Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-234

Äz országgyűlés képviselőházának 234. ülése 1928 elect HI her 14-én, pénteken. 529 ges részletmunkát helyezzük át a bizottságba, kétféle rendszer került egymással szembe logikusan és természetszerűleg. Az egyik az, amit a magyar parlament eddig követeti, hogy először a bizottságban készíttessék elő a törvényjavaslat általánosságban és részleteiben és így kerüljön a Képviselőház elé, a második gondolat pedig az volt, hogy először döntsünk az alapelvi kérdések fölött, döntsünk a fölött, vájjon annak a törvénynek meghozatala általános politikai, gazdasági, stb. szempontból szükséges-e, vagy sem, és amikor a parlament plénuma ezeket az általános szempontokat eldöntötte, mód adassék a Képviselőház minden tagjának, hogy a kezdeményezés jogával élve, az általános vita alatt határozati javaslatait, módosításait, indítványait, stb. benyújthassa és az egész anyag így kerüljön a bizottság ele részletes tárgyalás végett. A részletes tárgyalás után a bizottság az egész anyagot a maga javaslataival terjessze a Képviselőház elé, a Képviselőház pedig részletes tárgyalás alapján, esetleg a részletekbe menő vita alapján is dönthessen a fölött, vájjon részleteiben is elfogadja-e ezt a törvényjavaslatot, igen vagy nem, és milyen módosításokkal, vagy milyenekkel nem. Ez volt az alapgondolat, t. Ház, és a bizottság igyekezett ezt-az alapgondolatot összhangba hozni a képviselők kezdeményezési jogának érintetlenül tartásával és a mostani rendszerrel. Nem állítom, hogy ez sikerült, mert nem is sikerülhetett, mintán konipromissziumról és egyes ellentétek kiegyenlítéséről volt szó. Éppen ezért — felszólalásomnak ez a legfőbb indoka — azt hiszem, hogy a tárgyalási rend szempontjából és alkotmányjogi szempontból is az egyik rendszer előnyei sem fedik a másikat, vagyis mind a kettő egyformán jó és mindkettő egyforma fogyatékosságot hord magában. Az egyik rendszer szerint ugyanis, amely a másikba is át van vive, indítványokat, javaslatokat és módosításokat csak a bizottság előtt lehet tenni. Az eredeti alapgondolat szerint csak annyiban lett volna korlátozva a képviselők indítványozás] és kezdeményezési joga, hogy a plénumban való általános vita alatt lehetett volna indítványokat és módosításokat a részlethez is előterjeszteni. Az indítványozási jognak ilyetén való plaazirozása tulajdonképpen korlátozást rejt magában. Ez kétségtelen dolog. Tehát a képviselők indítványozási joga bizonyos vonatkozásban mégis korlátozva van, habár az az egyik rendszer koneedálja még azt is, hogy a plénumban való általános vita megkezdéséig szintén lehet indítványokat és módosításokat beadni, ami azonban szintén mégis bizonyos korlátozást jelent. Az a kérdés, t. Ház, vájjon ez a korlátozás egyáltalán veszélyezteti-e az alkotmányos alapelveket és igaz-e az, amit Strausz István t. képviselőtársain mondott, hogy ezek a házszabályok a diktátora jármába fogják hajlani a nemzetet és a parlamentet? (Jánossy Gábor: Szó sincs róla!) Én ezt a veszedelmet nem látom. Kétségtelen, — őszintén el kell ismerni — hogy a házszabályoknak ilyen irányban való megváltoztatása vagy mondjuk megszigorítása bizonyos — eddig abszolútnak képzelt — képviselői jogokat feltétlenül érint és bizonyos nehézségeket is rejt magában. Éppen ez volt az én legnagyobb aggodalmam, hogy akkor, amikor csak a bizottságok előtt lehet indítványokat előterjeszteni, módjában áll-e egy képviselőnek, aki annak a bizottságnak nem tagja, minden egyes bizottságnak működését, üléseit figyelemmel kísérni és a házszabályok által előírt időben a kellő helyen indítványát megtenni. (Jánossy Gábor: Képtelenség!) Ezt mondtam én is. azonban evvel szemben ismét mérlegre tettem azt a kérdést, hogy vájjon ezeknek a hátrányoknak elviselése egyáltalán okot adhat-e alkotmányjogi aggodalmakra és másodszor milyen a pozitív oldala, hogy vájjon a Képviselőház mnnkaképességének emelésére ezek a rendszabályok alkalmasak-e. Nem látok olyan nagy aggodalmakra okot, amilyeneket előttem szóló t. képviselőtársaim különösen ellenzéki oldalról hangoztattak és nem tudom aláírni Gaal Gaston igen t. képviselőtársamnak azt a meg-állapítását sem, amit kihallani véltem az ő beszédéből, hogy tudniillik az alkotmány biztosítéka és a parlamenti élet egyik fundamentuma az abszolút szólásszabadság. (Jánossy Gábor: Abszolút szabadság nincs is a világon! Nem is volt!) Nem látok abban sem nagy veszedelmet, hogy bizonyos időre korlátozzák a szólásszabadságot, mert hiszen egy, maximum két óra alatt mindent el lehet mondani. Az én aggodalmaimnak súlypontja — amit nem is hallgatok el — a kezdeményezési jognak korlátozása és bizonyos helyre való plaszirozása. Ebben a vonatkozásban pedig az egyik rendszer, az úgynevezett angol-magyav rendszer, vagy a másik, a magyar rendszer tökéletesen egy és ugyanolyan értékű, hogy én mégis az úgynevezett magyar-angol rendszernek vagyok a híve, annak magyarázata egyszerűéül az, hogy én az ökonómiai szempontot itt látom inkább kidomborítva. Hogy a nagy világpolitika szempontiából, a nyugati államok szempontjából melyik időhaladott, melyik rossz, melyik jó, melyiket fogadja el az egyik vagy a másik állam, ezt én nem is keresem. (Helyeslés a jobboldalon.) Az pedig, hogy hangsúlyozzuk, hogy magyar módszer, lehet jelszó, azonban semmiesetre sem döntő ebben a vitában, mert hiszen az a magyar-angol rendszer éppen olyan kevéssé angol, mint amilyen kevéssé magyar. Ez egy modus vivendi, egy modus proeedendi, amelyet időökouómia szempontiából helyesnek tartottunk, jónak tartottunk és elfogadtunk. Azt mondják, hogy nemzeti sajátosságainkkal ellenkezik az úgynevezett angolmagyar rendszer. Nagyon szeretném tudni, hogy melyik az a nemzeti sajátosság, amellyel ez ellenkezik. Talán azzal a nemzeti sajátossággal —^ bocsánatod kérek, ha érzéketlenséget sértenék — hogy a törvényjavaslatokat elolvasni sem igen szokás? Eddig ugyanis az volt a praxis, hogy a Háiz plénumánaik nagyobb többsége vagy egy része, mondjuk kevesen, belenyugodtak abba, hogy a bizottság majd megrágja ezt a kérdést apróra; idehozza a Ház elé s a bizottságnak az állásfoglalása lesz majd döntő szavazatára nézve. Ez lehet egy nemzeti sajátosság, amelyről mások beszéltek, nem én, (Jánossy Gábor: Ez egyéni lustaság! — Derültség.) vagyis eddig a Ház plénuma állott a bizottság hatása alatt és belenyugodva abba, amit a bizottság mondott, nagyobb részében elfogadta a bizottság állásfoglalását, amit egyébként abból is tudnék bizonyítani, hogy rendszerint a plénumban is azok szólaltak fel, akik a bizottságban küzdöttek vagy érveltek a javaslat mellett vágyéi len. E mellett a rendszer mellett megfordított a sorrend és azt mondhatnók, hogy a bi-