Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-231

418 Az országgyűlés képviselőházának 231. ülése 1928 december 11-én, kedden. tem azt a kérdést, ki a történelemliamisíto, én vagy pedig az igen t. népjóléti miniszter úr. (Taps a szélsőbaloldalon. — Nagy zaj a jobboldalon.) Elnök: Györki Imre képviselő urat kénytelen vagyok rendreutasítani, (tír. Podmaniczky Endre: Ez volt a sláger?! — Farkas István: Itt a napló, olvassuk fel!) Farkas István képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. A helyettes miniszterelnök úr kíván szólni. Vass József, a miniszterelnök helyettesítésével megbízott népjóléti és munkaügyi miniszter: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt örömmel konstatálom Györki Imre igen t. képviselőtársam felszólalásából először azt, hogy nem volt szándékában a kormányzó úr magas személyét megsérteni azzal, hogy őt közvetlen összeköttetésbe hozni kívánta volna azokkal az állítólagos terrorisztikus tényekkel, amelyekre állítását alapította. A másik tény, amelyet örömmel veszek tudomásul, az, hogy sajnálatát fejezte ki a miatt, hogy esetleg félreérthető volt az, amit ő a keddi ülésen mondott. Ezzel a kérdésnek ezt a kellemesebbik részét elintézettnek is tekintem. Mármost, ami a történelemhamisítás ügyét illeti, igen t. képviselőtársam hivatkozik bizonyos mentelmi jogok sérelmére, amelyeknek bejelentése annak idején itt a Házban megtörtént, valamint a háznagynak és a Ház elnökének bizonyos jelenségekre vonatkozó akkor tett megjegyzéseire. Koncedálom a t. képviselő úrnak azt, hogy ő, aki távol állt az eseményektől, nem volt azoknak közvetlen szemlélője, bizonyos jogosultságot érezhetett ezeknek a tényeknek olvasásakor arra, hogy feltételezze, hogy annak idején tényleg valamilyen befolyásolás történt. Mert hiszen, ha valaki nem ismeri ezeket a tényeket a maguk valóságában, ha valaki nem tudja a közvetlenül jelenvolt autopsziájávai mérlegre tenni a dolgokat, a mentelmi sérelmek bejelentését, valamint azokat a jelenségeket, amelyekről az előbb én is említést tettem, talán bizonyos jóhiszeműséggel tehet olyan kijelentést, mint aminőt t. képviselőtársam múlt kedden tett. (Rothenstein Mór: Miért talán?!) Mindjárt megmondom, azonban olyan óriási gyorsasággal nem tudom a szótagokat potyogtatni, mint amilyen rendkívüli gyorsasággal — úgy látszik — at. képviselő úr fantáziája működik. Ami a mentelmi sérelem dolgát illeti, a legegyszerűbb cáfolata annak a feltevésnek, mintha a mentelmi jog sérelmére alapítani lehetne azt az állítást, hogy az akkori nemzetgyűlés terrorisztikus fellépése következtében... (Propper Sándor: 150 kézigránát! — Szabó Sándor: Láttunk már ennél többet is! — Br. Podmaniczky Endre: Maga remeg, ha kézigránátot lát! — Propper Sándor: Nono, Bandi! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Vass József, a miniszterelnök helyettesítésével megbízott népjóléti és munkaügyi miniszter: ...alkotta volna meg kormányzóválasztó véleményét, mondom, ennek a legegyszerűbb cáfolata az, hogy ugyanazon ülésnek kezdetén történt a mentelmi jog sérelmének alapját alkotó tényt, mint amikor bejelentetett a mentelmi sérelem. Ugyanazon az ülésen történt töhát maga a bejelentés is. (Györki Imre: A következő ülésen, miniszter úr! Az egyik nap március 1-je. a másik március 2-ka! Tévedni méltóztatik! Március 1-én meg sem merték tenni a bejelentést! — Bassay Károly: Itt volt az egész diplomáciai kar! — Györki Imre: Itt van a napló!) Elnök: Kérem Györki Imre képviselő urat, ne méltóztassék állandóan közbeszólni. Vass József, a miniszterelnök helyettesítésvei megbízott népjóléti és munkaügyi miniszter: Ha az igen t. képviselő úr reám az «i»-betűn levő pontra vonatkozólag tévedést bizonyít, az semmi esetre sem teszi meg nem történtté azt a tényt, hogy a t. képviselő úr magát a betűt hibázta el. (Ügy van! jobbfelőt.) A mentelmi sérelem tehát megtörtént, — hogy ez aznap jelentetett-e be, vagy másnap, azt nem vitatom, mert erre valóban nem emlékszem — de az, hogy Korányi képviselő úr és Vass József képviselő jelen voltak azon az ülésen, bizonyítja legjobban, hogy nem akadályoztattak meg törvényhozói kötelességük teljesítésében. (Propper Sándor: Gyenge!) Egyébként pedig a mentelmi jog sérelme mindkét esetben mire vonatkozott? Arra vonatkozott, hogy nem azon a kapun eresztettek be minket, amelyen úri gusztusunk szerint be akartunk jönni. (Györki Imre: Korányit be sem engedték!) Korányi t. képviselőtársam velem szemben ült akkor... (Györki Imre: Itt a napló, amely szerint őt az elnöki bejelentések idejére nem engedték be! — Zaj.) Elnök: Kérem Györki képviselő urat, ne méltóztassék állandóan közbeszólni. Vass József, a miniszterelnök helyettesítésével megbízott népjóléti és munkaügyi miniszter: ... és részt vett azon az ülésen. Nem felel meg tehát a valóságnak az, hogy Korányi képviselő úr nem vehetett volna részt a Ház ülésén. A máisik a következő. Egészen természetes, hogy akkor, amikor a Ház egy ilyen rendkívül nagyjelentőségű ülésre és elhatározásra készült, különösen az akkori zavaros időkben szükséges volt magának a Háznak, valamint annak a magas személyiségnek is személyes biztonságáról gondoskodni. (Úgy van! jobbfelől.) Hogy ez bizonyos rendészeti intézkedéseket szükségessé tett, azt hiszem, ezt nem kifogásolhatta senki, sem akkor, sem most, történelmi távlatban nem kifogásolhatja. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Ha a t. képviselő úr esetleg megjelenik egy olyan népgyűlésen, amelyen tarhat attól, hogy a saját testi épsége veszedelmeztetik, akkor egészen bizonyos, hogy gondoskodni fog valamilyen módon a saját testi épségének védelméről. (Ügy van! jobbfelől.) Ami az elnöknek és a háznagynak a bejelentését illeti, tény az, — magam is emlékszem rá — hogy itt olyan egyének is jelentek meg a Ház folyosóin, akiknek csak a Ház engedédélyével, vagy esetleg a Ház engedélyével sem lehet megjelenniük. Ez megtörtént. Méltóztassanak azonban azt is figyelembe venni, hogy azokban az időkben a Háznak egész masinériája nem működött még azzal a pontossággal, amellyel működik ma, amikor tudniillik csak olyan egyének nyerhetnek bejutást a Házba, akikről feltehető, hogy a Ház rendjét, csendjét és a képviselők testi épségét nem veszedelmeztetik. Ennek igazolására bátor vagyok felhozni azt, hogy jóval utána, de ïnégis megtörtént, — gondolom az első Nemzetgyűlés idejében — hogy a karzatról öt revolverlövést aditak le ránk. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a közéren.) Ezzel illusztrálom azt, hogy azokban az időkben nem működött még a Ház organizmusa akkora pontossággal, mint ma, szükségesnek látszott tehát, hogy ama ünnepélyes aktusnál maguk a képviselők, valamint az a magas személyiség is esetleges inciden-