nálunk erre nem érett meg a helyzet, hogy a nemzet szem278. ülése 1929 április l7^én, szerdán. pontjából vannak még bizonyos fennálló veszedelmek, nem hiszem, hogy ugyanezt el lehetne ezek után hitetni a külfölddel, hogy a női választójog további és messzebbmenő megszorításában is 'volnának veszedelmek, amelyek minket arra,kényszerítenek, hogy erre az álláspontra helyezkedjünk. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Franciaországot nem érdekli, hogy a külföld mit mond.) A t. belügyminiszter úr azt mondja, hogy Franciaországot nem érdekli, hogy a külföld mit mond. Én azt hiszem, példáját adtam annak, hogy én tudok különleges, speciális magyar szempontot a törvényhozásnál tekintetbevenni. En nem szoktam a külföld után szaladni és én hajlandó voltam olyan álláspontot is képviselni, amelyre azt mondották ugyancsak velem szemben, hogy mit szól hozzá a külföld, hogy a külföld ezt nem tenné! Elismerem, hogy egy nemzetnek vannak speciális feladatai, speciális viszonyai, és hogy ezekhez a speciális feladatokhoz és viszonyokhoz köteles elkalmazni ós idomítani a maga törvényeit. Ha ilyen kényszerűség van,'az előtt meghajlom, de ebben a törvényben ilyen kényszerűség nincs és ezért a külföld azt fogja mondani, hogy mégis csak bizonyos reakciói, vagy, hogy jobban fejezzem ki magamat, túlzott konzervatív gondolkozás mutatkozik meg egy törvényhozásban akkor, amikor szükség nélkül, kényszerítő ok nélkül, egyszerűen antipátiából, vagy rossz értelmezésből tagadja meg a nőktől a megyékben azt a jogot, amelyet megad a törvényhatóságokiban, a törvényhatósági jogú városokban. Nem értem ezt a logikát és azt hiszem, bátran el lehetne térni a belügyminiszter úrnak ettől a felfogástól. Nem láttam azonban egyetlen olyan indokot sem, amely valamennyire plauzibilissé tudta volna ezt tenni. Az 'indokolás azt mondja, (olvassa): «Azért nem szükséges a törvényhatósági bizottságokban a nőknek helyet adni... nincs helye a nőknek azért, mert ennek tevékenysége a női hivatástól távolálló feladatok megoldásában merül ki!» Először is nagy hiba lesz, ha a törvényhatósági bizottságok tevékenysége tényleg a női hivatástól távolálló feladatok elintézéséiben fog kimerülni, mert felfogásom szerint a modern megyének eg-észen másnak kell lennie, mint amilyen volt a múlt megy éj a Azonosnak kell lennie a magyar alkotmány védelmében, a magyar közjogok védelmében, de egyébként másnak kell lennie. Foglalkoznia kell elsősorban igenis gazdasági, szociális, köiz-egészségügyi és kulturális kérdésekkel. Azt csak nem lehet állítani, hogy ezek a kérdések olyanok, amelyek a nőket nem érdeklik, amelyek a nők érdeklődése terén kívül esnek? A nő nem él légüres térben, a nőt minden érdekli, ami a vármegyében és országgyűlésen történik, minden érdekli, mert közvetve minden hatással van reá. Olyan nő, különösen családanya, nincs Magyarországon, akit ne érdekelne legalább is közvetve, hogy mi történik a vármegyeházán, a városházán, mi történik a Képviselőházban, mert a hozott rendeletek és szabályok őt közvetve fogják érdekelni, feltétlenül érinteni fogják gazdasági, szociális, kulturális és mindenféle vonatkozásban. Közvetve tehát minden nőt kell, hogy érdekeljen minden törvénvhozó testület Magyarországon, bárminő vonatkozásban dolgozzék is az, de közvetlenül is nyilvánvalóan fogja érdekelni pl. a megye tevékenysége a nőt, mert hiszen azt talán csak nem lehet elképzelni, hogy a nőt ne érdekelné, amikor a népbetegség-ügy-