Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-276

108 Àz országgyűlés képviselőházának A szocializmussal való összetűzés is körülbelül ebbe a csoportba tartozik. Egészen derűsen és mulatságosan hat ez a kérdés és az embernek önkéntelenül is Don Quijote jut az eszébe, aki a szélmalmokkal bocsátkozott harcba. Egy filozófus azt mondta, hogy a történelemben ismétlődések észlelhetők. Egy szocialista ezt megtoldja azzal, hogy az események egyszer mint tragédiák, egyszer mint komédiák jelentkeznek a történelemben. A Bismarck-féle szocialistaüldözés valóban tragédia számban ment és Bismarck még tetszeleghetett magának a tragikus hős pózában, ami azonban azóta történt, az valóban komédiává süllyesztette a szoeializ; mus ellen való hadakozást és egész egyszerű don quijotériává változtatta át, úgyhogy ezzel komolyan foglalkoznunk nem kell. Egyébként ami az osztályharc meghirdetését illeti, ami a miniszterelnök úr szavaiból kicsendült, ezt mi a magunk részéről tudomásul vesszük, tovább fogjuk hirdetni és tovább fogjuk adni az ország dolgozó népének és fel fogjuk világosítani arról, hogy ettől a kormánytól és ettől a kormányzati szellemtől mit várhat az ország dolgozó népe. Ami a nénpel való barátkozást illeti, amit a miniszterelnök ur velünk szemben hegyezett ki és élezett ki, amikor azt mondta, hogy nem Marxtól tanulta, hanem az anyatejjel szívta ' magába, ha nem ismernénk a történelem eseményeit, ha nem ismernénk az eredményeket, ennek a nagy barátkozásnak rekvizitumait és institúcióit, akkor valóban csalódásba eshetnének némelyek; miután azonban a történelem ezeket analizálta és nagyon jól tudjuk, hogy mik voltak ennek a nagy barátkozásnak következményei és eszközei, azt hiszem, ezen is közönségesen túlmehetünk. Ismerjük a vad országgyűlést és annak munkáját, ismerjük 1514-et, ismerjük Dózsát és Martinovicsot, Eákóczit és Kossuthot, tudjuk nagyon jól, hogy aki ebben az országban valaha a haladásért vagy a szabadságért szót emelt, azt ez az úgynevezett történelmi osztály kiközösítette magából, száműzte, elkobozta vagyonát, amint az 1918-as eseményeknél történt meg gróf Károlyi Mihálylyal. Tudjuk, hogy ennek a rekvizitumai bitó, jogtalanság, tüzes trón, kenyértelenség, jogtalanság voltak. Ez az a nagy barátkozás, amit a miniszterelnök úr a szocializmussal szögez szembe. A miniszterelnök úr a szocializmus tanításait alantas ösztönök felkeltésének minősíti, noha a szocialista munkásság nem akar mást, mint emberséges elbánást, emberséges elhelyezkedést, jogot és kenyeret, tiszteletet a munkának és az embernek. Ezek azok az alantas eszközök, amelyekkel a szocializmus dolgozik, amelyekért küzd, szemben azokkal a magasröptű, azokkal a dicsőséges eszközökkel, amelyekkel a magyar történelmi osztály dolgozott, szemben a bitóval, a kivégző tőkével, a jogtalansággal, a tüzestrónnal, a kényértelens éggel, az akasztófával, a csendőrszuronnyal és börtönnel... (Zaj jobb felől.) Elnök: A képviselő úrnak ez a megállapítása sértő egy társadalmi osztályra. Méltóztassék ilyenektől tartózkodni. (Peidl Gyula: Tegnapról mára úgy látszik megváltozott a házszabály.) Kérem, képviselő úr, a házszabály nem változott meg. (Peidl Gyula: A miniszterelnök urat nem méltóztatott zavarni!) A képviselő úr kijelentései sértők voltak egy társadalmi osztályra. (Krisztián Imre közbeszól.) Képviselő úr, csendet kérek, méltóztassék az elnöki enunciációt meghallgatni. Az sem házszabálytisztelet, hogy a képviselő urak nem engedik az elnököt kibeszélni. Propper képviselő úr kijelentése a házsza276. ülése 1929 április 12-én, pénteken. bályba beleütközik, mert a képviselő úr egy társadalmi osztályt sértő szavakkal illetett. Ezért figyelmeztettem a képviselő urat, hogy ettől méltóztassék tartózkodni. Méltóztassék beszédét folytatni. A többi képviselő urat pedig kérem, méltóztassanak tartózkodni a közbeszólásoktól. Propper Sándor: Kénytelenségből természetesen alá kell magamat vetnem, de ki kell jelentenem, hogy nem egyenlők a fegyverek, amelyekkel mérkőzünk, mert a miniszterelnök úr tegnap szabadon és zavartalanul rontott neki a munkásosztálynak és a szocializmusnak a nélkül, hogy elnöki intelembe beleütközött volna. Ennek előrebocsátása után... Elnök: Ilyen i természetű megállapítások a miniszterelnök úr részéről nem történtek. En nem azt kifogásoltam, hogy a képviselő úr a történelmi osztállyal foglalkozik, hanem azt, hogy sértő módon foglalkozott vele és ez a házszabályok szerint kötelességem volt. En ezzel ezt a kérdést lezártnak tekintem és kérem a képviselő urat, hogy méltóztassék beszédét folytatni! Propper Sándor: T. Ház! A magam részéről csak annyit óhajtok erre megjegyezni, hogy ízlés dolga az is, hogy valaki folytonosan belerúgjon olyasmibe, amiben nyakig, benne volt; értem 1918-at és az 1918-as eseményeket. Egyébként méltóztassanak ' megengedni, hogy a magam idevonatkozó fejtegetései helyett a miniszterelnök úrnak egyes megállapításaival szemben egy vele hasonló társadalmi helyzetben és rangban lévő történelmi nevet viselő urat szólaltassak meg, aki ugyancsak abban a helyzetben lehet, hogy nem újabbkori nemeslevelet kapott és nem Marxtól tanulta, hanem az anyatejjel szívta magába azokat a nemes tradíciókat, amelyekre a miniszterelnök úr hivatkozott. Ez a történelmi nevet viselő úr: báró Wesselényi Miklós, aki Vörösmartynak levelet írt egykor és ebben a levélben az erdélyi történelmi mágnásokra vonatkozólag a következőket írja (olvassa): «Barátom, nem prózáid, hanem leglelketrázóbb s elhaltba is életet fuvalni képes verseid sem tudnák e szikkadt és fonnyadtszívű, bekocsonyásodott vérű s bikkfafejű arisztokratáinkat, akik főként Erdélyben néüünk gyalázatára csordaként léteznek, megtéríteni.» (Peidl Gyula: Ez a nagy népszeretet!) Wesselényi Miklós bárót talán méltóztatnak egyenlőrangúnak elfogadni, ö nem a plebsből származott, nem Marx tanain nevelkedett fel, neki alkalma és módja volt mint történelmi család sarjának ugyanabban a légkörben felnőni, ugyanazokat a tanításokat elnyerni, s ugyancsak az anyatejjel magábaszívni a nagy népszeretetet és ez a báró Wesselényi Miklós az ország egyik legnagyobb költőjéhez ilyen levelet írt, amely, azt hiszem, mindennél jobban bizonyítja azt, hogy a miniszterelnök úr tegnap az igazságnak még a nyomába sem tudott elérni. Fontos abb azonban az, amint a miniszterelnök úr a fasiszta korporációs rendszer bejelentésével tett, amivel meglepte a világot, meglepte részben azért, mert hallottunk róla, hogy a demokrácia irányában kell majd haladnunk. Debreceni beszédében még azt mondotta a miniszterelnök úr, hogy vissza kell állítani a békebeli szabadságjogokat legalább abban a mértékben, mint békében voltak. Ez, ha jól tudom 1928. márciusában történt, vagyis most múlott egy esztendeje. Joggal vártuk tehát, mi történik e téren, vártuk a reformokat, vártuk a békebeli nívóra való visszatérést és egyszerre csak — deus ex machina — bejelenti a miniszter-