Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-276

Az országgyűlés képviselőházának 2 csán leszek bátor a t. Ház elé terjeszteni. (Helyes­és a jobboldalon.) Köszönöm szíves türelmüket, egyéb észrevételem nincs. Elnök : Minthogy szólás joga többé senkinek sines, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Minthogy a szakaszhoz többrendbeli indítványt nyújtottak be, ezért a szavazásra bekezdésenként fogom a kérdést feltenni. Az első bekezdéshez az előadó úr, továbbá Farkas István és társai képviselő urak nyújtot­tak be indítványt, amelyek az első bekezdéssel ellentétben állván, azokat ezzel a bekezdéssel szembeállítva bocsátom szavazásra. Ha az eredeti szöveget nem méltóztatnak elfogadni, akkor a bekezdéssel szembenálló indítványok közül az elő­adó úr indítványát fogom, miut ahhoz közelebb­állót szavazásra feltenni, szemben Farkas István és társainak indítványával. Amennyiben az elő­adó úr indítványát fogadnák el, Farkas István és társainak indítványa elesik. Méltóztatnak-e a kérdésnek ily módon való feltevéséhez hozzájárulni, igen, vagy nem ? (Igen!) Ha igen, kérdem a t. Házat : méltóztatnak-e a 4. § első bekezdését eredeti szövegezésben elfogadni, igen, vagy nem ? (Nem !) A Ház az eredeti szöveget nem fogadta el, tehát következik a második kérdés : méltóztat­nak-e az első bekezdést az előadó úr szövegezésé­ben, szemben Farkas István és társainak indít­ványával, elfogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Akik elfogadják az előadó úr indítványát, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Többség. A Ház az előadó úr szövegezésében fogadta el az első bekezdést, Farkas István képviselő úrnak és társainak indítványát pedig elvetette. Ehhez a bekezdéshez Kocsán Károly képviselő úr egy pótlást adott be. Kérdem a t. Házat: méltóztatnak-e ezt a pótlást elfogadni, igen vagy nem? {Igen! Nem!) Akik azt elfogadják, méltóz­tassanak felállani. (Megtörténik.) Kisebbség. A Ház Kocsán Károly képviselő úrnak pót­lásra irányuló indítványát elvetette. (Szilágyi Lajos: A miniszter úr is elfogadta! Scitovszky Béla belügyminiszter: Az imént már meg­szavaztuk !) Következik a második bekezdés. Ehhez a be­kezdéshez Maróthy László, Buday Dezső, Hegymegi Kiss Pál, Farkas István és társai képviselő urak indítványt adtak be. Ezek az indítványok a be­kezdés eredeti szövegével szembenállanak. Ameny­nyiben tehát a Ház az eredeti szöveget fogadja el, Maróthy László, Buday Dezső, Hegymegi Kiss Pál, Farkas István és társai képviselő uraknak módosító indítványa elesik. Méltóztatnak a kérdés ily módon való fel­tevéséhez hozzájárulni, igen vagy nem? (Igen!) Miután a Ház ebhez hozzájárult, kérdem a t. Házat : méltóztatnak-e a 4. § 2. bekezdését eredeti szövegezésében elfogad meszemben a beadott összes indítványokkal, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Akik azt elfogadják, méltóztasssnak felállani. (Megtörténik.) Többség. A Ház a 2. bekezdést az eredeti szövegezésben fogadta el, s így az összes beadott módosító indít­ványokat elvetette. A 2. bekezdéshez Petrovácz Gyula képviselő úr pótlásra irányuló indítványt nyújtott be. Petrovácz Gyula : Kérem méltóztassanak indít­ványomat tárgytalannak tekinteni. Elnök : Petrovácz képviselő úr pótlásra irá­nyuló indítványát visszavonta. (Helyeslés jobb­felöl.) Következik a 3. bekezdés. Ehhez a bekezdés­hez Görgey József, Farkas István és társai kép­viselő urak módosító indítványt nyújtottak be. Szembeállítom az eredeti szöveggel Görgey József i. ülése 1929 április 12-én, pénteken. 115 és Farkas István és társai képviselő urak módo­sító indítványát. Amennyibeo az eredeti szöveget nem méltóztatnának elfogadni, Görgey József képviselő úr indítványát Farkas István és társai képviselő urak indítványával fogom szembeállí­tani. Méltóztatnak a kérdés ilyetén való felállítá­sához hozzájárulni, igen vagy nem ? (Igen !) A Ház ily értelemben határozván, felteszem a kér­dést: méltóztatnak-e a 4. <i> 3. bekezdését eredeti szövegezésében, szemben Görgey József és Farkas István és társai képviselő urak indítványával, elfogadni, igen vagy nem ? (Nem !) A Ház az eredeti szöveget elvetette. Kérdem most már a t. Házat, méltóztatnak-e Görgey József képviselő úr módosító indítványát, szemben Farkas István és társai képviselő urak indítványával, elfogadni, igen vagy nem? (Igen ! Nem!) Akik Görgey József képviselő úr indít­ványát fogadják el, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Többség. A Máz a 3. bekezdés eredeti szövegét elve­tette és Görgey József képviselő úr indítványát elfogadta, amivel Farkas István és társai képvi­selő urak indítványa is elesik. Következik Kálmán Jenő képviselő úrnak benyújtott pótlása. Kérdem a t. Házat : méltóz­tatnak-e Kálmán Jenő képviselő úrnak pótlásra irányuló indítványát elfogadni, igen vagy nem ? (Igen ! Nem !) Akik azt elfogadják, méltóztassa­nak felállani. (Megtörténik.) Többség. A Ház Kálmán Jenő képviselő úr kiegészítő indítványát elfogadta. E kiegészítő indítvány elfogadásával a törvényjavaslat 4. §-ának mellék­letét képező C) kimutatás az indítványnak meg­felelően fog helyesbíttetni. (Hegymegi Kiss Pál : Szóval a tanítók nem kellenek ! — Mozgás a jobboldalon.) Következik a 4. bekezdés. Szemben áll vele Farkas István és társai képviselő urak indít­ványa. Amennyiben az eredeti szöveget méltóz­tatnak elfogadni, Farkas István és társai képvi­selő urak indítványa elesik. Kérdem a t. Házat: méltóztatnak-e a 4. bekezdést az eredeti szövege­zésben elfogadni, szemben Farkas István és társai képviselő urak indítványával, igen vagy nem ? (Igen ! Nem !) Akik azt elfogadják, méltóztassa­nak felállani. (Megtörténik.) Többség. A Ház a 4. bekezdés eredeti szövegét fogadta el s^ ezzel Farkas István és társai képviselő urak indítványát elvetette. Következik az 5. bekezdés. Az eredeti szöveg­gel szemben Görgey József és Farkas István és társai képviselő urak módosítást indítványoztak. Amennyiben a t. Ház az eredeti szöveget nem fogadná el, felteszem szavazásra Görgey József képviselő úr indítványát, szembeállítva Farkas István és társai képviselő urak indítványával. Méltóztatnak-e a kérdés ilyen feltevéséhez hozzá­járulni, igen vagy nem ? (Igen !) Miután a Ház ehhez hozzájárult, kérdem a t. Házat : méltóztat­nak-e az 5. bekezdést az eredeti szövegezésben elfogadni, szemben Görgey József és Farkas István és társai képviselő urak indítványával, igen vagy nem ? (Nem !) A Ház az eredeti szövegezést elvetette. Kér­dem a t. Házat, méltóztatnak-e Görgey József képviselő úr indítványát, szemben Farkas István képviselő úrnak és társainak indítványával elfo­gadni, igen vagy nem ? (Igen ! Nem !) Akik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Többség ! A Ház az eredeti szöveggel és Farkas István és képviselőtársainak indítványával szem­ben Görgey József képviselő úr szövegezésében fogadta el a bekezdést. Következik a hatodik bekezdés. Az eredeti szöveggel szemben áll Farkas István képviselő úrnak és társainak indítványa. Kérdem a t. Házat,

Next

/
Oldalképek
Tartalom