Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.
Ülésnapok - 1927-257
Az országgyűlés képviselőházának 257. ban sem bízok, hogy ez, a javaslat valamelyes javulást is fog hozni ezen a téren, a javaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következikl Esztergályos János jegyző: Kálmán István! Kálmán István: Mélyen t. Ház! A tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat szélesmedrű vitájában előttem szólt t. képviselőtársaim nagyon körülményesen, nagyon behatóan hozzászóltak már a kérdéshez, úgyhogy nekem részint az elmondottaknak bizonyos ismétlésébe kell bocsátkoznom. Azt tartom azonban, hogy ilyen nagy horderejű törvényjavaslatnál, különösen azért, hogy az igen t. földmívelésügyi miniszter úrnak majd a végrehajtási utasításra vonatkozó adatai minél tartalmasabbak legyenek, nem árt még az sem, ha az ember ismétlésekbe bocsátkozik, mert hiszen valószínű, hogy más és más érvekkel támasztja alá egy másik szónok az elmondottakat. Minden törvényjavaslat gyakorlati értéke tulajdonképpen legnagyobb részben annak végrehajtásától függ. Különösen a mezőgazdasággal és a mezőgazdasági termeléssel foglalkozó törvényjavaslatok azok, amelyeket bürakráciával kezelni és végrehajtani nem lehet. Ezek nem lehetnek olyan merev törvényjavaslatok, mint például a büntetőjogi javaslatok, mert hiszen a gyakorlati életből kell a végrehajtó közegeknek mindazokat a teendőket meríteniök, miként hasítsák el, ha esetleg a javaslat végrehajtásánál ellentállással találkoznak, amint hogy ilyenek elő is fognak fordulni. Miért? Mert a mezőgazdasági termelésben nálunk nem termelési szabadság volt, hanem valósággal termelési szabadosság. Ez a termelési szabadosság pedig mit mutat! Azt, hogy az átlagos világtermelési kimutatásokban Magyarország termelése ma még katasztrális holdanként 7 és 9 métermázsa között ingadozik, ezzel szemben pedig az északi és északnyugati államokban, ott, ahol a r termelési organizációt régebben megcsinálták, 12—16 métermázsás terméseket mutatnak ki ugyanolyan földterületen, mint nálunk egy katasztrális hold, vagyis éppen a termelési organizáció hiánya az, amelynél fogva nálunk a többtermelést nem tudták kellő időben megvalósítani. Szerény nézetem az, hogy ez a törvényjavaslat már majdnem elkésett abban a tekintetben, hogy az óriási problémákkal, a háború után fejlődő óriási terhekkel a mezőgazdaság meg tudjon küzdeni, de viszont elég idő van még arra, hogy a bekövetkezendő világversenyben legalább annyira be legyünk organizálva, hogy az tönkre ne tegyen minket és hogy megálljuk a helyünket annak idején. Éppen azért a magam részéről Örömmel üdvözlöm a földmívelésügyi miniszter urat, mert hiszen ez a javaslat azok közé a nagy horderejű javaslatok közé sorakozik, amelyeket a Képviselőház már legutóbb letárgyalt. Ennek a törvényjavaslatnak nem rövid időn belüli hatását látom nagyfontosságúnak, hanem azt a későbbi hatását, amely az előretörő világversenyben reánk is nehezedni fog Közép-Európában. (Zaj. — Elnök csenget.) T. Képviselőház! Előttem felszólalt képviselőtársaim a tárgyalás folyamán bizonyos aggályaiknak adtak kifejezést és többízben tettek kijelentéseket a termelésbe való beavatkozásról. Szerény felfogásom szerint a termelésbe való beavatkozás semmiféle aggályra okot nem adhat, mert hiszen ez tulajdonképpen nem az állam részére akar valamit kisajátítani és nem az ülése 1929 február 22-én, pénteken. 65 államnak akar monopóliumot csinálni, hanem igenis, nemzeti köz- és egyéni célt szolgál s nagyon természetes, hogy ennek a beleszólásnak későbbi következményeit látva, keresztül kell taposni azokat a nehézségeket, amelyekkel a megszervezésnél, organizálásnál találkozik. Amíg ez megtörténik, amíg az önkormányzat átveszi mindezeket az intézkedéseket \s hatásköröket, amelyek folytán később az áldásos működése majd gyümölcsözni fog, addig is nagyon fontos, hogy ez a beavatkozás olyan formában történjék, hogy a végrehajtóközegek ne merevséggel intézzék a dolgokat, hanem az intézkedés simuljon a gyakorlati élethez és valósággal mintegy tárgyalás, megbeszélés formájában vigye keresztül mindazokat a kormányrendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ez az organizáció megteremtődjék. Amint említettem, nálunk bizonyos termelési szabadosság volt, míg velünk szemben az északnyugati államokban már emberöltők óta megvolt a termelési organizáció. Amikor én külföldön jártam, — nevezetesen Dániában és Hollandiában — beszélgettem az ottani gazdákkal s olyanforma kijelentéseket hallottam, amelyek teljesen ellenkeznek például a mi magyar mentalitásunkkal és a mi magyar felfogásunkkal a közterheket illetően. Ne méltóztassék talán azt hinni, hogy én a közterheket rendkívül, szeretem és szeretem, ha azok magasak s hogy én ellentétben felszólalt képviselőtársaimmal, talán helyesnek tartom ezeket a nagy terheket, de igenis el kell mondanom azt, hogy a magyar embernél, amikor közterhekről van szó, — akár problémákból, akár igényekből, akár nemzeti szempontból kifolyólag ered is, az első a feljajdulás a közterhek ellen. Azokban az államokban, amelyekben a termelési organizáció már régebben megvan, nem így fogják fel a közterhek elviselésének kérdését, hanem azt mondják, hogy ne a termelés irányítsa a közterheket, hanem a termelésnek kell a közterhek után mennie. Vagyis az első az, hogy mielőtt az ember a közterhek iránti kijelentéseit megtenné, a legelső gondolata az legyen, hogy a közterhek viselésével szemben a jövedelmét gyarapítsa. Éppen azért nekem erős meggyőződésem az, hogyha olyan irányban halad a fölmívelésügyi kormányzat munkája, mint ahogy az megkezdődött, akkor meg vagyok győződve róla, hogy éppen az igen t. miniszter úr körültekintő és mélyenszántó gondolkozása biztosítja azt, hogy nálunk is nagyon gyorsan meg fognak mindent csinálni törvény alakjában, ami a többtermelés mielőbbi megvalósulását biztosítja. A kormányzat azonban nem tehet meg mindent, a kormányzat csak úgy csinálhat meg valamit, ha azt kívülről az érdekeltség is támogatja. Az érdekeltség támogatása természetesen nem olyan könnyen váltható ki. Utalnom kell ugyanis arra az óriási átalakulásra, amely a békétől a háborún keresztül mostanáig mutatkozik a világ közgazdasági életében. Ha megnézzük a külállamok felduzzadt költségvetését és összehasonlítjuk a békebelivel, r azt látjuk, hogy legalább annyira, vagy talán még nagyobb mértékben felduzadt, mint a mi csonka országunké. Ha megnézzük ezeknek az államoknak költségvetését, azt látjuk, hogy az adminisztráció és a terhek, a pénzt és áldozatot igénylő problémák úgy, vagy még hatványozottab mértékben nőttek meg, mint a mi szegény országunkban. Ha — mint ahogy mondottam— a többtermelésben nem fogunk olyan mértékben haladni, mint ahogy haladtak a békéből a 10'
