Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-255

Äz országgyűlés képviselőházának 25 által kipusztított szőlők rekonstruálása érdekében. A magyar államnak módjában volt és a magyar állam meg is tette azt, hogy a szőlősgazdáknak minden téren anyagi kedvezésekkel és egyébb kedvezményekkel is segítségére sietett. Természetes, hogy ilyen körülmények között, amikor a szervezkedő szőlősgazdák látták, hogy a hegyközségi szervezkedésnek megvannak a kézzelfogható előnyei is, hogy a közös beszerzés, a közös hitelakciók révén hozzájutnak ahhoz, ami után vágynak, szőlőiket újra telepítették és ezáltal új jövőt létesítettek maguknak. A hegyközség intézménye hamarosan népszerű lett és az országban meglehetősen elterjedt. Ugv a hegyi, mint a homokiszőlő rekonstrukciója bekövetkezett. A konjunktúra olyan volt a következő időkben, méginkább a, háború alatt, hogy a borértékesítés akadályokba nem ütközött. Hiszen itt volt a nagy fogyasztó terület, a közös vámterület, amely a borértékesítés tekintetében könnyű helyzetbe hozta a szőlősgazdákat, s borértékesítésünkkel nem volt nehézség. Természetes, hogy a hegyközségi költségeket a szőlősgazdák könnyen viselték, mert látták azokat a nagy előnyöket, amelyek a hegyközségek létezése folytán reájuk haramiának. Az idők azonban változtak, a hegyközségek intézménye lassan-lassan visszafejlődött. Egyik szakújságban olvastam, hogy vadvirágokká válták a hegyközségek. A hegyközségi elnököknek a legnagyobb gondot okoz az, hogy a hegyközségi díjat behajtsák, mert hiszen a hegyközség mást nem nyújtott, mint azt, hogy közös őrzésre fogadott fel egy őrt, az őr teljesítette a szolgálatot, ugyanakkor azonban a szőlősgazdáknak hozzá kellett járulniok pótadóban a mezőőri költségekhez is. T. Ház! Ezeket azért bocsátottam előre, hogy levonjuk a tanulságokat. A földmívelésügyi miniszter úr törvényjavaslatát helyeslem, örömmel fogadom, mert kétségtelenül nagy lépés a felé, hogy a szőlőtermelést, és a gyümölcstermelést átszervezzük. Méltóztassanak meggyőződve lenni arról, hogy a szőlő- és borértékesítést s a gyümölcsértékesítést is ott kell kezdenünk, hogy magát a termelést kell megszervezni, és pedig nemcsak megszervezni, de átszervezni. (Egy hang a jobboldalon: Irányítani!) Természetesen az átszervezéssel együttjár az irányítás is. Most már, ha a hegyközségi szervezkedést, a kötelező társulási rendszert behozzuk, ezt tesszük azért, mert semmiféle szabadtársulással eddig ezt a célt el nem tudtuk érni. A magyar gazdában megvan az a tulajdonság, hogy engedi azt, hogy egy kisebb rész szervezkedjék, előbbre vigye a mezőgazdaság, a termelés ügyét, de a nagytöbbség viszszavonultan nézi annak a kisebbségnek törekvéseit. Már pedig ma országos érdek, igen t. Ház, az, hogy szőlő- és gyümölcstermelésünk átszerveztessék. En tehát, amikor a miniszter úr törvényjavaslatát elfogadom, egyúttal hozzáteszem azt, hogy nem tartom elegendőnek ezt a javaslatot a szőlő- és gyümölcstermelés átszervezése és értékesítése előmozdítása céljából. En nagyon szeretném, t. Ház, hogvha valahányszor termelési javaslatot tárgyal a parlament, vagy a pénzügyminiszter úr vagy annak helyettese jelen legyen, mert hiszen összefüggnek az itteni felszólalások olyan kívánalmakkal, amelyeket a pénzügyminiszter úrnak tudomásul kell vennie. A 90-es években a hegyközségi szervezet elterjedt, mert együttjárt a hegyközségi szervezéssel a kormánynak egy 5. ülése 1929 február 20-án, szerdán. Í3 másik akciója, igaz, az államnak sokkal könynyebb helyzetében, azonban ma is együtt kell járni és ezt a szervezést kell követni egy másik akciónak, amely a pénzügyminiszter urat érdekli erősen. Igen t. Ház! Sokan azt mondják, hogy a szőlősgazdáknak adott hitelek kárba vesznek, mert hiszen a szőlőtermelés egy elveszett termelési ág. Én nem osztozom ebben a nézetben. Gyakorlatból bizonyíthatom azt, hogy az a 30 milliárdnyi• szőlősgazdahitel, amelyet pár esztendeje az állam nyújtott a szőlősgazdáknak, a mai napig az utolsó fillérig vissza van fizetve. Nehéz helyzetben fizették vissza a szőlősgazdák, tehát látszik az, hogy nem elveszett pénz, amit az állam erre a célra ad. De, t. Ház, nem szabad nekünk abba belenyugodni, hogyha a szőlőtermelés és a borkészítés nehézségekbe ütközik, hagyjunk fel vele. Hiszen minden téren lehet hallani defetista hangokat, amelyek, ha látják azt, hogy bizonyos termelési ág nehézségekbe ütközik, azt mondják, hogy térjünk át más termelésre. Már hallottam olyan hangot is, amely azt mondja: miután a világpiacnak 90 millió métermázsa búzafeleslege van és ez a felesleg évről-évre növekedni fog, mert az óceántúli országok búzát termesztenek és növelik a termelést, a búzatermelésről is át kell térnünk más termelési ágra. Hiszen a végén akkor odajutunk, igen t. Ház, hogy semmit sem termelhetnénk. Nekünk a szőlő- és gyümölcstermelést forszíroznunk kell. En a külkereskedelmi mérleg passzivitását nem úgy képzelem eltüntetni, hogy egyetlen termelési ágat forszírozok, hanem a mezőgazdaság és ipar minden terén kell a hazai, a nemzeti termelést forszírozni. Hogy tehát a hegyközségi terhekkel megbarátkozzanak a szőlősgazdák, ahhoz feltétlenül szükséges először az, amit a miniszter úr iránti bizalomból várok is, hogy a végrehajtásnál kellő tapintattal (Forster Elek: Ügy van! Ez nagyon fontos dolog!) és kellő gyakorlati érzékkel történjenek az intézkedések. Meg vagyok győződve róla, hogy úgy a miniszter úr, aki maga is gyakorlati szőlősgazda, aki kellő érzékkel bír a gyakorlati élet iránt, mint a minisztérium, amelynek osztálya élén olyan kiváló szőlőtermelő szakértő, mint Balázsi miniszteri tanácsos áll, megtalálják a módot, hogy ez a kény szerjavaslat, amelyre azonban szükség van, megfelelő tapintattal legyen végre hajtva. A második az, hogy a hegyközségeket tartalmilag töltsük ki. A törvényjavaslat maga nagyon helyesen utal azokra a feladatokra, amelyeket a hegyközségeknek szántak. Nem szabad a hegyközségeknek tisztán hegyőrtartó szervezeteknek maradniok, mert hiszen abban a szőlősgazda csak azt látja, hogy fizeti a hegyőri díjak mellett a mezőőrt is, akinek költségeihez nem kellene hozzá járulnia. T. Ház! Egyidejűleg könnyíteni kell a szőlősgazdák terheit, a szőlőtermelés terheit. Méltóztassanak megengedni, kénytelen vagyok visszatérni megint a múltkori vita anyagára. A borfogyasztási adónak mérséklése feltétlenül nagy akadályt hárít el a bor értékesítése elől. (Ügy van! Ugy van! a középen.) Méltánylom azt, hogy a pénzügyminiszter úr más úton iparkodik a szőlőtermelést és a borértékesítést bizonyos rekompenzációkkal előmozdítani, de az a körülbelül 40 millió pengőnyi teher, amely a szőlőtermelést sújtja borfogyasztási adó révén, nincs rekompenzálva egy-két millió pengő kedvezménnyel. (Ügy van! a középen.) Maradok azon az elvi állásponton, hogy a borfogyasztási adót a községek és városok rekon-