Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-219

90 Az országgá ülés képviselőházának 219. ülése 1928 november 15-én, csütörtökön. Dunapartnál, mit jelent ez, amit a Duna vize véghezvisz. Május elején szokták az állatokat kihajtani és már május 10—15-ike körül 60—70 centiméter víz borítja e legelőket. Még ha alulról jön be a víz, nem iszapolja be annyira a területet, de ha felülről jön nagyobb mennyiségben és úgy csapódik át a legelőkön, utána olyan az a legelő, mintha teljesen be volna meszelve. Azt hiszem, nem is kell hosszasabban fejtegetnem, hogy ez állategészségügyi szempontból mit jelent. Hosszú ideig látta az ember a régi időben azt, hogyha nem is legelsőrendű, de mégis jó minőségű állatállománya volt községeinknek, viszont a háború óta évről -évre látja az ember, hogy a legelőre kihnjtott állatok tönkremennek. Hála az állatorvosi tudománynak, hogy a distolt feltalálta, mert ennek használata által némileg meg tudjuk menteni állatállományunkat. Ugyanígy vagyunk a kaszálóinkkal is. Sokan el sem tudják képzelni, mit jelent az, mikor az ember nekimegy a rétnek és lekaszálja s két-három nap múlva jön egy nem vári 100—150 centiméteres áradás és elviszi az egéeí évi takarmánymennyiséget, amely e két község állatállományának eltartására feltétlenül szükséges volna s amelyre számítanak, felveszi a víz és elviszi körülbelül ezer katasztrális holdnyi kaszálás eredményét. Nem egy esetben történt már meg, hogy kitűnő kilátás volt elsőrangú szénatermésre, úgyhogy 80—90 centiméteres magasságú fű nőtt ott a Dunaparton, s amikor lekaszálták, annyira beiszaposodott az áradás folytán, hogy még alomszalniának sem igen lehetett használni, vagy pedig előre ki kellett csépelni és a cséplés után leszecskázni, a port le kellett róla takarítani, csak igy lehetett azt feletetni, természetesen csak a szarvasmarhákkal, más állatoknál ez szóba sem jöhet, mert hiszen a lovak is csak úgy kínlódnak rajta. Azután nagyon fontosnak tartom én a Duna-meder mélyítését építési szempontból is. Az 1870-es években nálunk nagyon sok kavicsot raktak ki a baggerek, úgyhogy utainkat és épületeinket mindebből a kavicsból tudtuk ellátni és felépíteni. Most tervbe vettük, hogy járásunkban az utak megjavítására egy teherautót fogunk beszerezni, a Dunaparton pedig kavicsot fogunk kibányászni és a teherautó t'elhasználával azután a kerületemben lévő minden község vicinális útjait jó karba tudjuk helyezni. Hogy mit jelent az építészeti szempontba is, ha az embernek a helyszínén, a Dunaparton megfelelő kavicsmennyisé^- áll rendelkezésére, azt nem kell magyaráznom, hiszen jól tudjuk, hogy a beton elkészítéséhez a dunai kavics a legalkalmasabb. Ezért is nagyon fontosnak tartom, hogy a Duna-menti községekben — legalább is közvetlenül a fol.vam melletti községekben — a Dunapartra nagyobb mennyiségű kavicsot rakjanak ki, mert ezáltal a Duna-meder nmlyebb lesz, nagyobb lesz a vízbefogadási képessége és így nem leszünk évről-évre kitéve a kiöntésnek. (Úgy van! iobbfelől.) A múlt évben láttam Rajkánál a rajkai zsilipet, amely a Kis-Dunát összeköti a NagyDunáv;;l és Győr városát s annak vidékét van hivatva megvédeni az árvíztől. Igazán örült a lelkem, amikor azt a nagyszabású építményt láttam, de viszont elgondolkoztam azon, hogy nem lett volna szabad megállanunk ennél a 27> esztendővel ezelőtt elkészített zsilipnél, hanem tovább kellett volna mennünk az alkotásokban, mert olyan nagymennyiségű, s olyan erős folyású víz zúdul le itt a Dunára, hogy ezt mi elektrifikálási célokra nagyon szépen fel tudnánk használni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Nem vagyok szakértő, de egészen bizonyosan merem állítani, hogy az egész Dunántúlt tudnánk világítani a rajkai zsilipen lefolyó víz felhasználásával. (Jánossy Gábor: Elveszett energia!) Ezeket előrebocsátva kijelentem, hogy bár táj nekem, hogy a szükséges összegnek csak egyharmad része áll a földmívelésügyi miuiszter úr rendelkezésére, de ezt az összeget is örömmel fogadom, mert látom, hogy ezzel is nagyon sokat meg lehet valósítani. Miután pedig a kormány iránt bizalommal viseltetem, üdvözlöm a törvényjavaslatot és azt általánosságban a részletes tárgyalás alapjául olfoga&om.( Élénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik

1

? Szabó Zoltán jegyző: F. Szabó Géza! F. Szabó Géza: T. Képviselőház! Nem csodálkozom, ha kérdő tekintetek fordultak felém, amelvek azt vannak hivatva kifejezni, vájjon mit lehet még újat elmondani a javallat mellett, mert hiszen túlnyomó részben a mi pártunk részéről a javaslat mellett történtek nyilatkozatok, a javaslatnak alig volt és alig van ellenzéke, nem kétséges tehát, hogy a javaslat majdnem egyhangú határozat alapján megy át a Felsőházba. (Peidl Gyula: Nem zavarjuk az örömüket! — Meskó Zoltán: Ügy látszik, önöket a víz nem érdekli, csak a bor! — Derültség.) Én azonban abban a véleményben vagyok, hogy amikor a kormány ilyen óriási fontosságú, nagy jelentőségű beruházással hoz áldozatot, akkor nem felesleges elismerésünket megismételni, de e mellett méltóztassék ágy venni, hogy az én beszédem prelúdium ahhoz a záróbeszédhez, amelyet pár perc inul va a földmívelésügyi miniszter úr szájából lesz alkalmunk hallani. Ebben a beszédben ö joggal hivatkozhatik a nagy örömre, a nagy megelégedésre, hogy annyi hosszú, kínos és kényszerű mulasztás után most mái- megint az áldott magyar föld és a magyar nép segítségeié tud a kormány sietni. Mint a vezér-vármegye évek során át volt vízjogi referensének közvetlen tapasztalásaim vannak arról, mit szenved a mi földünk népe az árvizektől és a felfakadó belvizektől és vadvizektől. Rettenetes az a lelki gyilkossággal határos valami, hogy amikor zsenge termésében gyönyörködik a föld népe és amikor látja az ő áldásos munkájának eredményét, akkor előretör a rettenetes árvíz és gátakat szakít, alattomosan feltör a talajvíz és egyszerre semmivé teszi, megsemmisíti egy esztendő munkájának minden reménységét. Amikor a nagy miniszter, Darányi Ignác érdeklődésétől^ és kitüntető támogatásától kísérve megindítottuk a Pestvármegyei Dunavölgyi Lecsapoló Társulat megalakítására vonatkozó munkálatokat és amikor a szavaztatási eljárás során községről-községre jártunk, elszomorodva tapasztaltuk, milyen rettenetes az a kép, amelyet ezek a vadvizek okoznak és hogy mit tud rombolni, mennyit ind tönkretenni egy abnormis vizes esztendő. 160.000 katasztrális hold föld — legnagyobb részben termőföld — volt víz alatt és olyan IVlcsillanó reménységgel, olyan boldog örömmel hallgatta a föld munkásnépe, hogy van reménység arra, hogy e poshadó vizek helyén valamikor, a közel jövőben esetleg, aranykalászos hullámok tengere hajladozik. Szomorú képeket és szomorú tapasztalat.o-