Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-234

536 Az országgá ülés képviselőházának 23d, ülése 1928 december lé-én, pénteken. álláspontot foglalt el, amely álláspontot én semmiképpen sem találhatom elfogadhatónak. Azt mondja: Nem lehet az ellenzéknek sem feladata, hogy a házszabályoknak, illetőleg az ügyrendnek tökéletesbítését megakadályozza, mert egy megfelelően dolgozó törvényhozás nemcsak a többség érdeke, hanem érdeke általában a nemzetnek és a parlamentáris elv érvényesülésének. Ha meg akarjuk akadályozni, hogy a parlamentek megfelelő módon működhessenek, s ha az ügyrendjeikben benne hagyjuk azt -a halálthozó csirát, amely lehetővé teszi, hogy a törvényhozótestületekben, illetve annak tanácskozásaiban a tehetetlenségnek és a züllöttségnek szimptomái jelentkezzenek, akkor tulajdonképpen nem a többségnek, hanem az egész parlamentnek ártunk és használunk mindazoknak, akik a parlament ellenségei. Mert lehetetlen észre uem venni a jelenlegi világpolitikai irányzatok mellett, hogy igenis, vannak jobbról is, balról is elkeseredett és konok ellenségei a parlamentáris szisztémának- « Ügy van ! jobbról.) Kijelentem, hogy a házszabály változtatás el enségei csak azok malmára hajtják a vizet, akik a parlament tehetetlenségét ad oculos akarják demonstálni. Kérem a baloldat, méltóztassék ezt komolyan megfontolás tárgyává tenni. Itt nem a többségi politika megmentéséről van szó, itt sokkal nagyobb dolgokról van szó: a parlamentáris rendszerről és általában arról, hogy a törvényhoz testületek alkotmányosan meg tudjanak felelni azoknak a feladataiknak, amelyek megoldása elől kitérni nem szabad és nem is lehet. (Ügy van! jobbról.) Nem igazságos Nagy Emil képviselőtársamnak úgynevezett puskázási állítása. Bár van valami kis igazság benne, de ő ezt a puskázási teóriát olyanok ellen fordítja, akik abban ártatlanok. Ö a bizottságokat akarja ezáltal lehetetlenné tenni, holott tulajdonképpen — ha logikus maradt volna álláspontjához — legfeljebb csak azokat a képviselőket kifogásolhatta volna, akik tényleg puskáznak, ámbár én ebben sem találok valami nagy bajt. Elvégre egy képviselő részéről, akinek nincsen politikai iskolázottsága, azt, hogy lemegy a bizottságba figyelni és tanulni és azután a plénumban ezt érvényesíti, olyan nagyon elvetendő hibának nem tartom. (Ügy van ! Ügy van ! jobb felölj De semmiesetre sem tartom ezt a tényt — mert tényleg így van — olyan fegyvernek, amelyet a bizottságok ellen lehetne fordítani. Mert hiszen a bizottságok arról igazán nem tehetnek, ha az ottani szakszerű vitát egyes képviselők nem egészen lojális módon kihasználják s a plénumban elhallgatják, hogy azoknak az ideiknak, amelyeket előadnak, nem ők a szülőapjai, hanem egészen mások. Utóbbiak, miután a bizottsági tárgyalás bizalmas és a nyilvánosság elé nem kerül, névtelen szülői maradnak nagyon sok jó gondo^ latnak. Ez a szempont azonbun, ismétlem, nem lehet akadálya annak, hogy a tárgyalás súlypontját a bizottságokba helyezzük át. Hiszen a bizottsági tárgyalásnak a legnagyobb előnye abban áll, hogy ott a képviselők sokkal jobban ki tudnak vetkőzni a pártszempontokból, tisztán objektív és szakszempontok szerint beszélnek. Kiterjesztem ezt az állításomat — hogy megnyugtassam a baloldali urakat — úgy a jobb-, mint a baloldalra, mert igenis, a képviselőket a nagy nyilvánosságnál nagyon erősen köti az a szempont, mit fog hozzá szólni a közvélemény. Ezt nem lehet letagad ui. A bizottság szakszerűségének szempontját meg kell óvni azáltal, hogy ne dobjuk prédául a nagy nyilvánosságnak azokat a vitaanyagokat, amelyeket a képviselő urak a bizottsági tárgyalás során előadnak. Sajnos, az idő előrehaladt és engem, mint előadót sem védenek az eddigi házszabályok. Ez is egy bizonyíték arra, hogy mennyire nem megfelelőek a házszabályok. (Ügy van! jobbról.) A házszabályjavaslatban van egy rendelkezés, hogyha valaki a vita olyan időpontjában kerül szólásra, hogy nem fejezheti be abban az időtartamban a beszédét, amelyet neki a házszabály biztosít, akkor a napirendre kitűzött időn túl is beszélhessen. Ezt az intézkedést a jelenlegi házszabályok eddig nem ismerik s így kényszerítve vagyok arra, hogy amit el szerettem volna mondani, azt a legrövidebbre restringáljam és csak telegrammstílusban ismertessem. A házszabályok szerint az előadónak nincsen beszédideje, ennélfogva ezentúl, ha az előadó félkettőkor is kezdi meg a beszédét, elmondhatja mindazokat az érveket, amelyeket fel akart hozni. Különösen kellemetlen ez, mert mint előadónak minden felszólalásra illenék reflektálnom, de íme, nem lehet, miért is elnézést kérek azoktól az uraktól, akiknek beszédével nem tudok foglalkozni. Gaal Gaston képviselő úrral kell még pár szóval foglalkoznom, mert hiszen az ő nagy tekintélye és beszédének súlya kétségkívül megérdemli az idő rövidsége ellenére is, hogy azzal foglalkozzam. Szerény véleményem szerint Gaal Gaston képviselőtársam is abba a logikai hibába esik. hogy ő is abból a gondolatból indult ki, mintha a házszabályok, a Ház tanácskozási rendje olyan panacea, amely minden bajtól megóvhat, minden bajt orvosol. Azok a bajok, amelyeket ő mond, nagyrészben igazak. Vannak a közéletnek számos hibái, amelyeket korrigálni kelj, de hogy azok vannak, ez minden mellett lehet érv, csak a mellett nem, hogy a házszabályokat ne csináljuk meg. Hogy a házszabályokat rnegváltoztassuk-e, ismétlem, csak egy kérdéstől függhet : jók-e vagy rosszak az eddigi házszabályok 1 (Ügy van ! jobbról.) Hogy pedig ezekkel a rossz házszabályokkal nem éltek a múltban vagy a közelmúltban vissza a baloldaliak, nem lehet érv arra, hogy a házszabályokat ne változtathassuk meg. E tekintetben majd beszédem végén leszek is bátor rámutatni arra, hogy itt egy óriási logikai botlás van. Mielőtt azonban ezt tenném és végleg befejezném felszólalásomat, Gál t. képviselőtársamnak egy másik nagy botlására is kénytelen vagyok rámutatni, t. i. arra, hogy ő ezt az egész reviziót úgy tekinti, mintha ez az egész vonalon szigorításokat akarna, és különösen a klotűrt — ezt a klotűrt szeretik a baloldaliak gyakran hangoztatni, mert ez a kifejezés tényleg be van már mázolva a múlt idők elkeseredésével és gyűlölségével, — a vita bezárásának intézményét úgy szerette volna feltűntetni beszédében, mintha az egy egészen új merénylet volna a Ház tanácskozásaival szemben. Kijelentem, hogy azok a rendelkezések, amelyeket mi most hozunk, az eddigi klutürszakaszon nem szigorítanak, hanem enyhítenek. Ez az állításom rávezet arra a további megállapításomra, hogy kénytelen vagyok igazat adni Rassay t. képviselőtársamnak, aki azt mondja, hogy a képviselők nagyobbik része nem olvasta el a vonatkozó rendelkezéseket. Azt hiszem, ha a vita bezárására vonatkozó szakaszokat el méltóztatik olvasni, meg méltóztatik állapítani, hogy a Ház részletes vitájánál óriási enyhítés van abban a tekintetben hogy eddig a képviselők egyéni indítványozási joga a klotür elfogadása esetén teljesen kasszáivá volt, most pedig mind a két álláspont, a kisebbségi és az u. n. bizottsági többségi álláspont is lehetővé teszi azt, hogy szavazás ala bocsáttassanak azok az indítványok, amelyeknek szavazás alá bocsátása a házszabályok eddigi vita-