Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.
Ülésnapok - 1927-234
528 Az országgyűlés képviselőházának 234. ülése 1.928 december 14-én, pénteken. amikor az első házszabálypéldányt a 'kezembe vettem, amelynek címére az van írva, hogy a nemzetgyűlés házszabályai. Pár szakasz átolvasása is meggyőzött arról, hogy módosításra igenis, szükség van, hiszen időközben más törvényeket alkottak, melyeket — az igen t. előadó úr nomenklatúrájával élve — bele kell dolgozni a házszabályokba. A módosítás tehát feltétlenül szükséges volt ebből a szempontból is, de szüksége s volt abból a szempontból is, amely szempont különösen az appropriációs vita alkalmával merült fel a múlt évben (Úgy van! a jobboldalon.), amikor általánosságban, párt különbség nélkül megállapítást nyert az, hogy az appropriációs vitában határozottan káros újból feleleveníteni a költségvetés általános vitáját (Ügy van! a jobboldalon.), mert hiszen az appropriációs vita mindig egy második költségvetési vitává szokott fajulni. Házszabálymódosítás tehát feltétlenül kellett. Hogy házszabály változtatásra vagy szigorításra szükség volt-e vagy nem, azt — bevallom őszintén — sokáig nem tudtam magamban eldönteni. Nekem parlamenti multam nincs, (Jáuossy Gábor: De jövőd lehet! — Derültség.) a kis tudásomat könyvekből szedtem össze, nem tapasztalatokból és minden elmélet halavány. Azonban éppen ez a vita győzött meg engem arról, hogy igenis, szükség van házszahelyváltoztatásra is. A vita során sok kérdést vetettek fel s a házszabályok és alkotmányjogi kérdések, gazdasági kérdések között, választójogi rendszerek között junktimokat kerestek; hirdették urbi et orbi, hogy beteg a parlamentáris rendszer, a parlamentáris rendszert meg kell gyógyítani. Az egyik oldalon a gyógyírt a házszabályokban, a másik oldalon más választójogi rendszerekben keresték, én pedig még mindig ott kullogtam az általános felfogással, hogy a házszabály nem más, mint egyszerű tárgyalási rend, (Jáuossy Gábor: Úgy van!) amelynek feltétlenül közjogi vonatkozásai is vannak és — amint Rubinek István igen t. képviselőtársam pompás definícióval kifejezte — a házszabály egyrészről integráns része a magyar közjognak, másrészről azoknak a szabályoknak összessége, amelyeknek hivatása lehetővé tenni azt, hogy a nemzeti akarat minél ökonomikusabban, minél pregnánsában és minél tisztábban juthasson kifejezésre a törvények meghozatala alkalmával. Igenis, vannak közjogi vonatkozásai, alkotmányjogi vonatkozásai, sőt mondhatnám, az alkotmányjognak és a közjognak integráns részei is, azonban végső analízisében mégis a tárgyalási rend megállapítására vonatkozó szabályokat vannak hivatva magukban foglalni a házszabályok. Én ezt a kérdést mindig ebből a szempontból kezeltem s ebből a szempontból akarom kezelni rövid igénytelen felszólalásomban is. Amikor megindultak a tárgyalások a házszabályok revíziója céljából, nagyon hamar kialakult az a nézet, hogy a változott jogszabályok beledolgozásán kívül háromféle célja volna a házszabályok módosításának. Az egyik az Inoidentaiiter felvetett gondolatok által keltett zavaroknak elkerülése, vagyis az incidentals törvényhozási eljárás eliminálása, a második és nagyon alapvető gondolat a Ház érdemleges munkájának, mondjuk, a szakszerű munkának — amely kifejezésre leszek bátor később kissé kitérni — a bizottságokba való áthelyezése, ,i harmadik pedig az időbeli ökonómia. Az volt a kérdés, hogy a házszabályok módosításával, vagy a házszabályok megváltoztatásával, illetőleg más tárgyalási rendszereknek inaugurálásával ezeiket a célokat hogyan lehet elérni. Mérlegelni kellett azonban azt a kérdést is, vájjon jogosult-e, hogy e szempontok alapján a házszabályok módosíttassanak, vagy megváltoztattassanak. Kétségtelen, hogy az incidentáliter felmerült gondolatoknak a törvényekbe való beillesztésével nagyon sok zavart okoztak. Sokszor nem lehetett mérlegelni azt, hogy ennek az egy gondolatnak beleillesztése milyen konzekvenciákkal járhat és milyen összefüggésben állhat a törvény alapgondolatával, más törvényekkel, azok következményeivel. Kétségtelen tehát, hogy jogosult az a gondolat és az a törekvés is, hogy ez kiküszöböltessék a törvényhozás keretéből és eljárásából. Ezzel szemben kétségtelenül áll egy veszteség, amelyet a veszteségrovaton kell elkönyvelni, nevezetesen a vita hevében felvetődött gondolatoknak az. elvesztése. Ezek nem értéktelen gondolatok, (Jánossy Gábor: Ügy van!) és semmi körülmények között sem lekicsinylendők, azonban mégis mérlegelni kellett azt, hogy melyik a súlyosabb s melyik az értékesebb: a nyereség-e, vagy a veszteség? Én magamban úgy döntöttem, hogy ennek az efemer-nyereségnek ikedvéért nem szabad egy esetleg nagyobb veszedelmet felidézni, mert kétségtelen dolog, hogyha a vita hevében felvetett értékes gondolatok elesnek is, mégis sokkal nagyobb az a veszedelem, hogy a hangulatok alapján kialakult felfogás a törvényekben esetleg zavart érthetet It 'nséget, sőt esetleg nagyobb komplikációkat is okozhat. Én tehát deferáltam annak a gondolatnak, hogy igenis, az incidentáliter felvetett eszméket és gondolatokat el kell ejteni a nagyobb előny kedvéért. Ez öszefügg azzal a gondolattal, hogy a szakszerű munka súlypontját a bizottságolkiba kell áthelyezni. Ez volt az egyik alapgondolata annak, amit igen t. képviselőtársam felvetett, hogy én indítványoztam azt, amit azután a bizottság honorált is, hogy a törvények benyújtásától kezdve egész a tárgyalásig, bizonyos időnek kell eltelnie. Most már meg kellett oldani egy más kérdést, tudniillik, hogy a képviselők kezdeményezési jogának érintetlenül ós sértetlenül tartásával hogyan lehetne a bizottságokra áthelyezni az érdemleges munkának, a részletmunkának, mondjuk így: a szakszerű munkának elvégzését. Kifejezést adtam a bizottsági tárgyalások alatt is annak a felfogásomnaík, hogy a szakszerűséget mi túlságos sokat hangoztatjuk, mert hiszen nem tudjuk, hogy akkor, amikor az általános és titkos választójogot alálmzzuk és hangsúlyozzuk; amikor kétségtelenül bizonyos az, hogy ez a rendszer be is fog következni hosszabb, vagy rövidebb idő múlva; amikor a választói jog és a választhatóság a legszélsőbb néprétegekre helyezkodiik, vájjon lehet-e egyáltalában arról beszélni, hogy a bizottságok majfl szakszerű munkát fognak végezni. Hiszen azt sem tudjuk, minő elemek" bői, kikből fog összealakulni az a parlament; vájjon lesz-e abban a parlamentben olyan tagok tömege, akük szakszerű munkát végezni képesek lesznek. Én ezidőszerint még elismerem, hogy a bizottságok szakszerű előkészítétsére hivatvák. azonban nagy kérdés, hogy ez meddig lesz lehetséges. A szakszerűség szempontját tehát én ezekből a vitákból szeretném kikapcsolni. Amikor arról volt szó, hogy az érdeml e '
