Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.
Ülésnapok - 1927-230
Az országgifülés képvisel öJiázának 230. ülése 1928 decern her 7-én, pénteken. 403 nem lehet. így legfeljebb megszüntetjük azt a kevés tartalmat és lehetőséget is, amellyel még ez a szerény és szegény parlament rendelkezik. Másfajta gyógyító mód az, amelyre én rá kívánok mutatni. Mert ez semmiesetre sem gyógyszer. T. Képviselőház! Ahol a képviselőben nincs meg az a tudat, hogy választói őt ellenőrzik és választóinak lehetőségük van őt kérdőre vonni, (Kassay Károly: Ez Igaz!) ott nem khet egészséges parlament. Ki vonja felelősségre a kettőszáz tagú egységespártnak száznyolcvan hanyag tagját azért mert hanyag, nir t nem jár a Képviselőházba? Hol ez a fórum? Nincs ilyen fórum, tehát önkénytelenül kialakul egy lustasá'-i bajok mellőzésével, dons ox ma«-hinn-ként hetetlenné teszi a parlament munkaképességét, (llothenstcin Mór: De a pártvacsorára elmennék?! — Dr. Poclmaniezky Endre: Megéhezett?) Mindenre inkább mertem gondolni, mint arra, hogy ennek a szomorú esztendőnek alkonyán mi itt majd a parlamenti szólásszabadság maradványaiért fogunk küzdeni. Nemcsak én, de senki sem gondolt az év elején, vagy az év közepén, v;igy mondjuk a miniszterelnök úr debreceni beszéde után arra. hogy mi ősszel. illetőleg az óv végén házszabályokat fogunk tárgyalni. Törvényjavaslatokat akartunk mi itt tárgyalni és problémákat akartunk megoldani vagy azokat sürgetni és szorgalmazni, s a Legnagyobb meglepetéssel láttuk, hogy egyszerre csak minden más megelőzésével, programiunk félretolásával, a szociális és gazdasági bajok mellőzéseve] deus ex machina-ként ideugrik elibénk a házszabályszigorítás és nekünk okosabb és termékenyebb munkálkodás helyett erre kell az időt fecsérelnünk. Igen figyelmesen hallgattam meg az előadó urat, aki valósággal osztogatta a kegyeket. Mindig balranézett és minden második mondatában azt mondotta, hogy ez is tágítás. ez is előnv s ez is javára szól az ellenzéknek. úgyhogy ha valaki, egy tájékozatlan, végighallgatta az előadó urat, azt hihette, hogy ;i reakció jeges óceánjában valami liberális Golf-áramot eresztenek be ezzel a házszabályrevízióval hogy valamivel elviselhetőbbé és melegebbé tegyék az itt való tartózkodást. D" ha summázzuk a javaslatot, — és én itt in'm teszek különbséget a többségi és a kisebbségi javaslat között, mert mind a kettő egyformán rossz és mind a kettő egyformán lenyakazza a szólásszabadságot — mondom, ha summázzuk, akkor megkapiuk az 1848-iki alaptörvények nullifikálását és a megmaradt parlamenti szólássza 1 >adsá g elkobzását. Nem más ez. mélyen t. Képviselőház és igen t. előadó úr, mint külföldi hulladékokból összetákolt kényszerzubbony, egyenesen az ellenzék, főképen pedig a szociáldemokrata párt testére szab va. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Hogy ez nem a főcél, azt én tudom és elismerem ; hogy mögötte más célok is lappanganak, az egészen bizonyos. De éppen azért, hogy a rejtett célokat zavar és akadály nélkül végrehajthassák, van szükség erre a kénvszerzubbonyra és az ellenzék ellenőrző munkájának megbénítására. Azért mondom külföldi hulladékoknak, mert a külföldi házszabályokból mindenhonnan csak a rosszat veszik át, e/t azután egységes egésszé sűrítik össze és idetalálják nekünk azzal a motívummal, hogy ez a külföldi demokratikus országokból való, tehát jó márka, tehát egészen bizonyosan jónak kell lennie és nekünk is át kell vennünk. Szemrehányásokat kaptunk nyilatkozatokban, beszédekben és a sajtóban is, hogy a 33-as rendkívüli bizottság ülésének részletes tárgyalásán nem vettünk részt. Azt mondották, hoiry módja van a kapacitációnak, lehet szó a javításról, az álláspontok összeegyeztetéséről, a felfogások közeledéséről ; ehhez azonban szükséges a kontradiktóriua eljárás, ott kell tehát lennünk a tárgyalásoknál és meg kell tennünk javaslatainkat, hogy azokat megmérhessék és esetleg elfogadhassák. T. Képviselőház! Én a magunk álláspontját a bizottság munkája után igazolva látom. Teljesen felesleges lett volna a mi részünkről legalitást adni a bizottság részletes tárgyalásaimk, mert megállapítom, hogy a bizottság munkája után a javaslat rosszabb, szigorítottabb formában került a Ház elé, mint amilyen az eredeti javaslat volt, vagy legalábbis nem javult ott semmi, — úgyhogy az ott felhasznált ellenzéki energia teljesen feleslegesnek és elpocsékoltnak bizonyult volna. Még a pléniimban tartott előadásában is azt mondotta az előadó úr, hogy van lehetőség az álláspontok összeegyeztetésére.Beszéde végén azt mondotta (olvassa): »ismételten nagyon kérem a Ház plénumát, hogy méltóztassék a kérdést az azt megillető tárgyilagossággal kezelni. Meg vagyok győződve arról, hogy minden nehéz kérdésben meg fogjuk találni a szükséges áthidaló álláspontot.» Ez az érv szerepelt a bizottság tárgyalása előtt is és ezzel akartak bennünket arra kapacitálni, hogy mi a részletes tárgyalásban résztvegyünk. A bizottság működésének eredménye azt mutatja, hogy ez teljesen felesleges munka lett volna, amint felesleges a plénumbau is a részletes tárgyaláson való részvétel, mert hiszen a bizottság munkájának eredménye azt tanusítia. hogy a kapaeitáció lehetetlen, (örffy Imre előadó: Sokat változtattunk!) az erőkifejtés tehát teljesen felesleges. Itt kell rámutatnom arra, hogy az a tárgyalási összhang, amelyre még a legellentétesebb összetételű testületeknek is szükségük van, ebből a Képviselőházból hiányzik, mégpedig a többség hibája következtében. Ezt meg kell állapítanom azért, mert az ellenzék kapja a szemrehányásokat ezért a hiányért. A többség magatartása kezdettől fogva, és különösen amióta a szociáldemokrata párt a törvényhozás munkájában aktive részt vesz, intoleráns. A meggyőzés ebben a parlamentben a lehetetlenségek közé tartozik. A többség és maga a kormány nyers, numerikus erejével dolgozik, nem hajlandó meghajolni az igazságok és érvek előtt. Mindezt azért kell kifejezésre juttatnom, mert minket ér a szemrehányás és a vád a parlamenti tárgyalás szellemének elégtelensége miatt. A szolidaritásnak legminimálisabb érzése hiányzik ebből a parlamentből. Nincs meg a szükséges szolidaritás, amire — ismételnem kell — a legellentétesebb összetételű testületekben is szükség és lehetőség is van. Én már sok különböző összetételű testületben éltem és vettem részt és azt tapasztaltam, hogy a legellentétesebb nézetű emberekben is kifejeződik, ha közös sorsra vannak utalva és közös munkát kell végezniök, valami testületi szolidaritás ; így pl a hadsere >nél, a katonaságnál, az iskolában. Még ma, deresedő fejjel is melegséggel gondol az ember iskolatársára, melegséggel üdvözli iskolatársát, noha egészen' más utakon jár, egészen más társadalmi osztályból került ki, de volt egy korszak életében, amikor egymásra voltak utalva. Ez a testületi szolidaritás itt a többség hibájából tökéletesen hiányzik. Velünk ellenzékkel, különösképpen pedig a szociáldemokrata párttal szemben úgy állanak, mintha nem egyenlőrangú tagja' volnánk ennek a Képviselőháznak Ügy tekintenek reánk, mintha gyarmatosok, bevándorlottak volnánk, akiket nem a választók akarata 61*
