Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-234

530 Az országgyűlés képviselőházának 234. ütése 1928 december 14-én, pénteken. zottság vesz magából a plénumból anyagot és a plénum fog inkább befolyást gyakorolni a bizottság állásfoglalására még a részletekben is, mint tette eddig fordítva a bizottság a piónummal. Kérdés, hogy melyik előnyösebb? Én azt hiszem, hogy az én álláspontom előnyöse bb, mert hiszen az a képviselő már magával visz a bizottságba egy állásfoglalást s a bizottság magával viszi azt a tudatot, hogy általánosságban, a nagy politikai elvek szempontjaiból, a bizalom szempontjából a Ház már elfogadta a javaslatot s a képviselők dolga most már csak a részletekbe való gondos feldolgozás és javaslattétel lesz. Ami az időbeli ökonómiát illeti, e felett lehet vitatkozni. Voltak olyanok, akik azt állították, hogy ez nagyobb időpazarlással jár, mint a másik s volt fordított argumentum is. Igaz, hogy nagyon nehéz volt azt a két szempontot, a képviselők kezdeményezési jogát Ös zeegyeztetni, mert hiszen azzal a szemponttal, hogy a bizottságokba helyeztessék át a tárgyalások súlypontja, nagyon nehéz volt ezt összeegyeztetni az időbeli ökonómia kérdésével. Lehet, hogy tévedek, mikor azt mondom, hogy ez időmegtakarítást jelent, ámbár egy á.tulános és egy részietes vitának a megtakarítása látszik lehetőnek, mégis azt hiszem, hogy előnyei ennek a szisztémának feltétlenül kidomborodnak abban, hogy a bizottság már egy eleve a szuverén törvényhozás átal elfogadott álláspont alapján működhetik tovább. Hogy az angol szisztémák mennyiben hatnak és mennyiben nem, hogy a select committee és a tending committee of law hogyan működnek, ezt könyvekből én is tudom, gyakorlatban azonban nem láttam. Ez ne is legyen döntő. Az angol-magyar rendszernek nevezett szisztémának ez az elnevezése csak elszólás útján keletkezett; én bár a recepcióknak elvi ellensége -vagyok, mégis szeretek gondolatokat meríteni a külföldi rendszerekből. Ez a gondolat talán az angol szisztémából való, azonban mégis sem angol-magyar rendszer, hanem egy speciálisan magyar rendszer, ami gazdasági és a mi helyi, a mi mostani viszonyainkra alkalmazott szisztéma lenne. T. Ház! Miután gyorsan szeretnék végezni felszólalásommal, még csak egyetlenegy gondolattal akarnék foglalkozni. (Halljuk! Halljuk.) Urbi et ordi hangzik, hogy a parlamentáris rendszer beteg. En ezt nem hirdetném. A parlamentáris szisztémának mint emberi alkotásnak meg vannak a maga hibái, meg van a veleszületett betegsége, de ez így van az. egész világon. (Jánossy Gábor: A korral jár, mint az öregség.) Mint minden emberi rendszernek, úgy a parlamentarizmusnak is meg vannak a maga hibái, de én azt hiszem, hogy a parlamentáris rendszernek helyi ttiibai is vannak, amelyek összefüggésben állhatnak egy nemzetnek amenta! itásával hagyományaival, gazdasági viszonyaival, Trianonnal stb., stb. (Ügy van! Ügy van!) Azt, hogy ez egy túlélt rendszer, s egy abszolút beteg rendszer, én az utcasarokra kiáltva, nem hirdetném, mert hiszen akkor magunkról mondjuk, hogy mi, akik itt vagyunk, szükséges rossz vagyunk, hiszen nem alkothatunk, nem termelünk semmit, a tömeg szuggeszció hatása alatt álló testület vagyunk. Ezt nem hirdetném és tagadom is, hogy így van. A parlamentarizmusnak veleszületett hibái vannak, amelyeket természetesen az átalakuló kor, az átalakuló gazdasági viszonyok és a teljesen más irányba terelődött mentalitás még jobban kidomborítanak, mondom, lehetnek és vannak is hibái, amelyek azonban csak időleges bajok és lehetnek betegségei, nekünk azonban nem arra kell törekeunünk, hogy minél inkább kiélezzük azt, hogy betegek és tehetetlenek vagyunk, hanem arra, ihogy ezt az állapotot reparáljuk. Ilin amennyiben ennek a betegségnek szemeiyes vonatkozásai is vannak, személyekben rejlő okai is vannak, (Jánossy GáDor: Ugy van! Ugy van!) méltóztassék mmüen embernek, akinek a sorsa úgy adta, hogy a parlamentáris rendszer munkájában, a parlamentáris munkában résztvegyen, ezt a saját lelkiismeretéből és életéből is eliminálni. (LIgy van! Úgy van! a jobb- és a baloldalon.) Talán lesz idő és alkalom arra, hogy ezt a tételt bővebben kifejthessem, addig is leszegezem: elismerem, hogy a parlamentáris berendezkedés, a parlamentáris államforma betegségekkel küzd, nem ismerem el azonban, hogy válságban van, hanem igenis talán még a magam gyenge agyával is tudok egypár gondolatot kitermelni, amellyel ezt a válságot eliminálni lehet és a betegségeket legalább is valahogyan meg lehet szanálni, vagy elviselhetővé lehet tenni, ha egyébként emberi gyarlóságuknál fogva gyógyíthatatlanok is. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban természetesen a politikai kcidéseknek egész komplexuma kínálkoznék fejtegetés anyagául, nem akarnám azonban, hogy az én hibámból húzódjék el a vita. Befejezem tehát beszédemet azzal a kijelentéssel, hogy a bizottságnak, amelynek magam is szerény tagja voltam, jelentését általánosságban a részletes tárgyalás alapjául természetesen elfogadom és az úgynevezett angolmagyar, tévesen elkeresztelt, rosszul mondott angol-magyar szisztémának vagyok a híve, nem látom be azonban, hogy miért ne lehetne a két rendszert egymással parallel alkalmazni, mert hogy ebből a parlamentnek, a parlament munkásságának éj e munkásság lehetősége fokozásának milyen előnyei származhatnának, azt majd leszek bátor az 50. § tárgyalása alkalmával elmondani. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Csik József! Elnök: A képviselő úr nincs jelen, töröltetik. Petrovics György jegyző: Más nincs már feliratkozva. Elnök: Kíván még valaki szólani? Ha senki sem kíván szólani, a vitát bezárom. Az előadó úr kíván szólani. Őrffy Imre előadó: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Amikor előadói beszédemet megtartottam, annak a reményemnek adtam kifejezést, hoivy ez a vita itt a Ház plenumában éppen olyan objektív és magas nívójú lesz, mint amilyen a bizottságban volt. örömmel állapítom meg azzal az előadói tárgyilagossággal, amelyre mindig úgy éreztem, hogy kötelezve vagyok, hogy ez a vita is magas nívójú volt, (Ügy van! jobbról.) nem ment át olyan térre, amely, sajnos, igen gyakran a magyar politikai életnek karakterisztikuma. Nem ment át a szenvedélyek és személyeskedések terére és csak az ellenzék részéről elhangzott véleményt szegezem le, amikor 'kijelentem, hogy valódi vita volt. Olyan vita volt, ahol álláspontok nemcsak egymással szemben álltuk, hanem ambicionálták egyben azt is, ami, sajnos, parlamentünk utóbbi idejében igen ritka tünet, hogy a vélemények, illetőleg az álláspontok egymást meg is győzték, (Ügy van! jobfelől.) ami igen örvendetes tünet s aminek az, aki csak egy kis súlyt fektet a viták színvonalára, csak örülhet.