Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.
Ülésnapok - 1927-276
96 Az országgyűlés képviselőházának értékelték az ő működésüket és személyüket. Ilyen nagy és fontos hivatást teljesítő osztálynál, mint amilyen a tanító-osztály, nem szabad ezt a lekicsinylő módszert alkalmazni, és éppen azzal kell megmutatni, hogy az ország kormánya értékeli az ő működésüket, hogy amikor ilyen törvény kodifikálásáról van szó, akkor nem feledkezik meg róluk és hamar a jegyzőknek és a Vitézi Széknek is tudott itt képviseletet juttatni, akkor a tanító-egyesületeknek is kellett volna juttatni. (Zaj.) T. Ház! Azután ez a szakasz intézkedik a vallásfelekezetek képviseletét illetőleg is. Azt hiszem, egyetlenegy vallásfelekezet és annak vezetője nem indított mozgalmat a kormánynál az iránt, hogy ezt a szakaszt vagy a szakasznak ezt a rendelkezését a törvényjavaslatba bevegyék. (Kassa y Károly: Akkor ki akarta! Senki sem akarta?) De ha már benne van a szakaszban, akkor nem látom be és nem értem azt a felfogást, amely mindenképpen ki akarja hagyni ezt a rendelkezést a szakaszból. Egy nemzet jövője nemcsak a matematikán és a mérnöki körzőn épül fel, hanem azokon a nagy valláserkölcsi igazságokon is, amelyeknek szószólói elsősorban a vallásfelekezetek papjai De ha ez így van és ha, amint a történelem is bizonyítja, minden állam talpköve a tiszta erkölcs, akkor azt az osztályt, azt a klasszist, amely az erkölcs és a vallási igazságok prédikálására és terjesztésére hivatott, igenis helyénvaló volt a törvényjavaslatba bevenni és neki bizonyos jogokat biztosítani. Ez nincs a demokrácia ellen, sőt éppen a szociális haladás mellett szól ez a rendelkezés. Faluhelyén ki a nép vezetője? A pap, a tanító és a jegyző. (Ügy van! a jobboldalon.) Ha már a tanítót kihagyták s a jegyzőt bevették, akkor vegyék be a papot is, aki a legközvetlenebbül érintkezik a néppel, aki a legjobban tudja, mi a nép baja és aki a leginkább tudja képviselni a nép érdekeit ott a törvényhatósági bizottságban. Nézzünk át Amerikába. Szeretünk annak nagy és mély demokráciájára hivatkozni. Ott a papság olyan értékelésben és megbecsülésben részesül az állani tényezői részéről, amilyenben talán egyetlen európai állam részéről sem. A magam szempontjából tehát, bár ismétlem, nem hinném, hogy bármelyik vallásfelekezet vezetője ez irányban mozgalmat indított volna, igenis helyeslem a miniszter úrnak ezt a felfogását, mert ez nem konzervatívizmus, sőt a demokratikus és szociális haladással nagyon is ö s szeegyeztethető. A papok képviseletét illetőleg több indítvány került a t. Ház színe elé. Az első indítványt báró Kray István t. képviselőtársam nyújtotta be, akinek indítványa úgy szól, hogy azok a lelkészek, akik a vármegye székhelyén levő egyházközségben működnek, tekintet nélkül arra, hogy az illető egyházközség a vármegyei törvényhatóság területén a legnépesebb-e vap-v sem, a törvényhatósági bizottságban helyet foglaljanak ezen vallásfelekezetek képviselete alapján. Vagy felállítjuk azt az elvet, hogy a legnagyobb lélekszámú lelkészségek, hitközségek küldjék be a törvényhatósági bizottságba lelkészeiket, vagy pedig nem állítjuk fel. Ha felállítjuk, akkor vigyük ezt keresztül az egész vonalon és ne hozzuk fel azt a közmondást, hogy a kivétel erősíti a szabályt, mert hiszen a törvényalkotás szelleme ezt a közmodást nem mindenben igazolja, sőt illik, hogy kiküszöbölje. A magam részéről tehát, bár megértem »Kray István t. képviselőtársam indokait, mégis a mellett az álláspont mellett vagyok, hogyha a kormányzat elvként felállítja azt, hogy a legtöbb 276. ülése 1929 április 12-én, pénteken. lelket számláló hitközségek lelkészei vegyenek részt a törvényhatósági bizottság munkájában, akkor ez alól ne tegyünk kivételt, hanem az egész vonalon vigyük ezt az elvet keresztül. A másik indítványt Maróthy t. képviselőtársam nyújtotta be s ez arról szól, hogy a vallásfelekezetek képviselőit az egyházközségek élén álló lelkészek maguk közül válasszák, tekintet nélkül arra, hogy a törvényhatóságok területén választók vagy választhatók-e. En tudom micsoda szempontok vezették Maróthy t. képviselőtársamat, amikor ezt az indítványt megtette, nevezetesen az a szempont, hogy ittott hellyel-közzel előfordul, hogy a legnagyobb egyházközségek élén éltesebb papok, lelkészek működnek, akik talán nem fognak tudni úgy helyt állni kötelességüknek a törvényhatósági bizottságokban, mint ahogy fiatalabb, agilisabb kollégáik helyt állnának. Ezzel kapcsolatban azonban legyen szabad megjegyeznem, hogy az egyházi törvénykönw ma már módot nyújt arra, hogy az ilyen öreg és éltesebb lelkipásztorok — a római katholikus Egyházat értem — ne működjenek ilyen nagy plébániák élén és a gyakorlat valóban azt mutatja, hogy az egyházi vezetők általában fiatal, erőteljesebb embereket állítanak oda, akik nemcsak a lelkipásztorok — a római katholikus egyházat érsági bizottságokban is képesek lesznek megfelelni annak a feladatnak, amely rájuk hárul. A magam részéről tehát ezt a gondolatot nem tartom akceptábilisnak és meg vagyok róla győződve, hogy mielőtt ez a szakasz a törvényjavaslatba bekerült volna, a kormányzati tényezők érintkezésbe léptek az egyes egyházak vezetőivel és azok sem emeltek erősebb kifogást az olyan forma rendelkezés ellen, mint amely a törvényjavaslatban van. De ha valaki öreg kora miatt tényleg nem tud megfelelni annak a hivatásnak, amelynek ott a törvényhatósági bizottságban meg kell felelnie, az egyes vallásfelekezetek vezetőinek, a püspököknek, a szuperintendenseknek megvan az a joguk, hogy az illető plébániák, hitközségnek vezetőjét eltiltsák attól, hogy részt vegyen a törvényhatósági bizottság munkájában. Ebben az esetben felhívom a mélyen t. miniszter úr figyelmét arra, hogyha, mondjuk, ez az eset beállana, akkor tegye lehetővé azt, hogy az az arányszám, amelyet a törvényjavaslat kontemplál, megmaradjon olyképpen, hogyha például — Pestmegyét értem — tíz római katholikus lelkész fog bekerülni a törvényhatósági bizottságba, de ezek közül kettőt-hármat az illető egyházvezető eltiltana attól, hogy elfogadja ezt a tagságot, akkor a nagyságban utána következő plébániákat illesse meg az a jog, hogy a törvényhatósági bizottságban a maguk lelkészét beküldhessék. Ezt rendkívül fontosnak tartom, mert így az a létszám, amelyet a törvényjavaslat megállapít, mindig be lesz töltve és így semmiféle sérelem, nem focja érni azt az egyházat vagy felekezetet, amelynek vezetője esetleg célszerűnek tartja, hogy X vagy Y, aki, ismétlem, a törvény alapján jogos volna, hogy a törvényhatósági bizottság munkájában részt vegyen, eltiltassék attól, hogy abban részt vegyen. Van még egy indítvány, Buday Dezső 1 képviselőtársam indítványa, amely egy új kategóriát állapít meg a vallásfelekezetek képviseletét illetőleg. Minthogy utánanéztem ennek a kategorizálásnak, arra a felfogásra jutottam, hogy az az igazságot jobban megközelíti, mint az a kategorizálás, amely a törvényjavaslatban van lefektetve. Ez az országos arányszámot tekinti elsősorban, és így a nagy általános érdek-