Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.

Ülésnapok - 1927-244

100 Az országgyűlés hépviselöházánah ő izzó magyarsága, kötelességteljesítése mindig buzdítóan fog rám hatni. (Éljenzés balfelöl.) ÏV Képviselőház! Mint az országgyűlésnek egyik új tagja, valahogy úgy gondolom, hogyha egy törvényjavaslat kerül a Ház elé, a törvényhozásnak minden tagja mérlegeli azt a törvényi avaslatot; mérlegeli pedig abból a szempontból, hogy mit jelent az a törvényjavaslat a köz, tehát a nemzet és az ország szempontjából, de mérlegelnie kell azt is, hogy a törvényjavaslatnak törvényerőre váló emeléséhez mit szól a közvélemény. Ebből a szempontból mérlegelve a t. Ház előtt fekvő törvényjavaslatot, könnyű megállapítani arról, hogy az súlyban, fontosságban óriási jelentőségű. Éppen úgy, mint előttem szólott Farkas Elemér igen t. képviselőtársam, én is annak örülnék és azt szeretném, ha itt mi az általános védkötelezettséget helyreállító törvényjavaslatot szavaznánk meg. (Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Hogy ez nem az igen t. honvédelmi miniszter úron, nem az igen t. miniszterelnök úron és nem az igen t. kormány többi tagján múlik, azzal tisztában vagyok én is és azt hiszem, ezzel tisztában kell lennie mindenkinek. (Ügy van! a jobboldalon.) A magyar katona jellemével, a magyar katona egyéniségével sehogy sem összeegyeztethető korlátolt létszámú zsoldos hadsereg rendszerét — nagyon jól tudjuk — a trianoni békediktátum kényszerítette ránk. Semmiképpen nem tudok egyetérteni Malasits Géza igen t. képviselőtársamnak azzal a megállapításával, hogy lassacskán a militarista államok is rájönnek arra, hogy a hadseregre fordított kiadások meddők. Ez lehet, hogy teóriában igaz, de a gyakorlatban egészen más képet látunk, ha szétnézünk Európában, sőt ha szétnézünk a világon is* Hiszen állig felfegyverkezett nemzeteket és országokat látunk. (Bárdos Ferenc: Elég baj!) Elég baj, az bizonyos. Te tekintsünk másfelé, csak a demokratikus jelszavakra felépített Oroszország felé, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Egyáltalában nem demokratikus!) amely ugyancsak nem sajnálja a költségeket a hadsereg szervezésére. De ugyanígy van Franciaország is. Ne felejtsük el azután azt a szerencsétlen kijelentést, amely az 1918-as forradalomban hangzott el, hogy nem akarok többé katonát látni. Az emberi ösztönnek ez a szabadjára eresztése olyan állapotot teremtett, amely állapottal, azt hiszem, Malasits Géza igen 1 képviselőtársam sem ért egyet és amelyet még a célok elérésében mint átmenetet sem tart üdvösnek, jónak a köz szempontjából. Annál inkább egyetértek Csontos Imre igen t. képviselőtársammal, aki ugyancsak az általános védkötelezettségért való propaganda mellett szólalt fel. Teljesen helyesen jegyezte meg és említette fel Szilágyi Lajos igen t. képviselőtársam, hogy az általános védkötelezettség helyreállítása a békeszerződés revíziójától függ. Meg is vagyok arról győződve, hogy helyes, okos és tapintatos külpolitikával ebben a tekintetben is sok eredmény érhető el. Engem tökéletesen megnyugtat az igen t. miniszterelnök úrnak a revízióra való törekvésre vonatkozó nyilatkozata. Meg vagyok arról győződve, hogy a nyugati civilizált államok hovatovább rá fognak jönni arra, hogy az ezeréves Magyarország, amely a nyugati kultúra védő bástyája volt, erre a történelmi hivatásra a jövőben is feltétlenül megfelelő lesz. Ha az 1918-as és 1919-es Magyarország erre nem volt alkal^ mas, igenis, a konszolidáció útján haladó, a konszolidációra törekvő fegyelmezett Magyarország erre feltétlenül alkalmas lesz. 244. ülése 1929 január 29-én, kedden. Említeni voltam bátor, hogy ez az előttünk fekvő javaslat súlyban és fontosságban nagyjelentőségű. Ez a javaslat egészen új irányt követ; meg is nevezem: szociális irányt. Nem becsülhető fel jelentőségében kellőleg az, hogy ezután a honvédség legénységi állományú egyénei és hozzátartozói a szolgálati idő letöltése után vagy szolgálatképtelenségük esetén nem lesznek kénytelenek egy garas nélkül az élet bizonytalan útjaira menni, hanem megfelelő végkielégítést kapván, jövő életüket megalapozhtaják. Meg vagyok róla győződve, hogy ez a szociális gondoskodás a honvédség legénységi állományú egyéneit kötelességük teljesítésében feltétlenül csak sarkalni fogja. (Ügy van!) De szomorú képek vonulnak el az ember szeme előtt, ha a leszerelt háborús hadsereg egyéneit nézzük. En láttam a magyar katonát a különböző frontokon énekszóval a legnagyobb tűzben rohamra indulni; én láttam a magyar katonát énekszóval, mosollyal ajkán meghalni és most látom ugyanazt a volt hadseregbeli katonát nobilisán, szó nélkül nélkülözni és koplalni. Tény az, t. Képviselőház, hogy a kormány és a társadalom a hadviseltek iránt bizonyos jóindulatot feltétlenül mutat, de ez még mindig nem elég, mert hiszen égő sebként itt van előttünk a még mindig rendezetlen rokkantkérdés. (Ügy van! Ügy van!) Kénytelen vagyok elismerni, hogy az igen t. népjóléti miniszter úr zsenialitása és nagy lelke ebben a tekintetben már sokat tett, de még mindig nem eleget. A társadalomnak is meg vannak a maga kötelességei és ha a társadalom magától nem teljesíti ezeket, akkor igenis kényszerítse erre megfelelő eszközökkel a kormány. Itt vannaik ezután — hiszen ezt már Borbély-Maczky Emil és Szilágyi Lajos képviselőtársaim is felemlítették, de nem lehet elégszer hangoztatni — a nyugdíjasok közötti igazságtalan kategóriák (Igaz! Ügy van!) s itt vannak a rendezetlen vitézségi érempótdíjak. Több panasz érkezett hozzám a tekintetben is, hogy azoknak, akik főiskolai tanulmányaikat a háború alatt kénytelenek voltak megszakítani és ezután elvégezvén azokat, állami szolgálatba kerültek, a háború miatt szenvedett veszteségük hátrányukra van, sőt ezeket az éveiket még nyugdíjeveikbe sem számítják be. Én kérem a kormányt, ne tűrje azt, hogy legyen az egyébként is szenvedő magyar nemzetnek olyan rétege, amely kétszeresen szenved, hanem igyekezzék ezeket az elégedetlenségeket és azt az érzést, hogy igazságtalanság történt, mindenképpen megszüntetni. Kérve kérem az igen t. pénzügyminiszter urat, találja meg a költségvetés rovataiban ezeknek az igazságtalanságoknajk és elégedetlenségeknek megszüntetésére a megfelelő számokat. (Túri Béla: Nem kell új állásokat kreálni! — Friedrich István: No, no, nem lehet tudni!) Bármiképpen szenvedjen is ez a magyar nemzet, bármennyire is ki legyen fosztva, két rendkívül értékes tőkéje mégis maradt. Ezt a két tőkót fejleszteni, gyarapítani, erősíteni, élénkíteni legszebb és legnemesebb feladatuník. Ez a két tőke: a bizalom és a remény; a bizalom saját magunkban, a bizalom a kormány jószándékában, a bizalom abban

; hogy leigázóinknak lelkiismerete és igazságerzete fel fog éforedni s a remény, hogy Magyarország talpra fog állani. Ezzel a bizalommal, ezzel a reménynyel, de azzal a reménnyel is, hogy az igen t. honvédelmi miniszter úrnaik módjában lesz az; általános védkötelezettség helyreállítását