Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-217

46 Az országgyűlés képviselőházának i ebben sok az igazság, akkor ebből az igazságból, amennyit csak lehet, mielőbb meg fog valósítani. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Szabó Zoltán jegyző: Feliratkozva nincs senki. Elnök : Kíván még valaki szólni 1 (Nem !) Ha szólni senki nem kíván a vitát bezárom. A kereskedelemügyi miniszter úr kíván szólni. Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassék megengedni, hogy a felszólalásokra egészen röviden feleljek, kumulálva azt a három felszólalást, amely autótaxikra vonatko/ik és tájékoztassam az igen t. Házat arról a helyzetről, amely ma ebben a tekintetben fennáll. (Halljuk! Halljuk!) Előre akarom bocsátani, hogy én ízléstelenségnek tartanám azt,ha most elkezdeném vizsgálni, hogy a főváros-e az ok, a miniszterium-e az ok azért, hogy késlekedik a dolog. Itt a körülmények összejátszódása az, ami elhúzta a dolgot. De annyit állíthatok, hogy különösen én a lehetőség szerint túl akartam magam tenni a bürokrácián, és hogy az elosztás még nem történt meg, annak tulajdonképpen legkevésbé én vagyok az oka. (Rothenstein Mór: Azt mondja a város is !) De nem beszéltem egy szót sem a városról. Majd arra is rátérek. (Rothenstein Mór : Ök is azt mondják !) Méltóztassék megengedni, hogy rátérjek egy kissé a dolog hisztorikumára. Az autótaxi-ügyre vonatkozó első felterjesztés, amelyet Friedrich igen t. képviselőtársam is említett, nem egy évvel ezelőtt történt, hanem ennek az évnek júniusában vagy júliusában, annak a szabályrendeletnek benyújtásával, amellyel a főváros ezt a kérdést rendezni akarta. Mármost ebben a dologban egy olyan pont volt, amely a fennálló törvényes renddel ellenkezésben állt. A fővárosnak t. i. van egy régi szabályrendelete, amely jogot adott neki — és pedig a tanácsnak adott jogot — a rendszámok engedélyezésére. Az 1922-es ipartörvényben egy más intézkedés jutott be, amely az elosztást nem a tanácsra bizza, hanem a kerületi elöljáróságokra. Az én szerény felfogásom szerint ez nem volt helyes intézkedés, azonban az 1922"es törvényben benne van és ez jojá akadályát képezte fonna szerint is annak, hogy továbbra is a tanács adja ki a rendszámokat. Minthogy én magam sem tartom helyesnek azt, hogy az elöljáróságok adják ki a rendszámokat és valamilyen törvényes bázist kell a dologban teremteni, úgy döntöttem, hogy íiz autóbusz-törvényben meg fogjuk változtatni az ipartörvénynek ezt az intézkedését. Az én felfogásom az, hogy ezt a döntési jogot megint a tanácsnak kell visszaadni. Lehet, hogy bizonyos kautélákkal — ez még nem forrt ki egészen világosan — és pedig kautélákkal azért, mert végre-valahára az autógyártásnál is rendet kell csinálni. Bizonyos típusok megállapítása nélkül ez nem fog menni és ezért ingerenciát kell biztosítani a törvényben arra, hogy ezt a kérdést is valahogyan megoldjuk (Kanok Lajos : Nem kell feltétlenül egytípusú autó !) Mondom, ez volt a jogi helyzet. A szünet alatt sem lévén itt, amikor a minisztérium hivatalnokai ezzel a kérdéssel foglalkoztak, magától értetődően nem tehették túl magukat ezeken a törvényes akadályokon. Értesítették a fővárost, hogy a szabályrendeletet így nem lehet elfogadni, a szabályrendeletet át kell dolgozni és ez előreláthatólag meglehetősen sok tárgyalást fog maga után vonni, mert ebbe a kérdésbe elvégre a főváros, a belügyminisztérium, a kereskedelemügyi minisztérium, sőt sok vonatkozásban még a pénzügyminisztérium is beleszól. Akárhogy csináljuk is a dolgot, ez mégis bizonyos idót vesz igénybe. 7. ülése 1928 november 13-án, kedden. Amikor hazatértem és láttam, hogy ez a kérdés itt Isten tudja, meddig fog elhúzódni, autótaxi pedig kell (Ügy van ! a baloldalon. — Friedrich István : Ez a lényeg !), azt gondoltam, hogy keressünk valami utat, hogy legalább bizonyos számú autó minél előbb kerüljön ki az utcára és pedig ezt abban a formában véltük megtalálhatónak, hogy először 250 rendszámot adjunk ki. A főváros 505 rendszámot kért, ami ellen nekem kifogásom nincs, de mivel ők azt mondották, hogy ennyit egyszerre úgysem lehet beállítani és mivel súlyt helyezek arra, hogy a magyar ipar kellőképp részeltessék és 505 darabot a magyar ipar nem tud megcsinálni, egészen okosnak tartottam a fővárosnak azt a gondolatát, hogy először csak 250 rendszámot adjunk ki — ezt meglehet még a régi szabályrendelet alapján tenni — és azt mondjuk, hogy a további rendszámok kiadásánál azonban már az új szabályrendeletet fogjuk követni. Azt addig el kell készíteni, erre van idő, mert hiszen legsürgősebb a 250 autótaxi kijövetele. 750 meglevő mellett 250 már olyan nagy percentszáni, hogy az mindenesetre lényegesen segíteni fog a bajon. Azért azt mondottam, túlteszem magamat ezeken az akadályokon is és rendeletet intéztem a fővároshoz, amely bizonyos korlátozásokat foglal magában, de ezek a korlátozások nem lehetnek okai az egész ügy lebonyolítása megakadályozásának. Mit mondottam ebben a rendeletben ? Azt mondottam, hogy a 250-es számot hajlandó vagyok 280-ra felemelni és pedig azért, mert elsősorban mégis csak azokat az embereket akartam rendszámmal ellátni, akik ma bérfuvarosok. Tehát a még meglévő kevés fiákért (Helyeslés. — Szilágyi Lajos: Kz közkívánság!) és a 246 vagy mennyi egyfogatút. Ezekre gondoltam elsősorban. Igaz azután az, hogy itt nehézségek voltak annyiban, hogy a régi beváltásnál hármas csoportosítás volt, és most már különösen a jogilag gondolkozók azt mondották, hogy ezeknél nem lehet egy számot egy számért beváltani. Kieszeltünk tehát itt valami eljárást, amelyhez azután a főváros is hozzájárult, most is hozzájárul. A vége az volt a dolognak, hogy 108 rendszámot ki lehetett volna adni ezeknek a bérfuvarozóknak. Ezt én ki is kötöttem. (Helyeslés a baloldalon.) A többire nézve bizony nagyon enyhe kikötést tettem, azt mondottam, hozzájárulok ahhoz, hogy a maradékszámok akár természetes személyeknek adassanak ki, akár pedig jogi személyeknek. Az eldöntést teljesen a főváros tanácsára akartam bízni ezen a 280-as kontingensen belül. A jogi személyekre nézve, ha jól emlékszem, egyáltalában semmiféle kikötést nem tettem, de azt mondottam, hogy amennyiben a főváros úgy döntene, hogy természetes személyeknek is kiadja a rendszámokat, akkor én egy bizonyos sorrendet kívánok megállapítani; mégpedig azt mondottam, hogy a természetes személyek közül előnyben kell részesíteni a hadirokkantakat, (Helyeslés.) a Károly-csapatktresztesekei a létszámapasztás folytán állásuk elhagyására kényszerült volt közszolgálati alkalmazottakat és a volt katonatiszteket. Ez a sorrend nem született meg olyan nagyon könnyen, de azt hiszem, szociális szempontból nagyon keveset lehet ez ellen felhozni. (Kabók Lajos: Hát a szakemberek hol vannak? — Szilágyi Lajos: Avval kezdte!) Megmondottam azonban azt — s ezért a tapasztalatok alapján állom is a felelősséget —, hogy engedélyt csakis olyanoknak szabad adni, akik kellő személyi és anyagi biztosítékot nyújtanak abban a tekintetben, hogy az ipari a közforgalmi igényeknek megfelelően gyakorolni képesek, flirudy Ernő: És üzérkedni nem lehet! Nem lehet gseftelni az engedélyekkel!) Hol van itt gseftelés? (Bródy Ernő: Nem üzlet ez!) Hol