Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-234

Az országgyűlés képviselőházának 234. De belehelyezkedve, mint azt indítványom feletti záróbeszédemben már mondottam, az ellenzéki álláspontba, és azt mondva, rendben van elfogadom — bár tagadom — azt az álláspontot, hogy csak akkor szabad házszabályreviziót hozni, ha tényleg visszaélések történtek, kérdem hát nem történtek visszaélések? Nem beszélt ki jobb- és baloldalon nyolc órás ülést képviselő? (Ügy van! jobboldalon.) Kérdem nem elég visszaélés ez egy maga is arra, hogy valamilyen rendszabályt hozzunk? (Úgy van! a jobboldalon.) És ha már egyszer itt van minden formai és tartalmi kelléke annak, hogy tényleg házszabályreviziót hozzunk, nem logikus-e az, ha azt az egész kódexet felfektetjük és végig megyünk annak minden egyes szakaszán, nemcsak az elavultság és magyartalanság szempontjából, hanem minden olyan szempontból, amely egy végleges kódex elkészítését feltétlenül szükségessé teszi ? Nem logikus-e az, ha mi most ezt a házszabályt végleges formájában terjesztjük elő és annak egyes rendelkezését felülbíráljuk ? T. Ház ! Rassay t. képviselőtársam beszédében nehezményeznem kell azt is, hogy egész beszédében mindig csak azt a szempontot tárgyalta, hogy gyorsítjuk a munkát. Hiszen nemcsak ez a cél. Kétségtelen dolog, hogy mi a parlamenti munka ütemét is szeretnők gyorsítani, de rá kell mutatnom számos szónokra és a javaslat rendelkezéseire is abban a tekintetben . . . (Zaj.) Elnök : Csendet kérek képviselő urak ! Őrffy Imre előadó : . . . hogy mi nemcsak az ütemre akarunk súlyt fektetni, mert hiszen ez könnyelmű dolog lenne, hanem mi igenis a vita nívóját és szakszerűségét is akarjuk emelni. Minden álláspont nagy súlyt fektetett arra, hogy a vita szakszerűsége tekintetében milyen konkrét intézkedéseket lehetne behozni a házszabályokba, amelyek a szakszerűséget emelnék. Hiszen az úgynevezett bizottsági, többségi rendszernek tulajdonképpen az a legfontosabb és leglényegesebb pontja, hogy a szakszerű bizottsági vitának, hogy úgy mondjam, kikényszeríthetőségét másképpen nem tudta megkonstruálni, mint ezzel a rendszerrel. Mert bármiféle más megoldást keressünk, nem tudjuk belekényszeríteni a vitát a bizottságokba akként, hogy ott tényleg az a vita olyan terjedelmű és olyan szakszerű legyen, amint az szükséges. A más megoldásoknak ismétlem, különösen pedig a kisebbségi véleménynek — megint tárgyilagos akarok lenni — az a hibája, hogy nem bírja konstrukciójával beleszorítani a vitát a bizottságokba. Ha erről az ambíciójáról lemond, akkor el kell ismernem, hogy teljesen megfelel a célnak. Ha azonban nemcsak azt akarjuk célul kitűzni, hogy az általános vitáknál a beszédidő korlátlansága megszűnjék, s nemcsak azt akartuk megszüntetni, hogy incidentális törvényhozás legyen, hanem a harmadik célt is meg akarják valósi tani, amely abban áll, hogy áthelyezzük a vita egyrészét, vagy mondjuk, akár súlypont iát a bizottságokba, akkor nem lehet más konstrukciót elfogadni, mint azt a bizonyos bizottsági, többségi állaspontot, amely következetes marad álláspotjához és keresztül viszi ezt azokkal a rendelkezésekkel, amelyeket jelenleg a bizottsági többség által elfogadott szöveg tartalmaz. Ha azonban az az álláspont kerekednék felül, hogy az itt most általam fel nem sorolt, de a kisebbségi .előadó által már ismertetett és talán záróbeszédében újból ismertetendő elveket fontosabbnak tartja a Ház, üiint azt a szempontot, hogy a vita súlypontját átvigye a szakszerű bizottságokba, akkor beismerem, hogy az a másik konstrukció is létjogosultsággal bírhat. De akkor fel kell áldozni azt a ülése 1928 december 14-én, pénteken. 535 harmadik feladatot, amely pedig eredetileg célul kitűzetett, s amelyet akként tudok csak röviden megnevezni, hogy a bizottságokba át kell tenni a vita súlypontját. Ha a kisebbségi vélemény t. előadója ezt feláldozza az általa előadott tiszteletreméltó indokokból, akkor az ő álláspontját logikusnak kell elismernem. T. Képviselőház ! Gál Jenő t. képviselőtársam összehasonlította a mi javaslatunk rendelkezését egy olyan szabállyal, amely például kimondaná, hogy egy orvosnak nem szabad tíz perccel tovább a beteg mellett maradnia. Ezzel a hasonlatával nekünk nagyon könnyű vitábaszállanunk. Mi nem akarjuk azt, hogy olyan nagyon sok orvos álljon a beteg mellett, hogy a rossz orvosok additr konzultáljanak, míg a jó orvosok szóhoz nem jutnak s a beteg meghal. (Ügy van! a jobboldalon.) Ez a mi álláspontunk, mert ha megadjuk a szót minden eeyes orvosnak, és nem eng* djük, hogy a másik orvos is idejében hozzászólhasson, akkor annak csak egy eredménye lehet : a beteg szenved. Ha visszatérek Rassay t. képviselőtársam beszédének gondolatmenetére, fel kell vetnem általában azt az elvi kérdést, hogy egyáltalában lehet-e a tárgyalási renddel változtatni a törvényhozási munka jóságán és szakszerűségén. A legnagyobb veszedelemnek tartanám, ha arra az álláspontra helyezkednénk, hogy ez nem lehetséges. Pedig az ő beszéde majdnem oda konkludál, amikor kétségbevonja, hogy egy tárgyalási renddel a törvényhozási munkát lehet-e javítani, vagy nem. T. képviselőtársam valahogy úgy állítja fel a kérdést : nem a tárgyalási rend a fontos, hanem az a többség, amely azt a tárgyalási rendet alkalmazza, vagy használja. Ha ez az állítás igaz volna, akkor semmiféle tárgyalási rendre nem volna szükség és főként nem volna szükség azokra a nagy reformokra, amelyeket a világ összes államai éppen házszabályaik tekintetében hoztak, s amely reformok éppen azt célozták, hogy ugyanaz az összetételű képviselőház jobban, szakszerűebben és megfelelőbb ütemben dolgozzék. T. Képviselőház! A tárgyalási rend tulajdonképpen csak egy instrumentum, egy eszköz X munkásnak, a jelenleg adott többségnek kezében. Hol van a logika abban — most megint próbálok ellenzéki lenni, — hogy amikor vitatják annak a többségnek arravalóságát, hogy tényleg úgy és akként dolgozzék az ország érdekében, amint azt az ellenzéki álláspont jónak tartja, ugyanakkor ezt az instrumentumot az általuk gyengébbnek, hitványabbnak tartott munkástól megvonják ? A munkás és a munkás eszköze két egészen különböző fogalom, s nincs benne semmi logika, ha az általuk gyengének tartott munkásra még egy gyengébb eszközt akarnak ráoktrojálni ahelyett, hogy abba a helyzetbe hoznák a többségi pártot, hogy módja Jegyen azt, amit az ország érdekében szükségesnek tart, abban az ütemben, amint jónak Játja, törvények alakjában valóra váltani. Mert így, ha ez a többség megfelelő ütemben és módon megalkotja a törvényeit, s az önök felfogása szerint ezek a törvéuyek nem lesznek alkalmasak, meglesz a mód, sőt talán még inkább meglesz a mód, rámutatni arra, hogy íme, a többségnek módja és alkalma volt dolgozni úgy, ahogy akart, és mégsem tudott megfelelui azoknak a várakozásoknak, amelyeket szerintük az ország működésükhöz fűzött. Nagy Emil t. képviselőtársamnak hálás vagyok. Nagy Emil t. képviselőtársam beszédének első felében igen nagy objektivitással, ellenzéki volta ellenére megállapította, hogy házszabályreformra szükség van. Sajátosképpen beszédének második részében ezzel homlokegyenest ellenkező