Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.

Ülésnapok - 1927-244

98 Az országgyűlés képviselőházának 244. ülése 1929 január 29-én, kedden. kai többre tartjuk, mint bármely más hadseregét, bármely más állam keretében; ha a militarizmus alatt azt értjük, hogy a honvédségnek, mint intézménynek és a tisztikarnak, mint társadalmi rétegnek jelentőségét, súlyát magasra tartjuk; ha a militarizmus alatt azt értjük, hogy a magyar katona tradieiót, tehetséget, rátermettséget mint nemzetfenntartó elemet konzerválandónak és fenntartónak véljük, végül ha a militarizmus alatt azt értjük, hogy a honvédséget és annak tisztikarát a nemzeti állam legfőbb alapjának és minden intézményénél fontosabb és előkelőbb testületnek megtartjuk: akkor örömmel vállaljuk ezt az elnevezést és büszkén valljuk magunkat magyar militaristáknak. T. Ház! Ebből a szempontból kell felfogni ezt az előttünk fekvő javaslatot. Igenis, magyar militaristáknak kell lennünk abból a szempontból, hogyha már reánk erőltették ezt a testünknek, lelkünknek egyformán idegen, a magyar nép gondolkozásával, felfogásával, hazaszeretetével Össze nem férhető toborzási rendszert, (Jánossy Gábor: S éppen ezért tarthatatlan rendszert!) meg kell becsülnünk a magyar katonának azt az áldozatkészségét, amellyel 12 esztendőre a haza szolgálatának szentelte magát. T. Képviselőház! Megmondom őszintén, — hiszen ott állottam ennek a mai honvédségnek bölcsőjénél — hogy vissza kell végre állítani az állam adott Ígéreteibe, adott szavába vetett hitet. Nem rekriminálok és nem akarok áttérni azokra a jelenségekre, amelyek a legkevésbbé sem alkalmasak arra, hogy ezt a hitet megszilárdítsák. Nagyon jól tudom és elismerem, hogy mai nyomorult és sivár helyzetünkben nem tehetünk a magyar hősiesség és hazafiasság áldozataival, a hadirokkantakkal, az árvákkal és a hadikölcsönjegyzőkkel szemben többet, mint amennyit ma teljesítünk. Legyünk tisztában azzal, hogy mi egy rombadőlt országot vettünk át, a megfojtási szándéknak talpig vasba öltözött szobrával állunk szemben ma is. Ez sem ment fel bennünket végleg és örökre az állam Ígéreteinek beváltása alól, de fájó és lázongó lelkünk némi megnyugvást találhat e tények tudatában. Nem így állunk azonban ennek a mai honvédségnek mai katonáival szemben. Amikor a magyar néplélek ezt a neki idegen zsoldosrendszert magáévá tenni nem akarta, amikor ennek a hadseregnek katonát adni nem akart, felelős helyről határozott formában Ígéreteket tettek számára. Kétségbevonni nem lehet, hogy csakis annak kilátásba helyezésével, hogy a 12 évet kiszolgált katona el fog helyeződhetni a polgári életben, a gazdasági életben, sikerült ennek a mai kis honvédségnek alapjait lerakni. Azi én szerény és igénytelen véleményem szerint ennek a törvényjavaslatnak már réigen a Ház asztalán lett volna a helye. Kérdem, igen t. uraim: okozhatunk-e nagyobb kárt önmagunknak, tehetünk-e nagyobb kárt a magyar néplélek eléggé meg nem óvható bizakodásában és lelkesedésében, mintha ezeket az Ígéreteket be meni váltjuk és oda engedjük jutni népünknek felfogását, hogy az végleg elveszítse az állami szó szentségébe vetett hitét. (Jánossy Gábor: Ebben igaza van!) T. Képviselőház! Jól tudom, hogy az a négy és félmilliónyi összeg, az aa összeg, amelyet ez a törvényjavaslat a legénységi egyének és hátramaradottaik ellátására szánt, hogy ez az óriási összeg, amelyet a magyar államkincstár és a magyar adózók csak nagy nehézségek közepette fognak tudni megfizetni, korántsem elegendő ahhoz, hogy olyan hadsereget teremtsünk magunknak, amilyent ennek a nemzetnek ezeréves múltja, becsületes jelenje és fel nem tartóztatható jövője megérdemel. Ezt egyedül és kizárólag az általános védkötelezettség alapján egybehívott magyar néphadsereggel érhetjük el, (Ügy van! jobb felől.) amelynek katonái számára nem kell nyugellátást és végkielégítést biztosítani, mert abba büszke magyar önérzettel fogja minden magyar apa beküldeni fiát (Ügy van! jobb felől.) és a magyar katonai tradíciók teljes átérzésével fogja szolgálni az a magyar katona hazáját és hazájának jövőjét. (Jánossy Gábor: Ügy van! Meg kell csinálni úgy, amint a bulgárok megcsináltájk.) Mindamellett nemcsak az adott szó szentsége kényszerít bennünket ennek a tehernek viselésére és e törvényjavaslat megszavazására, hanem rákényszerítenek erre bennünket el nem odázható általános emberi és szociális szempontok is. Ha mármost eltekintek minden olyan vonatkozástól, amely honorálni kívánja azoknak a becsületes magyar ifjaknak áldozatkészségét, amellyel az akkor védtelen hazának segítségére siettek, nem tekinthetek el azoktól a gazdasági helyzet okozta nehézségektől, amelyek szinte lehetetlenné teszik ma azt, hogy a tizenkét évet kiszolgált katona a polgári életben, a gazdasági életben újból elhelyezkedhessék. T. Ház! En ebben a törvényjavaslatban ennek kereteivel még nem vagyok megelégedve. En még tovább mennék. En megismétlem itt a véderő bizottság ülésén felvetett azt a gondolatomat, hogy az ebben a törvényjavaslatban nyújtott módozatokon és lehetőségeken kívül az igazolványps altiszteknek a polgári életbe való elhelyezkedéséről szóló 1873 : II. tc.-nek kibővítésével módot és lehetőséget kívánnék nyújtani arra, hogy az állami igazgatás keretében megüresedő állások elsősorban a honvédségnél tizenkét évet kiszolgált katonákkal töltessenek be. (Csik József: Eégente is így volt. — Jánossy Gábor: Per analogiam meg lehet csinálni ma is.) i Ezen a világon alig van a békének egyenesebb, őszintébb és becsületesebb barátja, mint ez a kifosztott és tönkretett ország. Ez az ország nem akar mást, mint dolgozni, alkotni, építeni, már nem is ennek a generációnak a számára, amely kifelé megy az életből, amelynek nem jut más osztályrészül, csak nyomorúság és keserűség, hanem építeni és alkotni akar egy boldogabb, újabb Magyarországot a jövő generáció számára, (Jánossy Gábor: A régi határokkal!) és ebben akarja folytatni ezeréves államiságát úgy, ahogy azt veleszületett múltja és tradíciói számára előírják. A trianoni bélkediktáíiumnak (Jánossy Gábor: Gonosztettnek!) még a világtörténelemben is páratlanul álló igazságtalanságai után azonban azt kell látnunk, hogy a genfi fórumon szavaló álbékeapostolok ezt a lefegyverezett, ezt a védtelen országot vádolják azzal, hogy veszélyezteti az ő békéjüket, a zsákmánybiztosítás álbékéjét, felhasználván hamis ürügyül azt, nehogy miáltalunk a nemzetközi szerződésekbe vetett hit megingattassék. Kérdem én ennyi cinizmus láttára nem kell-e kétségbeesnie annak a bízó, annak a hívő magyar léleknek, amely még Őszintén bízik és hinni mer a békében és a békegondolat őszinteségében? Nézzünk körül! Körülöttünk a modern hadviselés minden eszközével felfegyverzett hadsereg, amely-