Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-218

78 Az országgyűlés képviselőházának \'18. ülése 1928 november 14-én, szerdán. kelve vannak a kérdésben és ők is hozzájárultak ennek a határozatnak meghozatalához. Én tehát nem kívánom annak jelentőségét lekicsinyelni, de természetesen nem tartom ezzel a határozattal a kérdést a legtávolabbról sem elintézettnek, annál kevésbbé. mert hiszen a napilapok kérdésével ez a határozat nem is foglalkozik. A magyar kormány kötelességének fogja tartani, hogy ezt a kérdést állandóan figyelemmel kísérje, (Helyeslés a jobboldalon.) állandóan napirenden tartsa. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ez most könnyebbé vált azáltal, hogy a kérdés éppen a Népszövetség előtt folyt tárgyalással kapcsolatosan nemzetközi kérdéssé vált. A magunk részéről mindent el f. gunk követni, hogy a kérdésnek kielégítő megoldását elérjük- (Helyeslés.) Tisztelettel kérem a Képviselőházat, hogy válaszomat, amelyet egyúttal a miniszterelnök úr nevében is adtam, miután őhozzá is volt intézve az interpelláció, tudomásul venni méltóztassék. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Elnök : Kíván az interpelláló képviselő úr a viszonválasz jogával élűi ? Karafiáth Jenő: T. Képviselőház ! A külügyminiszter úr megnyugtató válaszát köszönettel tudomásul veszem (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök : Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Képviselőházat, méltóztatik-e a külügyminiszter úrnak a miniszterelnök úr nevében is adott válaszát tudomásul venni, igen, vagy nem ? (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Következik Peyer Károly képviselő úr interpellációja. Kérem annak felolvasását ! Griger Miklós jegyző (olvassa ) ; «Interpelláció a népjóléti és munkaügyi miniszter úrhoz. Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy az 1927. évi XXXI. te. 98 § ában megjelölt önkormányzati szervek a mai napig nem alakultak meg? Van-e tudomása a miniszter urnák arról, hogy ugyanezen törvényben (218. §) meghatározott alapszabály és betegsegélyezési rendtartás a mai napig nem készült el? Van-e tudomása a miniszter urnák arról, hogy a bányamunkások nyugbére a mai napig nem emeltetett fel? Hajlandó-e a miniszter ur sürgősen intézkedni, hogy a törvény rendelkezései sürgősen végrehajtassanak, s a bányamunkások nyugbére felemeltessék? Elnök : Az interpelláló képviselő urat illeti a szó ! Peyer Károly: T. Ház! A képviselőház 1927 nyarán letárgyalta a munkásbiztosításról szóló töi vényjavaslatot s ez a törvényjavaslat 1928. január 1-én mint törvény életbe is lépett. A törvény rendelkezései szerint az intézet első alapszabályát a népjóléti és munkaügyi miniszter készíti el, ugyancsak ő intézkedik az autonómia, a pénztár vezetésével megbízott szervek létesítése ügyében Interpellációm keretében nem kívánok az intézet mai helyzetével foglalkozni és eddig sem tettük bírálat tárgyává az intézetben fennálló lehetetlen állapotokat. Nem tettük szóvá pedig azért, mert esetleg azt a választ kaptuk volna, hogy az egész intézet átszervezés alatt van és így egészen természetes, hogy egy ilyen intézetben, amelyben átszervezés történik, bizonyos zökkenések vannak. A törvény életbelépése óta azonban már elmúlt IL hónap. Az érdekeltségek ismételten sürgették a törvényben megjelölt rendeletek kiadását. Ennek ellenére a mai napig sem jelent meg egyetlen egy rendelet sem ; az elfogadott törvénynek csak egyetlen egy intézkedését léptették életbe, mégpedig azt az intézkedést, amely szerint a beteg munkásnak nem az első három napra, hanem az első négy napra nem jár táppénz. Miután ehhez a rendelkezéshez nem kellett valami nagy fejtörés, ezt tényleg végre lehetett hajtani. À törvény egyéb rendelkezéseit azonban a mai napig sem hajtották végre, úgyhogy ma pl. még a biztosítási értékhatár felemelése sem jelentkezik, ennek megfelelően még ma is a régi törvényben megállapított alacsony betegsegély kerül kifizetésre, amiből kifolyólag az egyik oldalon a biztosítottaknak, a másik oldalon pedig a beteg munkásoknak s ezzel kapcsolatban a harmadik oldalon még az intézetnek magának is tetemes kára van. Nem kívánok foglalkozni azokkal az állapotokkal, amelyek ma a pénztárban vannak, pedig igen kívánatos volna, ha egyszer a Ház is tudomást szerezne arról, hogy az a nagy beigért átszervezés, nagyon beigért államosítás milyen eredményeket hozott létre. Egyelőre az a tény, hogy az intézet tisztviselőkkel túl van zsúfolva, a minisztériumok a B-listák helyett ezt az intézetet használták fel arra, hogy magukat tehermentesítsék, hogy oda helyezzék el a felesleges tisztviselőket, s ezzel azután bőven is éltek. Az a szellem azonban, amely ma ott van. rosszabb, mint egy minisztériumnak a szelleme. A beteg munkásoknak sokszor hetekig kell kijárniok az intézetbe, amíg az őket megillető táppénzhez hozzá tudnak jutni. Aki egyszer fáradságot vesz magának, hogy kimenjen és megnézze a Munkásbiztosító Intézet nagy csarnokát, ahol minden nap száz és. száz munkás gyülekezik, annak alkalma lesz ott olyan panaszokat végighallgatni, melyek nem nagyon kívánkoznak a nyilvánosság elé. Ott mindennap lehetne egy csomó embert lecsukni különböző kitörések miatt, mert nem bírják idegekkel azt, hogy egyik tisztviselőtől a másikhoz, avagy egyik ablaktól a másikhoz küldik, és a vége az, hogy sokszor két-három ízben is meg kell fizetnie a villamos költséget, amíg az általa befizetett összeg ellenében neki joggal kijáró táppénzhez hozzá tud jutni. Az intézet vezetése még ma is autonómia nélkül történik. Az autonómiát helyettesíti az elnök és az elnök személyében központosul az a hatalom, amelyet a munkások és a munkáltatók által választott igazgatóságnak kellene gyakorolnia. Én egyelőre még nem akarok most arról sem beszélni, hogy az autonómia gyakorlásának ez a módja milyen károsan hat ki az egész munkásbiztosításra. Ezt arra használják fel bent az intézetben, hogy pártok alakulnak, amelyek arra törekszenek, hogy lehetőleg egymásnak kellemetlenségeket okozzanak és nem törődnek azzal, hogy a nmnkásbiztosítás intézményét fejlesszék. A bürokrácia túltengésének olyan fokát látni a Munkásbiztosító Intézetben, amelyhez hasonlót egyetlen egy minisztériumban sem lehet találni. Azt egész természetes dolognak tartják, hogy a szomszéd szobába küldjenek át egymásnak az iktatón keresztül és ez alatt a beteg munkásnak várnia kell, hogy az őt megillető táppénzhez hozzá tudjon jutni. A panaszok tömegét lehetne felsorolni. Én meg vagyok győződve arról, ha ennek az intézménynek az élén munkáitatokból és munkásokból álló igazgatóság állana, amit a törvény előír, akkor e panaszok nagy részét meg lehetne szűntetni, mert az igazgatóság összes érdekeltségeiben megvan az a törekvés, hogy igyekeznek a beteg munkásnak annak ellenében, hogy a járadékot befizeti, nyújtani azt, amit a törvény részére biztosít. A bürokrácia ma ezek iránt a panaszok iránt érzéketlen és úgy csinálják a dolgot ott bent, mintahogyan egész életükön át csinálták a minisztériumokban, a szolgabírói vagy az egyéb hivata-