Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.
Ülésnapok - 1927-245
174 Az országgyűlés képviselőházának 245. ülése 1929 január 30-án, szerdán. adót kell fizetni, ha valakinek három segédje és két tanonca van. Ez ugyanannyit fizet, mint hogyha maga dolgozik két tanonccal. Fizeti azután a boltbért és így tovább. De nines elegendő munka. Tessék elképzelni, ' micsoda végtelen nagy szociális nyomorúság van és hogy ezek a viszonyok mind rosszabbak lesznek. Ha az urak megvizsgálják és a kormány időt szentel arra, hogy megvizsgálja szakmák szerint az egyes iparágakat, az építőipart, a vasipart és a különböző más iparokat és belenéz a körülményekbe, megállapíthatja, hoary rettenetes az ipari pangás és rettenetes a gazdasági nyomorúság, amelynek kísérődé nemcsak az, hogy a bérért dolgozó ipari munkás nem tud annyit keresni, hogy a legminimálisabb életfenntartását fedezze, hanem az iparosság sem tud keresni. Ha megnézzük a statisztikai adatokat, a behozatalnál azt látjuk, hogy 1927-ben behoztak az országba 815.000 pár cipőt és csizmát 6 és félmillió pengő értékben, 25 millió pengő értékű készbőrt, 9 millió pengő értékű prémbőrt és kélsi z szücsárut, 3 millió pengő értékű bőr-ruházati cikket, sport- és bőrkeztyűt, 790.000 pengő értékű bőröndöt, bőrdíszmüvet stb. összesen 44 millió pengő értékű bőripari árucikket hoztak be az 1927. évben. Ha még hozzávesszük ehhez azt, hogy a bőripar jórészben kisipari jellegű, de különösen a cipész, csizmakészítő, bőrdíszmű-készítő, szíjgyártó és nyerges foglalkozásúak kisipari jellegűek, vegyük figyelembe azt i®, hogy a magyar nyersbőr ós magyar készbőr értékét is kiszolgáltatták a 'bőrkartellnek, a Wolfner-féle bőrkartellnek (Herrmann Miksa kereskedelmi miniszter tagadólag int.) — elismerem, miniszter úr, hogy ez nem kartellszerű alakulat, de külön beszerző irodája van, amelyet a Wolfnerék és Machlup alapítottak meg, — s ezek uralják a piacot, ezek fölözik le a bőr előállításának és fogyasztJáisának egész hasznát. Ezektől függ, hogy milyen a bőr ára Magyarországon, ezektől függ, hogy a nyersbőrt hogy lehet értékesíteni, mert ez a három, nagy, hatalmas cég, amely kifejezetten nincs kartellben, de együtt dolgozik, egy irodát tart fenn, uralja az egész bőrpiacot. Azonkívül ennek több tagja, de különösen a Wolfner-féle gyár olyan kedvezményt, privilégiumot élvez az állam részéről... (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minisztert Micsodát! 1 ?) — Bocsánatot kérek, Sándor Pál képviselő úr felolvasta annakidején itt azt a szerződést, amelyet a Wolfner-cég az állammal kötött a katonai bakkancsszállításra. — Olyan kedvezményeket élvez, amilyen kedvezményeket csak élvezhet ebben az országban. Ez a bőrkartell, ez az értékesítési szerv, uralja az egész bőrpiacot. És itt van r nálunk a behozatal, itt a nagy munkanélküliség, s nemcsak a munkások tízezrei hanem az iparosok tízezrei is éheznek, nyomorognak és szenvednek. Azt kell látnunk, hogy behozatalunk évről-évre növekszik, az ipar pedig nang. Én azt kérem a kereskedelemügyi miniszter úrtól — és ez nem politikum, hanem szakkérdés — hogy ha komolyan vesszük az ország iparosodását, akkor törődjünk komolyan az ország gazdasági életével. Valóban meg kellene fogni a kérdést alaposan és megvizsgálni azt, hogy mik az okai ennek és hogy hogy lehetne segíteni azon, hogy itt, ebben a nagyszámú munkást foglalkoztató iparban, ne Legyen ilyen nagyfokú és ilyen nyomorú munkanélküliség. » Elnök: A kereskedelemügyi miniszter úr kíván válaszolni. Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter: T. Képviselőház! Nem tudom, súlyt helyezett-e a képviselő úr arra, amit itt írásban is mond, hogy (Olvassa): »Hajlandó-e a miniszter úr megfelelő intézkedéseket tenni, hogy a külföldről behozott áruk származásukat feltüntető bélyegzővel láttassanak el?«, mert szóval nem említette a t. képviselő 1 úr. (Farkas István: Súlyt helyezek rá!) Ellenben megadta a képet az ő szemszögéből nézve az egész ipar szituációjának. Legnagyobb sajnálatomra egyetlenegy gondolatot sem vetett fel, amelyet értékesíteni lehetne és amely a probléma megoldását előbbre vinné. Ha azt vesszük, hogy az lett volna az egyik gondolat, hogy bélyegzővel láttassanak el az idegen áruk, akkor erre a következőket kell megjegyeznem: nekünk először is van már egy törvényes intézkedésünk arról, hoigy ha idegen áruk magyar gyanánt adatnak ki, ez magán viseli a tisztességtele'ni verseny bélyegét és üldözhető. Sajnos, Magyarországon erre nem igen került rá a sor. A másik gondolat az, hogy aiz az idegen áru bélyegzővel láttassék el, vagyis megcsináljuk azt, amit Angliában megcsináltak valamikor a német áruval, amikor megkövetelték, hogy minden nléímet árura a »made in Germany« jelmondat tétessék rá, amivel sok iparcikknél elérték azt, hogy annak kelendősége még növekedett is. Nálunk nem ott van a baj, hogy nem tudják azt, hogy külföldi árut vesznek, hanem ellenkezően igen sokan, sajnos, még mai is azt hiszik, hogy a külföldi áruval jobban járnak, mint a belföldivel, még olyan cikkekben is, mint a cipőáru ,amely tudvalevőleg az országban a legjobb minőségben készül és amely meglehetős nagy piacot tudott elérni. Ezt az intézkedést célravezetőnek, arcanumnak nem tairtom és semmiesetre sem mennék bele abba, hogy csak egy interpelláció révén olyan valami intézkedést tegyek, amely elrendelné az idegen árunak a megjegyzését. Ha az érdekeltség, a hozzáértők, a közvetlen érdekeltek ezt kérnék, akkor erre igenis lehetne gondolni, de én azt hiszem nem igen fogják megtenni, mert, mint megjegyeztem, nálunk a propagandát laíbban az irányban kell kifejteni, hogy bebizonyítsuk, hogy a saját áru is jó és hogy saját áruinkat minél jobban terjesszük. Azokat az intézkedéseket, melyek például a cipőipar védelmére megtehetők, mi ismerjük s ezek közül az első, ugvebár, a vámvédelem. Naigy harcnak az eredménye volt az a vámtétel, amely ma fennáll. Sajnos, egyes vonatkozásokban, az én felfogásom szerint, nem elegendő. Méltóztassék arra gondolni, hogy a tárgyalások mind kompenzációs talapon történnék és hogy az országnak egy jelentős közvéleménye a vámok fokozása ellen van. A mai helyzetben a vámokkal segíteni nem lehet, hiszen a legtöbb kereskedelmi szerződésben azok le vannak kötve. Én a magam részéről újabb szerződéseknél nagyon is a mellett volnék, hogy a kellő védelemben részesítsük az árukat a külföldről beözönlő ipar ellen. A másik eszköz: a közszállítások. Én azt hiszem, hogy a közszállításoknál más, mint magyar áru egváltalában nem 1 szerepelhet. (Ügy van! jobb felöl.) A harmadik eszköz, — és ezt tartom én is, éppen a magyar áru kitűnőségét véve figyelembe, a legfontosabbnak '— az export-lehetőségek megteremtése. A nagy cégeknek megvan itt a maguk orgánumuk, a kisembereknek még nincs. De éppep az ipari export-intézetnek, —
