Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.

Ülésnapok - 1927-245

138 Az országgyűlés képviselőházának fizetett ár közt olyan nagy különbség van, amely semmiféle más agrárprodukumnál nincs, csak éppen a bornál* megszüntetnék, illetőleg a minimumra redukálnók és e mellett még módját ejtenők annak, — megint visszatérek a borfogyasztási adóra — hogy az ekként megtérülő óriási állami adók révén, mert hiszen, ha ez megtörténik, akkor a fogyasztási adó államivá válhatnék, kivehetnők a borfogyasztási adót a községek és városok kezéből. Nem szaporítom a szót, az előttem felszólalt képviselő uraknak majdnem mindegyike örömmel csatlakozott a javaslathoz, de majdnem mindegyike olyan további gondolatokat is adott elő, amelyeknek jórészét — meg vagvok róla győződve — a földmívelésügyi ^ miniszter úr jóindulatú megfontolás tárgyává fogja tenni. Amikor a javaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom, én is csak azt kérem tőle, ne álljon meg a gyógyszerek keresésében ennél a törvényjavaslatnál, hanem kutasson, keressen tovább is, mert nagy a betegség, olyan, hogy nemcsak az ő segítségét, hanem mindnyájunk segítségét is igényli, ha valamennyire is meg akarjuk gyógyítani. A javaslatot általánosságban elfogadom. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Meskó Zoltán! Meskó Zoltán: Mélyen t. Képviselőház! Én a javasiatot a magam részéről a legnagyobb elismeréssel fogadom. Nem szoktam, a miniszter uraknak bókolni és nem szoktam felesleges szavakat pazarolni arra, hogy érdemeiket kiemeljem, de erkölcsi kötelességemnek tartom, hogy rámutassak arra, hogy az igen t. földmívelésügyi (miniszter úr valóban az élet minisztere, mert az utóbbi években azt tapasztaltam, hogy minden intézkedésében szigorúan az élet követelményeihez alkalmazkodik. (Úgy van! jobb felől.) Az igen t. miniszter úrnak ez a javaslata is tanúbizonysága annak, hogy maga is átérzi azt, amit az országban valamennyien hangoztatunk és amit a bortermelők évek hosszú sora óta felpanaszolnak, hogy a bortermelés krízisbe jutott s a krízis tetőpontján áll. Könnyű helyzete ebben az országban egyik termelési ágnak sincs, de azt hiszem, nem túlzok, ha a leghatározottabban kijelentem, hogy egyik termelési ág sincs olyan krízisben, mint a magyar bortermelés. Nehéz a helyzete ebben az országban gazdaságilag mindenkinek, minden vidéknek megvannak a maga bajai, panaszai, de azt hiszem, mégis legnehezebb azon területek lakóinak a helyzete, amely területek el vannak zárva a világtól s amelyeknek borát nem veszik meg a kereskedők, mert oda sem utazhatnak, mivel hiányoznak a megfelelő közlekedési eszközök. (Ügy van! jobbfelől.) Valaki azt találta mondani, hogy hazabeszélés az, ha az ember szóváteszi annak a vidéknek bajait, amely vidék az illető képviselőt a Házba küldte. De nem tehetek másképpen, nekem erkölcsi kötelességem, hogy a dél-pestmegyei vidék helyzetét itt feltárjam s rámutassak azokra a szomorú állapotokra, amelyek az országnak éhben az úgynevezett első vármegyéjében uralkodnak. Nincs ennek a résznek vasútja, nincsenek útjai; hogyan menjen oda külföldi kereskedő, különösön a mai időkben, amikor mindenki tízszer is meggondolja, hogy egyáltalában utazzék-e, s ha el is> akarna oda menni, nem bír leutazni. 45. ülésé 192Û január BO-án, szerdád. Az igen t. miniszter úr nagyon helyesen cselekedett, amikor egyes helyeken az országban központokat, pinceszövetkezeteket állított fel. Azt hiszem, ha valahol indokolt, akkor legindokoltabb ez itt, Császártöltés, Nemesnádudvar és Hajós vidékén, ahol 30—40 kilométernyire vannak a falvak az állomástól s ahol a lakosok boraikat képtelenek elszállítani, a kereskedők pedig képtelenek hozzájuk eljutni. Viszont pénzt kell valamiből csinálni. Ez az egész vidék bortermelő és valamikor gazdag vidék volt, amikor a bornak megvolt a konjunktúrája, ma azonban ez a vidék már teljesen elszegényedett. Nagyon kérem az igen t. miniszter urat, hogy a legközelebbi pinceszövetkezetet központilag ezen a vidéken állítsa fel. A magyar bort meg kell mozdítani. Ha a kereskedők nem jelentkeznek, a kereskedőket kell idehozni. Ezzel a kérdéssel később majd foglalkozom még. Az export fejlesztése és a belfogyasztás emelése: ez az a két dolog, amely a bort mozgásba bírja hozni. Az export fejlesztése szempontjából az igen t. földmívelésügyi miniszter úr megtette a kezdeményező lépéseket: egyes külállamokban úgynevezett borházakat állított fel. Ez csak propaganda célt szolgál, hogy megismertesse a hamisítatlan magyar bort, hogy megismerjék külföldön is, hogy nem minden bor, amit e néven árusítanak, magyar. Amit azonban a földmívelésügyi miniszter úr szakembereinek ellenőrzése mellett kivisznek, az magyar, s ebből megtudhatják külföldön, milyen a magyar bor és meg vagyok róla győződve, hogy aki ezt a ,jó magyar bort itta, az — mint valamennyien tudjuk — más borra nem fanyarodik többé. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Vigyáznunk kell azonban arra is, hogy ezekbe a borházakba kivitt boraink necsak jóminőségűek legyenek, hanem megfelelő áron értékesítsék is azokat. A kezeim között levő adatokkal igazolni fogoni, hogy ezen a téren nem mindenben felelnek meg a borházak vezetőségei a követelményeknek. Kezemben van egy magyarországi kereskedőnek január hóban Bázelből kapott levele, amelyben arról van szó, hogy a borunkat dicsérik, tényleg jó borok, de két deci, mond és írd két deci, magyar pénzben 1 pengő 20 fillérbe kerül; tehát több mint egy pengőbe kerül két deci bor. Bocsánatot kérek, ezekkel az árakkal mi odakinn nem bírunk konkurrálni. Ebben a kérdésben tenni kell valamit s én átadom a földmívelésügyi miniszter úrnak ezt a levelet; nagyon kérem vizsgálja ki és nézzen utána a többi borházakban is a dolognak, mert hiába visszük ki legjobb borainkat, ha olyan árakat kérnek értük, amelyeket a borfogyasztók odakinn nem bírnak megfizetni, akkor hiába minden fáradozásunk. A másik kérdés az, hogy mi módon bírjuk fejleszteni exportunkat. Maguknak a borházakinak a felállítása erre nem elég. Én azt tartom a leghelyesebbnek, borkereskedőikkel is beszéltem ebben az ügyben és itt igazán nyiltan megmondom, hogy nincsen vásár zsidó nélkül. Ki kell küldeni a zsidó kereskedőket Lengyelországba, akik becsalják a borkereskedőket Magyarországra. Hivatalokat felállítani nem elégséges és nem célravezető. (Malasits Géza: Annak idején kiverték a zsidókat, most csalják befelé! — Zaj.) Nagyon örülök, hogy t. képviselőtársaim mint valami szeiszmográf felfülelnelk és felfigyelnek. Négy éven át az uraknak a kenyérkérdés, a borkérdés nem jutott eszükbe, ma pedig 36 interpellációval flottademonstrációt