Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-275

94 Az országgyűlés képviselőházának 275. ülése 1929 április li-én, csütörtökön. viselő úr indítványát illeti, aki belement ebbe, hogy egy új táblázatot készített, és újonnan ará­nyosítja a felekezetek lelkészeit, erre nézve össze­hasonlítást tettem. Látom, hogy a képviselő úr indítványa elfogadása esetén végeredményben azt jelenti, hogy 19 katolikus és 5 református pappal több volna Magyarországon a lelkészi címen törvényhatósági bizottsági tagok száma. Sajnálattal konstatálom, hogy ez á plusz, amihez én is, mint református ember hozzájutnék, pél­dának okáért a hozzánk legközelebb álló egyház­nak, az evangélikus egyháznak kárával jár, mert az evangélikusok viszont elveszítenek ilyen szá­mítási módszer szerint két mandátumot; tehát mi reformátusok nyerünk ötöt, a luteránusok veszítenek kettőt. A görög keletiek veszítenek kettőt; a görög katolikusok sem nem nyernek, sem nem veszítenek, a zsidók pedig veszítenek ötöt! (Gál Jenő : Azok mindig veszítenek ! — Krisztián Imre: Az üzletnél nem igen! — Rassay Károly: Annyi bajuk legyen ne.dk, hogy nem lesznek benn.) T. Képviselőház ! A közigazgatási bizottságban én is beleestem abba a hibába, hogy konstatálván, hogy a kiszámítás itt kívánnivalót hagy hátra, amennyiben, mikor a hányadossal elosztja az osztandót, akkor a maradékot nem egyformán bírálja el az, aki itt a számarányokat megálla­pította, én is tiltakoztam az eredeti táblázat ellen. Érdekes volt, hogy minekutána a belügy­miniszter úr az én álláspontomra helyezkedett és azt mondta, jól van, ha a bizottság ezt elfogadja, ám tessék, én ijedtem meg legjobban, ha elfo­gadják azt, amit én indítványoztam. Egynapi számítás a belügyminisztériumban ugyanis ele­gendő volt arra, hogy komikus helyzetbe kerüljön a saját indítványom. Ha t. i. elfogadtatott volna az én indítványom, akkor a helyzet a következő lett volna : a reformátusok nyertek volna 2 bizott­sági taghelyet az országban, a luteránusok veszí­tettek volna, tehát a test véregyháztól vettem volna el. A zsidók veszítettek volna hetet, a görög keletiek veszítettek volna hármat és ezt a tízet megkapta volna a római katolikus egyház. Amit tehát veszített volna a görögkeleti és a zsidó hitfelekezet, azt megkapta volna a római katolikus, a két protestáns egyház pedig egymást tépázva és egymástól a mandátumot elvéve, mi refor­mátusok szaporodtunk volna 2 bizottsági tagsági mandátummal, a luteránusok pedig veszítettek volna két mandátumot. Elnök : Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy a tárgyalás ideje már lejárt. Szíveskedjék be­szédét befejezni. Szilágyi Lajos : Erre, amikor a belügyminisz­ter úr sarokba szorított és kérdezte, kívánom-e ezek után, hogy javaslatom szavazás alá bocsát­tassák, én magam jelentettem be tisztelettel, hogy elvi álláspontom ugyanaz, hogy az egész ki­hagy assék, de ha ezt a táblázatot Összekonstruálták, úgy látom, hogy a sok toldozás és foldozás foly­tán ez a táblázat ma abban az állapotban van, hogyha a Buday-féle álláspontra helyezkedem és ehhez hozzányúlok, ebből a táblázatból csak rosz­szabbat csinálhatok. Ez már ebből a szempontból meg nem javítható, ez csak egy módon volna megjavítható, azon a módon: ha az egész vallás­felekezeti képviseltetés kimaradna e törvény­javaslatból. Szükségesnek láttam ezt a 4. §-nál elmondani. Elnök : Miután a tárgyalás ideje lejárt, a vitát megszakítom és^ előterjesztést teszek leg­közelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Javaslom, hogy legközelebbi ülésünket holnap délelőtt 10 órakor tartsuk s annak napirendjére tűzzük ki a közigazgatás rendezéséről szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalását. Méltóztatik ehhez a javaslatomhoz hozzá­járulni? (Igen!) Ha igen, akkor ezt határozat­ként kimondom. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a jegyzőkönyvet felolvasni. Héjj Imre jegyző (olvassa az ülés jegyző­könyvét). Elnök : Van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyv ellen ? (Nincs !) Ha nines, azt hitelesítettnek jelentem ki és az ülést be-" zárom. (Az ülés végződik d. u. 2 óra 7 perckor.) Hitéi esitették : Nánássy Andor s k. Éhn Kálmán s. k. naplóbíráló-bizottsági tagok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom