Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.
Ülésnapok - 1927-245
Az országgyűlés hépviselöházánah 245. ülése 1929 január 30-án, szerdán. 139 rendeznek. (Derültség.) Egyszerre megjött az étvágyuk. Aki ezeket a kérdéseket itt szóváteszi, az dolgozik a nép érdekében és nem az, aki politikai heceeket csinál, mint az urak csináltak három-né'gy éven át. (Zaj a bab és a szélsőbaloldalon.) A frankcsatának elhullott vezérei hallgassanak ebben a kérdésben. (Derültség. — Zaj a szélsőbaloldalon.) Nagyon csodálkozom, hogy éppen a szocialista képviselők részéről jön közbeszólás, amikor a szegény szőlőmunkásoknak a kenyeréről beszélek. (Farkas István: Azoknak nem fizetnek!) Nem egypár gazdának és törpebirtokosnak az érdeke ez, hanem elsősorban eminens, életbevágó érdeke annak a sok «százezer szőiő'munkásnak, akiket éppen olyan joggal képviselek én, mint bárki ebben az országban. (Ügy van! a jobboldalon.) Nem akarom ezt a kérdést kisajátítani, de amikor ezt a kérdést -szakszerűién és szenvedélymenteson szóváteszem, akkor nagyon csodálkozom az ilyen közbeszóláson. Űrffy Imre t. képviselőtársam szóvátette a borfogyasztási adónak eltörlését, amelyet vár va-vár ebben az országban minden bortermelő, amelyet az egyes egyesületek, a Szőlőtermelök Egyesülete és a többi egyesületek is szakszerűen letárgyaltak és valamennyien arra az áláspontra jutottak ennek a kérdésnek szakszerű és alapos megvitatása után, hogy a borfogyasztási adót el kell törölni, mert csakis így bírjuk az országban a belfogyaszr tást emelni. (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon.) Ha mi olcsóbbá tudjuk tenni a bort, akkor a szegényebb emberek is hozzájutnak, mert ne feledjük el, — ezt nem hatáskeltésből mondom — hogy nagyon sok szegény emberben a kis kenyér és szalonna mellett a három deci borocska tartja á lelket. Ezután nem fog pálinkát inni, hanem bort, amely keyésbbé ártalmas az egészségre. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) Mi azonban exportról beszélünk. Az ember kétségbeesik és csodálkozik, hogy amikor itt exportfejlesztésről van szó, akadnak magukról megfeledkezett magyar emberek, akik spanyol bort, francia pezsgőt és olasz pezsgőt hoznak be az országba és azt isszák. Amikor egy népgyűlés alkalmával kint az országban az ország gazdasági helyzetéről beszéltem, ezt a kérdést szóvátettem, és egy öreg, tisztességben megőszült magyar kisbirtokos rázta a fejét. Azt mondta: uram, igaz lehet ez? Azt feleltem: igaz, behozzák az olasz bort. Azután rámutattam, hogy tényleg így van, hogy tényleg behozzák ebbe az országba a banánon, meg nem tudom miken kívül a bort is... (Egy hang jobb felől: Vámszerződések!) Trianon korlátoz jogunkban bennünket, a vámszerződések szempontjából be kell engedni, azonban társadalmi kérdés, hogy ne igyunk, legyen bennünk annyi emberség, annyi belátás és hazafiság. (Úgy van! Ügy van! a jobboldalon.) hogy amikor itt van a nyakunkon a magyar bor, ne hozzunk be külföldi bort. Az én magyarom azt mondta, hogyha ez így van, hát aki issza, fulladjon meg. (Jánossy Gábor: Csatlakozom ehhez a kívánsághoz!) Miután a parlamentben vagyok, ezt a szót nem ismételem meg, én csak annyit mondok: akadjon meg a torkán. (Jánossy Gábor: Én csak csatlakozom az előbbi kijelentésemhez.) T. Ház! Ezek a kérdések még mindig nem oldják meg azt a nagyfontosságú problémát, hogy itt valahogyan segíteni kell a termelőn. Ismételten hangsúlyozom, hogy nem önző politika, nem kisgazdapárti politika ez. mert nemcsak a kisgazdáknak van szőlőjük, alig van kisiparosember ebben az országban, kinek egykét kapa szőlője ne lenne, a tisztviselő osztálynak is van szőlője. Nemcsak ezekről a termelökről van azonban szó, hanem arról a négyszáz és egynéhány ezer szőlőmunkásról is, akiknek ez a kenyere, akik elvesztik kenyerüket és kénytelenek lesznek kivándorolni az országból, ha nem intézkednek. T. Ház! Arról van itt szó, hogy valamilyen módon a hónuk alá kell nyúlni. Tudomásom szerint a földmívelésügyi miniszter úr már megtette a megfelelő intézkedéseket. Itt szállítási kedvezményeket kell a bortermelőknek adni, hogy borukat az Államvasút olcsón szállíthassa ki a határra. A földmívelésügyi kormányzat, az igen t. miniszter úr, mint tudom, nagy előrelátással gondoskodik is erről. A határtól azután messzebbre, távolabbra, az egyes piacokra való kiszállításnál felmerülő differenciákat azután a kormányzatnak kellene a maga részéről vállalnia. Azt hiszem, ez szintén olyan intézkedés lesz, amely karöltve a többi megfelelő intézkedéssel, szolgálni fogja ezt a célt. Amennyiben a borfogyasztási adót az igen t. pénzügyminiszter úr ma még nem látná célszerűnek eltörölni, vagy legalább csökkenteni, illetőleg ha ma még nem tudná a községeknek e helyett a jövedelem helyett mást adni, kérve-kérem, tegyen eleget ennek a kérésnek ebben az általános, másfélmillió embert és nem tudom hány millió fogyasztót nagyon érdeklő ügyben és törölje el vagy legalább is csökkentse a borfogyasztási adót. Ha most momentán nem csökkentené, bocsásson annyi pénzt a földmívelésügyi miniszter úr rendelkezésre, hogy ezeket a problémákat odakint megoldjuk, mert nem lehet napirendre térni ezen kérdés felett. Feltétlenül intézkednünk kell, hogy itt segítsünk, mert a segítség úgy is már az utolsó percekben jön a gazdatársadalom részére. Az ön boldogult édesapja, az akkori pénzügyminiszter úr szőlő felújítási kölcsönöket adott a szőlőbirtokosoknak. Lépjen a miniszter úr apja nyomdokába. Sokat vár tőle az ország, mert egy nagy nevet örökölt, egy olyan nevet, amelyre tisztelettel gondol az ország. A nagy Wekerle fia ő. Lépjen tehát apja nyomdokába és kövesse mindenben apjának politikáját, akkor ezt az országot csak boldogítani fogja. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Mélyen t. Képviselőház! Egyik képviselőtársam, ha jól emlékszem Szabó Sándor t. barátom említette meg, de mások is, Héjj Imre barátom is szóvátette, hogy a szőlőkre a bankok nem adnak kölcsönt. Ismerek szőlősgazdát, akinek 15—20 katasztrális szőlője van, gyönyörűen felszerelve, hordókkal, mindennel, és nem kap egy pengő hitelt sem a szőlőjére. (Ügy van! Ügy van!) Hat, vagy hét aláírót kellett hoznia, akik nem tudom milyen vagyonnal rendelkeznek. Szóval az, akinek vagyona a szőlőbe van fektetve, pénzt nem kaphat. (Ügy van! Ügy van!) Akkor ne csodálkozzunk azon, hogy mások, akik bármily úton pénzhez jutnak, uzsoraáron adják és a szegény szőlősgazdától potomáron megveszik a bort. Még egy másik fontos kérdésre akaróik rámutatni. Vannak itt régi bevált bortermelő, nagy borkereskedő cégek, amelyeik a rossz konjunktúra ellenére sem hagyták ott ezt a foglalkozási ágat, kitartottak öregapjuk foglalkozása mellett és általában megálltak a helyüket. Igazán, felekezeti különbség nélkül,— mondhatom — megálltak helyüket. Valamiképpen módot kell nekik adni, hogy megfelelő anyagi garancia mellett kölcsönhöz jussanak. Mert ha ezek a régi, nagy borkereskedőcégek 20*
