Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.
Ülésnapok - 1927-244
Äz országgyűlés képviselőházának 2 nek hadi budgetje évről-évre emelkedik, vigyázz rablott zsákmányára. Néhány száz kilométerrel arrább a nagyhatalmak készítik elő a világtörténelemben eddig páratlanul álló újabb nagy világháborút. Itt áll egy ország, amelynek legerősebb fegyvere nem a gyilkos gáz, nem a tank, nem a repülőgép, — hiszen ez csak a békeszerződés védelmezőinek van megengedve — hanem egyedül izzó lelkesedése és ragaszkodása földjéhez és tántoríthatatlan bizalma a jövőben. Tisztjei a szebb jövő érdekében, az ország kiépítése, a hadsereg érdekében emberfeletti munkát végeznek. Ennél a pontnál méltóztassanak niegengedni, hogy egy pillanatra megállják és a tisztek helyzetét, a tiszti fizetések kérdését kapcsolatba hozzam ezzel az előttünk fekvő törvényjavaslattal, mert a kettő kapcsolatban van. Állítom, hogy amiképpen a bírói kart külön elbírálás illeti meg még fizetés szempontjából is, — szerintem igen helyesen és jól — kell, hogy külön elbírálás illesse meg ezt a tisztikart is még fizetés szempontjából is. Biztosítani kell végre részükre a normális megélhetést, az élet bizonyos nívóját és biztosítani kell részükre azt, hogy bizonyos örömet és dekórumot is találhassanak foglalkozásukban. Nem lehet kívánni azt, hogy az a tiszt, aki ma háromszor-négyszer annyit dolgozik, mint békében, háromszor-négyszer annyit tanul, mint békében, — ezt alá akarom húzni — ezt a nehéz foglalkozást igazán súlyos, nehéz anyagi gondok között végezze. Ettől a tisztikartól a nemzet és mi valamennyien rengeteg sokat várunk. Ez a tisztikar óriási nemzetnevelő munkát végez. Nem hiszem, hogy ebben a Házban különbség lenne közöttünk pártállás nélkül abban, hogy semmiféle áldozatot nem tartunk soknak abban a tekintetben, hogy ennek a hadseregnek erkölcsi, szellemi és anyagi nívóját emeljük. Ez az ország, amely tisztjeit nem tudja úgy fizetni, ahogy azt végzett munkájuk után megérdemlik, ez az ország, amely felszerelését csak a legnagyobb nehézségek között tudja kielégíteni még abban a mértékben is, amelyet a békeszerződés számára megenged, 6Z HZ M boldog, gondtalan ország, ez az a jól felszerelt hadsereg, amelytől a világbékét félteni kell? Nem! Legyünk tisztában vele, hogy nem ez az oka a velünk való bánásmódnak. En a most előadandó gondolatomat, meggyőződésemet már a tavalyi költségvetési vita folyamán is előadtam erről a helyről, de szükségesnek tartom ezt újból isméteni, ha másért nem, azért, hogy a közvéleményt, amely apatikus, hogy ne mondjam, talán letargikus kezd lenni (Jánossy Gábor: Nem csoda!) a katonai kérdésekkel szemben, felrázzam ebből a közönyéből és rámutassak azokra a veszélyekre, amelyek kétségkívül fennállanak. A velünk való bánásmódnak oka egyedül és kizárólag az, hogy országunk a külállamok titkos terveiben mint átvonulási, felvonulási terület van megjelölve. Olyan gyengéknek kell tehát, lennünk, hogy még annak megakadályozására is képtelenek legyünk, hogy az ország semlegességét megvédelmezhessük. Ez a váló igazság, minden ezzel ellenkező állítás nem más, mint mesterséges ködfelhő tenyésztése a való igazság elleplezésére. Ezzel szemben csak egy feladata lehet kormánynak és törvényhozásnak egyaránt: nyilt beismerése annak, hogy szomszédunkban tűzveszély van, amelynek kitörése a mi lus nyomorúságos viskónkat is felégetéssel fenyegeti. Ennek a helyzetnek konzekvenciáit lei ülése 1929 január 29-én, kedden. â9 vonva, mindent el kell követnünk arra nézve, hogy elmenve az állami budget végső határáig, olykép erősítsük meg erkölcsi és anyagi tekintetben hadseregünlket és az annak pótlására szolgáló polgári lakosságunkat, hogy a világ népei belássák, hogy mi nem vagyunk quantité négligeable. Amit a békeszerződés a a miénknek, a mi jogainknak mond, ahhoz ragaszkodni fogunk és azt meg is fogjuk védeni minden erőnkből. Nekünjk árva magyaroknak, akik mindig kitagadottjai voltunk a világnak (Jánossy Gábor: Ez igaz!) s a népek örömeinek és boldogságának asztalánál még a száraz morzsát sem kaphattuk mindig meg, (Jánossy Gábor: Ügy van!) itten való életünk szomorú napjaiban egyedül magunkban vetett hitet őrizhettük meg mindmáig teljes ép; ségében. Ennefk a hitnek ezeréves megtartó ereje szépítette reménységgé, bizakodássá a lemondást és a kétségbeesést; ebből a hitből fakadt az az akarat, amely odakiáltotta a világnak, hogy: elvehettek földünket, királyunkat, országunkat, de a lelket, amely él, teremt és alkot, a lelket, amely gondolatot és tettet hív létre, nem ölhették meg. Ezt a hitet szolgálja igénytelen véleményem szerint az előttünik fekvő javaslat is, azt a hitet, amelynek a magyar nép lelkéből kipusztulnia nem szabad, azt a hitet, amely azt hirdeti, hogy ez a haza hálás az ő becsülettel szolgáló polgárai iránt, még akkor is, ha mély keserűség, gondok és szenvedések szántanak barázdát az arcán, még akkor is, ha az a négy és félmilliónyi összeg, amelyet ez a törvényjavaslat kontemplál, még kisebbé fogja tenni a neki jutó kenyeret. T. Ház! Mindenütt széles e világon, ahol a katonát könyvekből lopták bele az életbe és nem örökölték vérükben és sorsukban, mint mi, dédelgetik, melengetik, féltő, szerető goiv doskodással a maguk hiányos katonalelkét, katonaságukat és tisztikarukat. Ha nincsenek hősi eposzaik, lopnak és hazudnak maguknak, ha nincsenek tradícióik, költenek maguknak, de óvják, körülkertészkedik és melegházban melengetik a katonaságot. Ha nincsenek tradícióik, költenek maguknak olyanokat, amelyeik a valóságban nincsenek meg, de lassan beleszuggerálódnak a vérbe és beleégetődnek az idegekbe. Ha mostmár mi az ezeréves magyar katonai tradíciót, a magyar katonai tehetséget és rátermettséget, mint nemzetfenntartó elemet konzerválandóinak véljük, — és itt visszatérek igénytelen fejtegetéseimnek legelejére — nem szabad ezeréves viharok zúgása közben nagy ran őtt katonai tehetségünket elporladni engedni és mindent el kell követnünk abban az irányban, hogy a magyar katonát fejünk fölé emelve, büszke és önérzetes, de főleg erős és ellenálló tényezőjévé avassuk a szívünkből soha ki nem irtható ragaszkodásunknak, ősi jussunkhoz. (Jánossy Gábor: Ez igaz, de nem zsoldos rendszer mellett!) Ilyen szellemben fogva fel ezt a javaslatot, azt örömmel fogadom el és teszem magamévá. (Élénk éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Gubicza András jegyző: Tabódy Tibor! Tabódy Tibor: T. Képviselőház! (Halljuk!) Halljuk!) Amikor első alkalommal van szerencsém itt felszólalni, (Éljenzés.) úgy érzem, hogy kedves kötelességet teljesítek, amidőn tisztelettel és szeretettel emlékezem meg arról, akinek a helyét van szerencsém itt elfoglalni: Csilléry Andrásról. Csilléry Andrást nemes hivatása a nemzet szolgálatában más helyre állította. Az 15*
