Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.
Ülésnapok - 1927-218
Az országgyűlés képviselőházának 218. és Csehország nem engedi be, Jugoszlávia területén is gyakran megtörténik, hogy egyes lapszámok nem érkeznek meg a megrendelő gazdákhoz. A «Magánmérnökök Országos Szövetségének Hivatalos Lap,já»-t a posta, kivéve a Bukarestbe és Belgrádba címzett példányokat az elszakított területeken egyszerűen nem kézbesítette és a példányokat még vissza sem küldte a feladóhoz. A «Magyar Faipar és Fakereskedelem» c. szaklap szerkesztősége számtalanszor tett kísérletet a csehszlovák, román és jugoszláv hatóságoknál, hogy lapja beviteli engedélyt kaphasson. Ezek a kísérletek teljesen eredménytelenek maradtak. A «Magyar Fakereskedő» c. szakközlönyt borítékban levél gyanánt lehetne csak Csehszlovákiába és Romániába eljuttatni, ami azonban nem vihető keresztül. A «Múlt és Jövő» c. tisztán irodalmi, bibliai és zsidóművészeti héber folyóirat ismételten kérte Csehszlovákiába a lap beengedését, de ezt a kérelmet a minisztérium mindig megtagadta. Jugoszláviában egyes városokban nem kézbesítik a lapot. Romániában hónapokig nem tudtak engedélyt szerezni. A «Sonntagsblatt» Wochenzeitung für das Deutsche Volk in Ungarn című német folyóiratot az utódállamokba Budapestről nem engedik be. A «Therapia» c. orvosi folyóirat példányait Csehszlovákiából «non admis» jelzéssel küldik vissza. A «Vásári Kereskedők Lapjá»-nak Pozsonyba címzett példányát «non admis» jelzéssel szintén visszaküldték. Elnök : Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy beszédideje lejárt, szíveskedjék beszédét befejezni. Karafiáth Jenő : Tisztelettel kérnék még 10 percnyi meghosszabbítást! (Felkiáltások a jobboldalon : Megadjuk !) Elnök : Sajnálatomra nem vagyok abban a helyzetben, hogy a kérést a Ház döntése alá terjesszem, mert házszabályaink az újabb meghosszabbítást nem ismerik. (Rothenstein Mór: Milyen jók ezek a házszabályok. — Derültség a Ház minden oldalán. — Farkas István: Mégis módosítani akarják !)., Karafiáth Jenő : öt percet kérek még. Elnök : Kérem a képviselő urat, szíveskedjék beszédét befejezni. Karafiáth Jenő: Ami végül a magyaroszági politikai sajtótermékeket illeti, utódállamok a politikai hirlapok szállítását általában tiltják a Népszava, Magyar Hirlap és Esti Kurír kivételével. A többi lapokat, amennyiben a bebocsátásra nézve lépéseket tettek, válaszra sem méltatták. Általában véve Cseh-Szlovákiában, bár a cenzúra gyorsütemű ügykezelést helyezett kilátásba, javulás e téren nem igen mutatkozik és ugyancsak mereven elzárkózik az utódállamok valamennyi kormánya az elől, hogy e téren engedményeket tegyen. Miután tehát a budapesti napilapok közül a kisantant három államába csupán az Esti Kurir és a Magyar Hirlap jut be, a cseh-szlovák területekre pedig a Népszava, a szépirodalmi termékek közül valamennyi utódállam területére a Színházi Élet és a Nyugat nyert szállítási engedélyt, a Rádió Üjság, a Tolnai Világlapja az oláh és jugoszláv, legújabban az Üj Idők csak az oláh, a Délibáb pedig csak a jugoszláv államba nyert bebocsátási engedélyt, a trianoni határokon túl élő magyar nemzeti kisebbségek érdekében álló volna, ha magyar lapjaink e tekintetben teljesen egyenlő elbánás alá esnének és hogy az elszakított területeken élő magyarság kulturális előrehaladása elé ne állítson fel többe sorompót a vérlázító igazságtalanság, mely ezeréves magyar tudományos és ülése 1928 november 14-én, szerdán. 77 szépirodalmi kultúránktól akarja elzárni ott élő véreinket! (Gyalázat.) A magam részéről azzal az óhajtással tartottam szükségesnek erre a barbár állapotra a közfigyelmet újból felhívni, hogy az érdeklődés napirendjéről a kérdés a helyzet gyökeres megváltozásáig többé le ne vétessék. Ezt elérendő tisztelettel kérem a Kormányt, hogy az úgynevezett kisebbségi szerződésekben biztosított «kisebbségi jogok» érvényre jutása érdekében szükséges lépéseket újból megtenni és azokat a teljes siker eléréséig következetesen megismételni méltóztassék. (Lelkes helyeslés és taps a jobboldalon). Elnök : A külügyminiszter úr kíván nyilatkozni. Walko Lajos külügyminiszter : T. Képviselőház! Tudomásom szerint azok az adatok, amelyeket t. képviselőtársam interpellációjában felsorakoztatott, tényleg helytállók, és azt hiszem, a kép, amelyet ő a jelenleg fennálló helyzetről nyújtott, teljesen fedi a valóságot. Itt nem arról van szó a három kisantant állam részéről, hogy ők adott esetben a postai szállítás jogát megvonják, amint azt más államok is teszik, hanem arról, hogy ők szisztematikusan megakadályozzák azt, hogy magyar könyvek, magyar folyóiratok, szakmunkák és napilapok a kisantant-államok területére bevitessenek és általában arra igyekeznek, hogy korlátozzák a lehetőségét annak, hogy magyarnyelvű termékeket az ő területükön olvastassanak. A. cél, amelyet ők követnek, nyilvánvalóan kettős. Az egyik cél a magyar kultúrának háttérbeszorítása, (Ügy van! Ügy van!) másik cél pedig megakadályozása annak, hogy az ott élő kisebbségek számára hozzáférhetők legyenek azok a kritikák, amelyek a magyar nyelvű termékekben megnyilvánulnak a békeszerződés folytán előállott helyzettel szemben. Nyilvánvaló, hogy az a gyakorlat, amelyet ezek az államok követnek, teljesen ellentétben áll azoknak a kisebbségi szerződéseknek alapgondolatával, amelyeket 1919-ben a szövetséges és társult főhatalmak Csehszlovákiával, Jugoszláviával és Romániával kötöttek, mert hiszen ez az alapgondolat az volt, hogy a kisebbségeknek nyelvi és kulturális fennmaradása biztosíttassék, sőt megadassák részükre a fejlődésnek lehetősége is. Ellentétben áll ez a gyakorlat nemcsak ezzel az alapgondolattal, hanem ellentétben áll általában az emberi jogokkal, az általános kulturális érdekekkel és homlokegyenest ellentétben áll azzal, amit ezeknek az államoknak képviselői a maguk részéről szép kijelentéseikben minduntalan hirdetnek. (Úgy van! Úgy van! A magyar kormány már 1921. óta ismételten tett kísérletet a helyzetnek megváltoztatására, amely immár hosszú évek óta áll fenn; konkrét ügyekből kifolyólag gyakrabban interveniált, felhasználta a gazdasági tárgyalásokat arra, hogy ezen a téren bizonyos eredményt érjen el. Néha sikerült is valamelyes enyhítést elérnie, azonban sohasem sikerült számottevően közelebb jutni a kérdés megoldásához. 1927-ben egyrészt a mi párizsi követségünk, másrészt a Magyar Tudományos Akadémia a Szellemi Együttműködés párizsi intézetéhez fordult. Ennek a lépésnek eredménye az volt, hogy ott különböző bizottságokban bővebben tárgyalták a kérdést és utóbb, mikor ennek az intézetnek és bizottságainak jelentése a Nemzetek Szövetsége elé került, az idén, szeptember havában a Nemzetek Szövetsége is foglalkozott a kérdéssel. Ott hozták azt a határozatot, amelyet interpelláló t. képviselőtársam felszólalásában ismertetett. Ennek a határozatnak én fokozott jelentőséget tulajdonítok azért, mert annak meghozatalában részt vettek azok az államok, amelyek érde11*
