Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-234

Az országgyűlés képviselőházának 234. ülése 1928 december 14-én, pénteken. 531 Miről volt itt szó? Azt hiszem az egész vita anyagát élesen két részre oszthatom; az első részbe osztom azt a kérdést, vájjon kell-e egyáltalában a házszabályokat módosítani, a másik részbe pedig osztom azt a másodlagos, de szintén igen fontos kérdést; ha pedig kell, házszabály, milyen legyen az. Mind a két kérdéssel lehetőleg röviden szeretnék foglalkozni, előadói tisztem azonban szükségessé teszi, hogy a lényeges felszólnia sokra, amennyire a, sajnos, már előrehaladott idő engedi, reflektáljak. T. Ház! Kell-e házszabályrevizió? Amikor én a Képviselőháznál az indítványomat benyújtottam és indítványom napirendi tárgyalásra ki is tűzetett, bátor voltam úgy az indítványom megindokolására mondott beszédemben, mind különösen az indítványom felett megindult vitánál tartott záróbeszédemben kifejteni azokat az indokokat, amelyek az én szerény nézetem szerint a házsza' bályreviziót szükségessé teszik. Akkor a Ház az én álláspontomra helyezkedett, és indítványomat magáévá tette, kiküldte a bizottságot azzal a határozott utasítással, hogy a házszabályokat változtassa meg, mert hiszen indítványomban direkt ez a petitum volt és még hozzátette indítványomhoz azt is, hogy a jelentést 15 napon belül terjessze ide. Miért mondom el ezt? Azért, mert szerény véleményem szerint akkor, amikor itt vita. folyt a felett, vájjon szükséges-e a házszabályrevizió, vagy nem, a felszólalók tulajdonképpen túlmentek házszabályadta jogaikon, mert házszabályaink egyik alaptétele az, hogyha a Ház egy ülésszakon belül egy konkrét kérdésben állástfoglalt, akkor annak a kérdésnek újból való tárgyalása házszabályszerűleg ki van zárva. (Úgy van! Úgy van!) Ennélfogva leszögezem, hogy az elnökség, amelyet olyan szívesen támadtak a baloldalon, nagyon is liberálisan kezelte a kérdést, amikor ezt a dolgot teljes terjedelmében újból vita tárgyává engedte tenni, amikor ismétlem, a házszabály szigorú alkalmazása nélkül is arra az álláspontra helyezkedhetett volna, hogy a Ház ezt a kérdést indítványom során már el is fogadta, ennélfogva a vita, az általános vita tulajdonképpen csak arra terjeszkedhetik ki, hogy ez a házszabályrevizió milyen mérvű legyen. Ezt azért is szükségesnek tartom itt előrebocsátani, mert van egy kisebbségi vélemény és vannak határozati javaslatok is, amelyek az imént általam érintett állásponttal ellenkeznek. Ellenkezik Györki képviselőtársam kisebbségi véleménye is, nem is szólva határozati javaslatáról, amelynél más aggodalmaim is vannak. Ellenkezik azért, mert az ő javaslatának tárgya felett a Ház plénuma már határozatot hozott. Mint bátor voltam jelezni, eredeti önálló indítványom elfogadásával a Ház tulajdonképpen itt res judicatat hozott létre, aminél fogva annak a kérdésnek érdemleges vitatásába, hogy kell-e a házszabályrevizió, vagy nem, újból nem is lehet belemenni. Ez az ok, — és ezzel be is fejezem ezen kisebbségi vélemény feletti álláspontom ismertetését — ez az ok formális, de igen lényeges ok, aminél fogva Györki Imre és Peyer Károly t. képviselőtársaim kisebbségi véleményével nem is foglalkozom, mert az az álláspontom, hogy ez a Háznak már hozott álláspontjával ellenkezik. Más kérdés annak a kisebbségi véleménynek kérdése, melyet Rubinek. István képviselőtársam és a többi képviselőtársaim KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XVI. beadtak, amelyre később leszek bátor röviden rátérni. Azzal a kérdéssel, vájjon szükséges-e a házszabályrevizió, már elvi álláspontomnál fogva sem volna szabad foglalkoznom, nem is foglalkozom vele bővebben, de lehetetlen, hogy egy-két egyszerű mondatban rá ne mutassak arra az óriási logikai hibára, amelybe az öszszes felszólalók beleestek. Tennem kell ezt, mert ha már egyszer a Ház elnöksége arra az álláspontra helyezkedett, hogy megengedte az ellenérvek felsorakoztatását, nekem fenti álláspontom ellenére el kell mondanom ezekkel az ellenérvekkel szemben azokat az érveket, amelyeket szerény véleményem szerint igazán minden komplikáltabb logikai müvelet nélkül szembe lehet szegezni az ellenzéki állásponttal. Azt mondották nagyon érdekes dialektikával a baloldalon igen sokan, hogy mit képzelünk mi, a parlament többsége: vájjon ezzel a házszabályrevizióval meg fogjuk-e gyógyíthatni azokat a kétségtelen súlyos és nagy bajokat, amelyekben ez az ország szenved? Abból a gondolatból indultak ki, hogy ez a házszabályrevizió — egyik-másik ellenzéki szónok ezt koncedálta — indokolt lehet technikai szempontokból, de semmiképpen sem alkalmas arra, hogy az ország nagy és nehéz problémáit megoldja. Logikai hibát követtek el, mert összetévesztették a. szükséges fogalmát az elégséges fogalmával. Közülünk senki a bizottságban, sem csekélységem, és azt hiszem senki pártom tagjai közül, aki ehhez a kérdéshez hozzászólalt, nem meri azt állítani, hogy ezzel a házszabályrevizióval meg van oldva a magyar közélet minden problémája. Ez a házszabályrevizió abszolút nem elégséges intézkedés ezekhez a problémákhoz, de igenis szükséges. (Ügy van! jobbfelől.) És itt van az óriási ür, amely az ellenzéki képviselők felfogása és a mi felfogásunk között van. Mi nem tévesztjük össze a szükségesség és az elégségesség fogalmát, ök — nem mondom némi szofizinával, talán egy ellenzéki álláspontjukkal indokolt gondolatszökelléssel — ezt a fogalomoserét elkövették. Mi azonban — ismétlem — csak azon az állásponton lehetünk, hogy a szükségesség fogalmát nem téveszthetjük össze a szükségesség és az elégségesség fogalmával. Mi azt mondjuk, hogy ez igenis egy fontos lépés, amely szükséges a további lépések megtételére. Ennek a lépésnek megtétele nélkül nem juttatjuk sem a kormányt, sem az azt támogató pártokat abba a helyzetbe, hogy ezeket a problémákat nemcsak megfelelő tempóban, — itt azután megint van egy második hiba a baloldali szónokok részéről, mert nemcsak a tárgyalás gyorsaságáról van szó, hanem javításáról is — hanem szakszerűen és megfelelő ütemben tényleg meg is oldhassa. Nem könnyű volt az én szerepem. Már előadói beszédemben is utaltam arra, hogy egy ilyen javaslatnál, amelynek nincsen kormányképviselete, sőt — amint láttuk itt a plenáris vitában — még biztos, kijegecesedett többségi álláspont sincs, legalább a vita elején nem volt, (Ügy van! Ügy van!) rendkívül nehéz helyzete van az előadónak, ö egy ad hoc bizottsági többséget képvisel itt néha egyéni véleményével szemben, is, és ezt a kötelességét teljesítve, nem tudja még ma sem, hogy az a hozandó határozat, amely úgy látszik most ki fog tolódni a részletes vitába, tulajdonképpen mi lesz: el fogja-e fogadni a Ház a kisebbségi véleményt, úgyhogy teljesen kizárja a bizottsági többség álláspontját; nem fogja-e elfogadni esetleg — 79