Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-255

Az országgyűlés képviselőházának 255. ülése 1929 február 20-án, szerdán. könnyít a boritaladón', ha nem is törli el egészen, a törvényjavaslatot általánostságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom, Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Láng János! Láng János: T. Ház: Horváth igen t. képviselőtársam ezt a szép témát annyira kiaknázta, hogy nekem valóban csak az maradt hátra, — hogy stílszerű maradjak a törvényjavaslathoz — hogy a szőlők közt kicsit böngésszek össze imitt-amott egy szemet, amelyeket ő ott felejtett, hogy nekem is maradjon szólni valóm, témám. T. Ház! Valóban, aki a szőlősgazdák nyomasztó és a szőlősgazdálkodás válságos helyzetét ismeri, az előtt nem kell külön ismertetni ennek a helyzetnek nyomasztó voltát. Ezt már Horváth igen t. képviselőtársam is elmondotta. Tudjuk azt, hogy borkivitelünket meglehetősen megcsap pantotta a trianoni határ szerencsétlen megvonása, ezt is elmondotta Horváth igen t. képviselőtársam. Nem vagyunk exportképesek, nem tudunk exportálni megszállt területre, külföldre még kevésbbé. A különben jó magyar bor jó hírneve azzal is csökkent, hogy a külföld azt hamisítja. A legújabban olvasom, hogy Tirol és Palesztina hamisítják a magyar borokat. De a borfogyasztását és keresettségét az is megcsappantja, hogy borainkat rendkivül drágán termeljük, nagyon sok a kiadás permetező szerekre, kötözésre és ha a bor már készen van, akkor itt van a szállítás, a fogyasztási adó stb., amelyek mind a bort terhelik. De nagyrészük van boraink jó híre megromlásának az exportőröknek is. akiknek mert nem azt a fajtát szállítják már a második vagy harmadik alkalommal, mint amelyet annak idejét offeráltak, .sikerült a magyar bor r jó hírét megrontaniok. De különösen nagy része van ebben annak, hogy a magyar gazda egységes típusra nem törekszik a szőlőtermelésnél, és ennélfogva a bortermelésnél sem. Nem beszélek most arról, amit Horváth t. képviselőtársam szintén csak mellékesen említett, hogy itt van például a rézgálic, a permetező szerek ára, amely éppen akkor, a legdrágább, amikor a gazdának a legnagyobb szüksége van rá, mert ez általános jelenség, amely kartelszerűen jelentkezik a gazdával szemben. Ezt a kérdést, tudniillik a kartelltörvényt egyszer elő kell venni és egyszer radikálisan kell vele elbánni, mert amikor a legnagyobb szükség van ezekre a szerekre, akkor minden mezőgazdasági ágban jelentkezik a kartell csápja, a kartell fojtogató keze. Ennen azért, mert a bort olyan nagyon nehéz értékesíteni, amint Horváth igen t. képviselőtársam is beszéde vége felé említette, az volna a meggyőződésem, hogy a gazdákat különösen ott, ahol még üres és beültetésre váró területek vannak, rá kellene szorítani és nevelni arra, hogy csemegeszőlő termelésre térjenek át és különösen gyümölcstermelésre. Nem akarok végig menni az egyes szakaszokon, de azt, hogy a törvényi avaslat csak egyéb gazdasági művelésre alkalmatlan, immunis homok, immúnis területen engedi meg az ültetést, végtelenül helyesnek tartom, mert az olyan területnek a szőlőkultúrába való bekapcsolása, amelyek kenyérmagvakat is bőségesen ontanak, valóban oktalansá

0, volna. Ez nem csak azt jelentené, hogv borban még nagyobb túlprodukciót állítanának elő, hanem jelentené azt is, hogy kevesbítjük a kenyérmap

1vakat. A kereskedelmi termelésre szánt új szőlőtelepek felügyelet és ellenőrzés alá helyezése szintén nagyon helyes, és ezt Horváth képviselőtársam is mondotta. Éppen azért nagyon helyes ez, mert ha a gazda a mindenféle sarlatán és kalóz, nagyhangon történő hirdetés és reklám útján árusított szőlő vesszőkben csalatkozik, bizony nagyon nehezen vehető rá, hogy újabb szőlővesszőket szerezzen be és újabb telepítéseket létesítsen. Az egyes szőlőfajtáknak, amelyek az egyes területeken ültethetők, hatósági hivatalos megállapítását szintén helyesnek tartom, mert a gazdát e tekintetben nevelnünk kell. Tisztelt Ház! Voltaképpen nem a törvényjavaslatnak arról a részéről akartam szólni, amelyről Horváth igen t. képviselőtársam bővebben szólt, tudniillik a hegyközségekről, hanem két olyan témát ragadtam ki, amelyekről azt gondoltam, hogy kevésbbé fognak azokkal foglalkozni, amelyek azonban országos érdekűek és kérem a t. földmívelésügyi kormányt, hogy ezekkel maga is foglalkozzék. A törvényjavaslat ugyanis — ahogy elolvastam — a gyümölcstermelést csak nagyon mellékesen kezeli a hegyközségek alapítása szempontjából. Legalább is erre enged következtetni a törvényjavaslat 7. és 8. §-ai, amelyek a növényi kártevők elleni védekezésről szólnak, valamint a 14. §, amely az ületetést szabályozza. Ezekben csak úgy mellékesen, odavetőleg emlékezik meg a törvényjavaslat a gyümölcsészetről, a pomológiáról. A 19. §-ban viszont már olyképpen intézkedik, hogy a beültetett gyümölcskertek a szőlősterületbe beszámíttatnak abból a szempontból, hogy a hegyközség megalakítása kötelezővé tétessék. Maga az indokolás egyáltalán nem beszél a gyümölcsészetről, a pomológiáról. Következik ebből, hogy a jelen törvényjavaslat a pomológiát, vagyis a gyümölcsészetet a szőlészettel együtt egy gyenge kézlegyintéssel, egy könnyed gesztussal elintézettnek gondolja. A javaslatnak egyetlen egy szakasza sem intézkedik az iránt, hogy a^ csemetefáknak — mint Horváth t. képviselőtársam igen helyesen mondotta — fajtisztasága, faj azonos s ága és szokványszerűsége tekintetében is megóvás sék a gazda. A szőlőre nézve ki van mondva a fajazonosság a szokványszerűség, de a gyümölcsfára ily értelemben egyáltalán nem terjeszkedik ki a törvényjavaslat és így tág tere nyílik azoknak, akik lelkiismeretlenül kihasználják azoknak a gazdáknak jóhiszeműségét, akik a termelés súlypontját nem a szőlőre, hanem a gyümölesészetre akarják fektetni. En a piacokon — a falusi piacokon, de itt Budapesten, a vásárcsarnokokban és kint a Dunaparton is — vagonszámra látok megcsonkított, gyökerüktől és koronájuktól alaposan megfosztott gyümölfákat, amelyek már régóta ki vannak véve a földből, úgyhogy életképességüket egészen elvesztették. ' Ezenkívül rengeteg a vadcsemete is. Most már ha a gazdának megvan a szándéka arra, hogy gyümölcsöst létesítsen, ha ilyen fákat kap és ezeket elülteti, 5—8 év múlva tudja meg csak, hogy vadcsemetét ültetett el, vagy gyümölcstermelésre alkalmatlan fát, tehát hiába dobta ki a pénzét. Ilyen körülmények között 5—8 év múlva megint kénytelen volna megismételni az ültetést, erre a gazda azonban nem kapható. Tudvalévő dolog, hogy a magyar gazda amúgy sem nagyon rajong a gyümölcsért. A facsemeték termelését tehát épúgy ellenőrzés és felügyelet alá kell helyezni, mint a szőlőt. Egy Ungváry nem fog visszaélni a gazda jóhiszeműségével, kalózok és csalók azonban mindig voltak és lesznek, különösen