Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.
Ülésnapok - 1927-217
Az országgyűlés képviselőházának 217. van itt üzlet? (Kabók Lajos: Egyik sem tud ruaga vezetni, mind továbbadja! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Hermann Miksa kereskedelemügyi miniszter: Ma is állom azt, hogy az engedélyeket olyanoknak kell kiadni, akik a kocsit fenntartani is tudják. Mert a legtöbb esetben mi történik? Az, hogy akinek annyi pénze van, hogy kocsit be tud szerezni, az első időben tűrhető üzleteket csinál, de csak a legritkább esetben gondol arra, hogy jön majd idő, amikor javításokra is kerül a sor. Amikor azután az a generálreparatúra, amelyet az Összes autósok nagyon jól ismernek, I ekövetkezik, rendesen már nincs pénze és akkor kezdődik a gsefteles. Fz olyan kikötés, amelyet én egészen természetesnek találok és amelyet a főváros sem kifogásolt soha. Ez volt az egész rendelkezés s én azt hiszem, már ennek alapján is ki lehetett volna adni ezt a 280 engedélyt. Ez a rendelkezés kiment szeptember 15-én s a főváros kifogásait ezzel a rendelkezéssel szemben én megkaptam október 27-én. A szeptember 15-étől október 27-éig terjedő idő mégis csak olyan időtartam, amelyet nem lehet az én kontómra írni. Hogy azóta a mai napig nem döntöttem, ez már az én hibám, én azonban ezt részben azzal tudom megokolni — nem is olyan nagyon sok idő múlt el s rá fogok azután térni a tárgyi okokra is, — hogy én bizony nagyon el is voltam foglalva ebben az időben s látom, hogy ezzel az üggyel magamnak kell foglalkoznom. A főváros észrevételei — amennyiben a bérautófuvarosokra és ezekre a természetes személyekre vonatkoznak — olyanok, hogy ezekkel az ellenvetésekkel, ha csak ezeket tárgyaljuk, egypár óra alatt végezhettünk volna. Ha ezeket régebben megkaptam volna, akkor azt a kérdést igazán hamarosan el lehetett volna intézni. Én nem is látom b\ miért kellett ezt a többivel is kombinálni — mert ez az elaboratum egy egészen más gondolatot is felvet, amelyet én különben egészen helyesnek tartok. A főváros tehát megteszi észrevételeit ezekre a módozatokra, a bérfuvarosokra nézve egy modalitást ajánl, amelyet én nagyon szívesen elfogadok s azt hiszem, a belügyminiszter úr is hozzá fog járulni. Ez így rendben van. A természetes személyeknél a klasszifikálásban is meg lehet egyezni, ott sincs nagy eltérés, ez is rendben van, gyorsan el lehet intézni. Nekem az is a szándékom, hogy én a feleleteta beadványnak erre a részére, amikor holnap vagy holnapután a belügyminiszter úrral is megtudom beszélni a dolgot, megadom és akkor ezek az autók, a 108 és a 97, amelyet a főváros gondol, körülbelül tehát 205 autó nagyon hamar kijöhet ; annál is inkább, mert úgy vagyok értesülve, hogy hazai kocsi igenis áll rendelkezésre, talán nem ebben a számban, de ha csak a taxikérdés sürgősségéről van szó, ezt a parciális megoldást nagyon gyorsan meg lehet oinálni és én azt hiszem, hogy a bajokon gyorsau segíteni lehet. Van azonban a fővárosnak egy másik gondolata. Azt akarja, hogy az 505 kiírt rendszámból o00 a nagyvállalkozás számára hasítassék ki. (Egy hang a középen: Ez rossz!) Lehet valakinek a felfogása az, hogy ez rossz, a másiknak a felfogása az, hogy jó. (Szilagyi Lajos: A közlekedési bizottság előtt nem volt!) Én csak azt konstatálom, hogy a tanács abban a beadványban, amelyet én október 27-ikén megkaptam, felvetette azt az ideát, hogy a nagyvállalkozás — számról nem beszélek, egy vagy kettő, nem tudom, - kapjon 300 rendszámot. (Baracs Marcel: Nemzeti ajándék! — Szilágyi Lajos: Baross Gábort emlegetik! - Zaj.) Ez engem nem érdekel. Ami engem ebben a dologban érdekel, az az, hogy ott olyan okfejtést ülése 1928 november 13-án, kedden. 47 hoznak fel, amelyet egészen komolyan meg kell vizsgálni. Ök azt mondják: az ő tapasztalataik szerint a nagyvállalkozás sok előnyt nyújt az egységes irányítással, az egységes kezeléssel. A nagyvállalkozás fel tudja állítani a telefonhivó készülékeket, garázst túd felállítani stb. és annak a vi leményének ad kifejezést a tanács, hogy ezt ilyesformán kell megoldani. Nekem ez ellen kifogásom nincsen, ellenben egyet hozzá kell tennem. Vajúdik a mi automobilgyártásunknak egész kérdése. Különösen a személyautomobil-gyártás nagyon nehéz probléma és a konkurrenciát félia-meddig csak úgy tudjuk állani, ha nem túlságosan sok típusba megyünk bele, hanem egy olyan tipust választunk ki, amelyet minél szélesebb körben lehet alkalmazni. Ez a tipus a taxiknál is alkalmazást találhat. Már most erre a típusra nézve különböző véleményeket hallottam hangoztatni úgy az állami adminisztráció, mint a szintén érdekelt ipar részéről. Itt valami összeegyeztetést kell találni. Ez a processzus folyamatban van, de ez nem olyan feladat, amelynek megoldásánál, ha az egy héten belül nem következnék be, már azt lehetne mondani, hogv a bürokrácia az egész kérdést megakasztja. Különben sem ezen van a súly, ami az égető autotaxiszükséglet gyors kielégítésénél a legfontosabb. A legfontosabb részt ezzel a 1084-97 darabbal már nagyon ki lehet elégíteni. Maira az a nagyvállalkozás a főváros elgondolása szerint körülbelül két éven belül kezdené meg működését. Ha már most mi ezeket a feltételeket megállapítjuk és kellő törvényes formákban érvényesítjük, ebből a vállalkozásra nézve valami nagy kár nem fog származni, mert ez aránylag véve rövid időn belül történhetik meg. Ettől azonban eltekinteni nem lehet, mert ha elismerem, hogy sürgős szükség van taxira, akkor nem kell mindjárt 505 és éppen olyan fontos követelmény az is, hogy a mi egész ipari szituációnkat összhangzásba hozzuk a követelményekkel, már csak azért is, mert amikor követeljük a hazai gyártmányok alkalmazását, amit helyeselni méltóztatott erről az oldalról is, nekünk erkölcsi kötelezettségünk az is, hogy ellenőrizzük, mit kapnak ezért a pénzért, amit befizetnek és vájjon nem túl követelésekkel állunk-e szemben. (Helyeslés a jobboldalon.) Ez erkölcsi kötelezettsége annak a fórumnak, amely viszont előírja a hazai gyártmányok alkalmazását. (Szilágyi Lajos : Néhány ezer pengő különbség !) Ugy hogy, reasszumálva az elmondottakat és semmiféle bűnbakot nem keresve, nekem az a felfogásom, hogy az első részre, körülbelül mondjuk arra a 200 autóra nézve igen gyorsan lehet a kérdést megoldani a magunk részéről. A másik, a nagy komplexus is minél előbb le fog bonyolíttatni. Ez az idő nem tehet ki hónapokat, hanem legfeljebb egy-két hetet és akkor azután a főváros abban a helyzetben lesz, hogy az ő koncepcióját megvalósítsa. (Friedrich István: Előbb 280at mondott a miniszter úr !) 280-at mondtam legelőször. Mivel azonban a főváros 505-öt kér és 300-at ki akar hasítani a nagyüzemek számára, — és nekem ez ellen kifogásom nincs — feltétlenül diszponibilis marad 505 mínusz 300, azaz 205. Ezzel a 205-tel azután a főváros tehet, amit jónak lát. Természetesen biztos vagyok abban, hogy a feltételekben rövidesen meg fogunk egyezni, mert én nem akarok a szociális kikötésekről egészen lemondani, nem akarom kényszeríteni sem erre a kategóriára, sem arra a kategóriára, hanem álláspontomat világosan precizíroztam ebben a régi rendeletben. Ennyit az autótaxi kérdésről. Láng János igen t. képviselőtársam szóvátette már a bizottsági tárgyalásnál is azt, hogy ő a szerencsétlenségek megakadályozását főleg attól