Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.
Ülésnapok - 1927-256
44 Az országgyűlés képviselőházának 256. Nálunk a feketésebb talajban még megmaradnak a gyümölcsfák. A gyümölcsértékesítésnél egyrészt a javát Kecskemétnek, másrészt amarra Csabának viszik. Amikor pedig nem bírják eladni, akkor a gyümölcs lehull a fa alá és ott rothad el. Különösen az epernél van ez így és szomorú dolog, hogy valamikor egy közgazdász azt mondotta, hogy ki kell vágni az eperfát. (Meskó Zoltán: Sohsem mászott eperfára, aki ezt mondta! — Derültség.) Miért szomorú ez a mondás? Azért, mert a dolog úgy áll, hogy az eperfáknál, amelyeket a kunyhók és az épületek körül vagy a szőlők végébe ültettek, a szegény öregek vagy gyermekek öszszesöpörték a fa alját és abból nemcsak a hízónak való disznót etették, hanem annak nagyrészét összeszedték cefrének és pálinkát főztek belőle. Tudom én, hogy a nagy mezőgazdasági ós ipari szeszfőzdék ezt nem szívesen látják. Ezirányban voltak is összeütközések nagyon sokszor és kijárták, hogy kisüstöket ne létesíthessenek. El is követtek mindent és az engedélyesek nagyon sok zaklatásnak voltak kitéve. De, amikor ez a kormányzat jött, amely hét éve van itt, elkövetkezett a megértés, meghozatott a törvény, amely kimondja, hog*y olyan területeken, ahol se a hegyközség, se a község nem állít fel gyümölcsértékesítésre vagy törkölykifőzésre kisüstöt vagy szeszfőzdét, a magánosoknak is megadják az engedélyt. Az én járásomban kapott ilyen engedélyt nyolc ember, beosztva úgy, hogy 150 vagy 200 holdra lehetett egyet felállítani, — többre nem — amiből az illető ember megélhet, és nem kell messze vinni az elhullott gyümölcsöt, az epret és a törkölyt is kifőzhetik kellő időben. Itt az a megjegyzésein van a földmívelésügyi miniszter úrihoz, amit előttem szólott több képviselőtársam is megjelölt, hogy a pénzügyminisztériumnak valamivel kevesebb kifőzési illetéket kellene szednie. Igaz, hogy az államnak ebből nagyon nagy a bevétele és azért érdemes a kisüstöt fenntartani, de a kisüstengedélyesnek, amint előttem szólott tisztelt képviselőtársam is mondotta, amikor kiszámítja a fa árát, a munkadíjat, stb., azután már alig marad valamije. De mégis a többtermelés szempontjából, hogy ne vesszen kárba az az összeg, szükséges, hogy a pénzügyi kormányzat az illeték dolgában valami kicsit engedjen, hogy valami jusson is annak a termelőnek belőle és ne kelljen mindent az államnak odaűzetni. Hiszen ebből nagyon sok munkás vagy szegény öreg ember vett magának ruhácskát és mindennapi kenyeret. Ezáltal segítve lennének, hogy jusson és maradjon is nekik valami ruhára és élelemre. Ami pedig a továbbiakat illeti, különösen a gálicot, a földmívelésügyi kormánynak köszönetemet fejezem ki azért, hogy gondoskodni és e tekintetben segítségére kívánt lenni a termelőnek. Egy időben olyan volt a helyzet, amikor Kecskemétről — az a bizonyos híd még nem készült el — Lakiteleknek hozták a gálicot a kisemberek, hogy a vonaton elkobozták tőlük, de amikor a kereskedelemügyi minisztériumhoz és a földmívelésügyi minisztériumhoz folyamodtam erre vonatkozólag — köszönet neki érte, — akkor visszaadták a gálicot, és a kárt is megtérítették. En azt hiszem, mégis a kormányzatnak köszönhető, hogy most már ebben a tekintetben a belátás lett úrrá s amennyire lehet, segítenek is a termelőkön. E miatt a földmívelésügvi miniszter úrnak szíves köszönetemet fejezem ki. Ezeket voltam bátor elmondani röviden, és tekintve a javaslat célzatát, hogy segíteni akar, ülése 1929 február 21-én, csütörtökön. a javaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. Elnök: Szólásra következik 1 ? Griger Miklós jegyző: Péntek Pál! Péntek Pál: T. Képviselőház! Szabó Iván képviselőtársam beszédének befejeztével a túloldalon a szociáldemokrata-párt egyik folyton mosolygó tagja azt a közbeszólást eresztette meg, hogy: «mirigyárt gondoltam, hogy a törvényjavaslatot elfogadja.» Ezen nem csodálkozom, de azon csodálkozom, hogy ez a nagyon fontos törvényjavaslat a szocialdemokratapártot egyáltalában nem érdekli, a vitában részt nem vesz, pedig, ha meggondoljuk, hogy 380.000 kat. hold szőlő megmunkálásáról van szó, hogy katasztrális holdanként csak 100 munkanapot számítva 38 millió munkanapról, munkaalkalomról van szó, ez azt hiszem, nem lehet közömbös a szociáldemokratapárt részéről sem, (Meskó Zoltán: A luxus-fürdőknél beszéltek!) akik pedig ki akarják sajátítani a maguk részére a munkásvédelmet Azt látom, hogy ehhez a törvényjavaslathoz szívvel-lélekkel járulnak hozzá, mert hallgatnak — a hallgatás pedig beleegyezést jelent — (Meskó Zoltán: Vagy nem törődnek vele! Csak munkásokról van szó! Mit törődnek vele?) és ellenérveket nem tudnak ellene felhozni, tehát elismerik ők is, hogy nagyon fontos törvényjavaslatról van szó. (Meskó Zoltán: A luxus fürdőknél bezzeg beszéltek!) A szőlőgazdálkodásba némileg beleavatkozik ez a törvényjavaslat, korlátozni óhajtja, de a magam részéről szívesen látom ezt. 1000 négyszögöl egy kisgazdabirtokos tulajdonában elég nagy terület ahhoz, hogy abban szabadon válassza meg a neki legjobban tetsző és legjobban termő szőlőfajokat. Nem vagyok elítélője a direkttermőknek, sem pedig a hibrid-fajtáknak, amelyeket az ország minden részében vidékenként nagyon felkapnak, de azt hiszem, hogy ezeknek a szőlőknek nagy élettartamuk nem lesz, a szőlőbirtokosság rövid idő alatt kiábrándul belőlük. Láttam az én vidékemen is, hogy akik telepítettek ezelőtt két-három évvel egy-egy holdat Novából, Othello-ból, Delaware-ból, vagy Százszoros-hói, azok már most, egy-két évi termés után fokozatosan ojtják át más fajtákra. Igen nagy hibát látok a kisgazdatermelőknél abban, hogy nem törekednek kellőkép boruk minőségének megjavítására. (Igaz! Ugy van!) A legnagyobb hiba abban rejlik, amire nem mutatott rá egyetlen előttem felszólalt képviselőtársam sem, hogy vannak régi, öreg homoki szőlők, amelyeket ezelőtt 80—100—120 évvel ültettek, abban az időben, amikor egyáltalában nem fektettek súlyt arra, hogy milyen fajtát ültessenek, hogy melyik fajta hoz jóminőségű bort, hanem ahogy volt, levágták a vesszőt, meg sem rigolirozták a földet, hanem nekimentek ekével és így ültették el a szőlővesszőt. Természetesen különféle fajtákat ültettek el, amelyek különböző időszakokban értek. Itt van a legnagyobb hiba, hogy egyes koránérő szőlőfajok már augusztus derekán vagy szeptember elején készen vannak, ezek a vegyesen ültetett szőlők pedig legalább hat heti különböző időtartammal érnek be. Ha most elkezdi nézni a kisgazda a szőlőjét és látja, hogy augusztus derekán az Ezerjó vagy a Csaba-gyöngye,-vagy más korábban érő szőlő, mint a Chasselas is, már megértek, a darazsak hordják, akkor elkezd gondolkozni, hogy az ő kis szőlőterületén érdemes-e neki még egy második szüretet is tartani, várjon-e, míg a többi szőlője is teljesen beérik és borának a minősége ezzel megjavul; e helyett
