Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.
Ülésnapok - 1927-278
Az országgyűlés UpviselöUzánah 278. ülése 1929 április 17-én, szerdán. 161 mellett, amikor a politikai törvényalkotásnál, amelynél sokkal inkább lehetne bizonyos aggodalmaknak kifejezést adni, a törvényhozás maga is liberális álláspontra helyezkedett. Amint tehát már tegnap hangsúlyoztam, bizonyos ellenmondásba keveredünk és ellenmondást viszünk be a törvényhozásba is, mert a közigazgatás sokkal közelebb áll a nő hivatásához, sokkal kongruensebb a nő^ helyzetével, mint maga a politikai tevékenység. Ha tehát megadtuk a többet, ha megadtuk a lehetőséget, hogy arra a térre kapcsolódjék be, amely talán kevésbbé felel meg hivatásának, ellenmondást látok abban, ha a közigazgatásban, ahol, mint első fórumnál, gyámi kérdések, gyermeknevelési kérdések, lakásügy, közegészBégügy mindig napirendre kerülnek, amely közigazgatás tehát kongmensebb a nő hivatásával, ott viszont a nő elől az érvényesülést, a bekapcsolódást elzárjuk. Még csak egy szempontot akarok itt felemlíteni, amely igen sok ember előtt döntő momentum e kérdésben elfoglalt álláspontjára nézve. Ez az, hogy a konzervatív politika szempontjából hogyan áll ez a kérdés. Igen sokan azt mondják, hogyha a nők tömegeit bevonjuk a törvényhozásba és a közigazgatásba — talán a miniszter úr is ezen az állásponton van — akkor a konzervatív politika szempontjából bizonyos aggályok támadhatnak. T. Ház! A női psziché már «in se» mindig konzervatívabb. Ha ezzel szemben azt vetik fel, hogy hiszen a kommunizmus idején is akárhányszor nők voltak a leglármásabbak, erre azt felelem, hogy nem a nők, hanem a nőknek egy csoportja (Mozgás a jobboldalon.), amely tulajdonképpen már nem nő, mert kivetkőzött nőiességéből. A tömeg azonban, a nők tömege mindig inkább híve a konzervatív gondolatnak. Hogy többet ne mondjak, éppen Angliában, ahol a politikusok mindig a legélesebben állottak szemben a feministák követeléseivel, az angol politika éppen ma nyúl azokhoz a nagy tartalékokhoz, a női szavazókhoz, hogy a konzervatív gondolat érdekében a nőket felsorakoztassa. Ha egyszer esetleg a hangulat el is kapná a női tömegeket és balfelé sodorná őket, az is csak egyDzer történnék meg, mert éppen a női lélek húzódik inkább a tradíciókhoz, a hagyományokhoz és a konzervatív gondolathoz, mint a férfiak CJánossy Gábor: Azért kell bevenni őket!) és a nők látva a következményeket, maguk fordulnának legélesebben ellene, ahogy a nők ezt épp a kommunizmus idején megmutatták. Gróf Apponyi Albertné érdekes cikket írt erről a kérdésről; ennek a cikknek egyik paszszusa így szól. (Olvassa): «Mi nők a magunk számára semmit sem kívánunk, de követeljük, hogy a köz javára közreműködhessünk. Kérünk és követelünk több hozzáértést, több szeretetet a szociális intézkedésekben, több józan takarékosságot a városok, községek háztartásában és az egész közigazgatásban.» Azt hiszem, nincs e Házban senki, ki ennek a kívánságnak ellene mondana. Hogy sokan ellenzik a nők passzív választójogát, annak okát abban látom: hogy igen sok ember előtt akkor, amikor a női választójogról van szó, a mai, nőiességből sok tekintetben kivetkőzött, talán még viselkedésében és hajviseletében is elfiúsított nő áll (Jánossy Gábor: Párizsi divat!), és sohasem az a nő, aki a családi szentély misztériumában teljesíti anyai és asszonyi kötelességeit. Koncedálom, hogy a belügyminiszter urat is az az intenció • vezette akkor, amikor ebben a kérdésben ridegebb álláspontra helyezkedett, hogy gátat akart vetni a mai hamis kultúra folyamatának, amely a nőt eltérítette a családi élettől és eredeti hivatásától. (Esztergályos János: Azért nem ad jogot a nőknek. Egészen kedves következtetés.) Természetes, t. Ház, hogy ezek a mai viszonyok nem egészségesek. A mostani helyzet a kultúréletnek egy elfajulása, beteges aberrációja. Ha azonban a férfiak nem tudták megakadályozni, hogy ez a beteg állapot beálljon, — talán éppen az ő hibájukból — akkor a mai jogállamnak amely a régi jog alkotását lehetetlenné tette, amely minden jogot magához kaparintott, a családanya jogát is, álláspontjának negaciója nélkül nem lehet tagadnia a nők választójogát. T. Ház! En nem látom azokat a nehézségeket, amelyeket a miniszter úr ehhez a kérdéshez fűz. Nézetem szerint gróf Bethlen Istvánnak a vitában elmondott beszéde tulajdonképpen már eldöntötte a kérdést. Azt mondotta: lehetetlenség a törvényhozásból bárkit is kikapcsolni, aki a nemzet életére fontos funkciót teljesít. Már pedig a magyar anyák és a magyar asszonyok teljesítenek olyan funkciót a nemzet életében, hogy megérdemlik azt, hogy a közigazgatásba bevigyük őket, annál is inkább, mert a politikai jogokba már bevittük. (Mozgás a jobboldalon. — Eri Mihály: Az igazi anya nem kér jogokat! — Graeffl Jenő: Ilyet kár védeni!.— Zaj a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: Malom alatti bölcseségek!) Pedig, t. képviselő úr. ezt védeni kell. (Eri Márton: Aki szereti a családját, az nem ártja bele magát a politikába! — Ügy van! a jobboldalin.) Sxjno?, Kénytelen beleártani magát, mert a férfiak roszszul ártották bele magukat s helyre kell ütniök azt a hibát, amit a férfiak követtek el a politikában. Már feleltem ezekre a megjegyzésekre. A nőt teljes egyenjogúsítása nem postulatum. A női hivatás nem a. fórumra való szereplés. Ez igaz, de akkor meg kell reformálni a mai jogi államot, meg a kultúrállamot elfajulása és meg kell oldani a szociális kérdést és lehetővé tenni, hogy a nő visszatérhessen a családba, honnét egy, a keresztény gondolattal ellentétes antikeresztény fejlődés kiszakította. Addig azonban éppen ezért nem vagyok abban a helyzetben, hogy elfogadjam a javaslat eredeti szövegét, hanem csatlakozom azokhoz a módosításokhoz, amelyek ebben a tekintetben az én álláspontomnak megfelelnek. (Helyeslés bal felől. — Zaj a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Haller István! Haller István: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Igazán nem ringatom magam abban a reménységben, hogyha másoknak nem sikerült meggyőzni a belügyminiszter urat arról, hogy a nők választójoga tekintetében egy lépéssel tovább kell mennie, mint a meddig már elment, én fogom őt erről meggyőzni. Ha tehát mégis vállalkozom arra, hogy szót emeljek ennél a szakasznál, ezt azért teszem, mert egyrészt dokumentálni akarom, hogy én ezidőszerint is, mint évtizedekkel ezelőtt a legdemokratikusabb, a legáltalánosabb választójog alapján állok és minden szűkítését a választójognak perhorreszkálom. (Propper Sándor: De nem küzdött érte!) Bocsánatot kérek, én ezért az álláspontért több áldozatot hoztam, mint a képviselő úr. (Rothenstein Mór: Na na!) Igen: Nem szükséges nekem talán említenem és bizonyítanom ezt, mert aki a legutóbbi évek politikai történetét ismeri, (Zaj a szélsőbaloldalon. — Elnök csenget.) az tudja, hogy én ezért pártot változtattam, a pártból kiléptem... (Rot hen stein Mór: Nem először és nem utoljára!) 24*
