Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.
Ülésnapok - 1927-229
382 Az országgyűlés képviselőházának 229. ülése 1928 december 6-án, csütörtökön. tevékenység kifejtésére. (Propper Sándor: Egy szál javaslat sines a négyhónapos szünet után!) Ez azonban azzal a felelősséggel is jár, hogy a konnánv kényszerül, éppen a parlamenti munkaképesség folytán, ezeknek a javaslatoknak minél gyorsabb ütemben, Eminél alaposabb előkészítése után itt leendő előterjesztésére és a kormány kötelessége rondo* kodni ezen javaslatok anyagi fedezetéről, az nnyagi szükségletek biztosításáról is. Azt kérem a szélsőbaloldalon ülő igen t. képviselőtársaimtól, akik elsősorban saját választóiknak és tömegeiknek szociális, gazdasági és kulturális érdekeit tartják szem előtt: mi a nagyobb érdek, az-e, hogy itt egyes kérdésekben hetekig tartó szófecsérlós folyjék, vagy pedig az, hogy a kormány belekónyszeríttessék altba, hogy minden alkalmat megragadni kényszerüljön arra nézve, hogy itt a termelőmunka légköre uralkodjék, amelynek előnyeit és áldásait az önök választói éppúgy fogják érezni, t. képviselőtársaim, mint a mieink. (Bleyer Jakab: A kormányzás nemcsak törvényalkotás!) Higyjék el, t. képviselőtársaim, hogy a választók nem az önök és nem n mi beszédeinkre és szónoklatainkra ki vámesiak, hanem szomjúhozó torokkal várják azokat a szociális, kulturális és gazdasági olajeseppeket. amelyet a mi munkánk eredményeképpen fognak az ország megcsonkításából származó ezernyi bajára és fájdalmára enyhíl''st hozni. Méltóztassanak megengedni, hogy a politikai történelemkutatás eszközével támasszam ;ilá fejtegetéseimet. Méltóztassanak visszagondolni 1912. június 4-ére, az obstrukcióval való leszámolás napjára. Tizennégy esztendőre, sok keserűségre, csalódásra és az ellenzék intencióinak teljes elismerésére volt szükség,^ hogy a rl ári ff y Dezső báró miniszterelnöksége óta mindinkább elharapódzó, de az ország szociális, gazdasági és kulturális érdekeinek kimondhatatlan kárára működő obstrukcióban nemzeti életünk egyik legnagyobb betegségét lássuk. Az obstrukció sebe megérett a műtétre, s a parla menti munkaképtelenség rákfenéje kiirtatott anélkül, hogy egy másik december 13 ára szükség lett volna. (Meskó Zoltán: A mostani házszabályok mellett sem lehet egyáltalán obstruálni!) T. képviselőtársam, ha méltóztatik t volna egy kis figyelmet szentelni fejtegetéseimnek, méltóztatott volna hallani, hogy előbi állításaimat a régmúltból való példákkal igyekszem alátámasztani. Nem követte sem 19(14. deeeinher 13.-ka. egy második nemzeti küzdelem, banem termékeny parlamenti munka és a, törvényalkotások ep.é^z lé<> ; ó ; a TV/a István gróf nem a választói javaslattal lépett a parlament elé, nem a közigazgatási reform nagy és nehéz kérdésével, nem az összmonarchia érdekéhen álló javaslattal foglalkoztatta a parlamentet, hanem koncentrálta a törvényhozás munkáját olyan törvényalkotásokra, amelyek a legsürgőseb szociális, gazdasági és kulturális érdekek kielégítését vonták maguk után. A inu"k;iki''ocs Parlament t" m koVo w i kérdésekkel foglalkozott. A magyarság érdekeUkielégíti a katonai büntető perendtartás novelláját ningában foglaló törvényalkotás. A legszükséíreseb szociális és gazdasági érdekeket kielégíti n esnládi pótlékot és ;i vasutasok lakótelénél érintő í endolkoyésoket, A péesi ég d^reeeni egvetem felállításával pedig a kultúrdecentralizáeió és a magasabb művelődés alapjai vettettek rneg. Mi volt erre a közvélemény részéről a felelet igen t. képviselőtársaim 1 ? Az, hogy a közvélemény lesújtó verdiktje azt az ellenzéket, amely viselkedésében tisztán a gyűlölet által indíttatva, kivonta magát a termékeny parlamenti munka légköréből, visszakényszerítette a parlamentbe. Klasszikus példája ez annak, — és itt óhajtok önnek^felelni, t. képviselőtársam — hogy egy kormányzat felelősségét sohasem lehet a házszabályok kijátszásával és obstrukcióval növelni, hanem egyedül és kizárólag a törvényhozás munkájában intenzív résztvevő, komoly ellenzéki kritika lehet az a stimuláns, amely kiváltja a kormányzat fokozottabb tevékenységét és az ezzel járó fokozottabb kormányzati felelősséget is. (Igaz! Ügy van! a közéven.) T. Ház! IcmvteW fejtegetéseim véfféhez érkeztem. (Halljuk! Halljuk!) Valljuk be őszintén, hogy az a nagy munkaképesség, az a nagy tehetség, amely a magyar fajt jellemzi s amelyre joggal vagyunk büszkék, rendszerint azért nem tud kifejlődni és ierazán érvényesülni, mert munkánkat rendszeressé tenni, magunkat, munkánkat eszközeinket és céljainkat kellőleg fegyelmezni nem tudjuk. Sok nagy nemzeti szerencsétlenségünknek és nemzeti bajunknak ennek a lelki diszciplínának a hiánya volt az oka. Sok becsületes és hosszas munkára, rekonstruált és rekonstruáló becsületes munkára van szükségünk, hogy ennek a lelki diszciplínának csíráit bevigyük ismét a nép közé. Ennek a szándéknak, ennek a becsületes törekvésnek őszinte jeleit látván az előttem fekvő javaslatban, azt nagy vonásaiban és általánosságban magamévá teszem és elfogadom, fenntartva természetesen magamnak a jogot arra nézve, hogy a részletkérdésekre vonatkozó észrevételeimet a vita későbbi során legyen módomban előadni. (Élénk helyeslés és é.jevzés a jobboldalin.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Artbur jegyző: östör József! (Felkiáltások: Nincs itt!) Elnök: A képviselő úr nincs jelen, felszólalása töröltetik. Utána következik? Fitz Arthur jegyző: He^ymegi-Kiss Pál! Hegymegi-Kiss Pál: T. Képviselőház! Szokás a parlamentben az. hogy a szónok mindig belekapcsolódik az előtte felszólalt képviselő szavaiba. Ennek a kötelességemnek teszek én is eleget és megnyugtatom Farkas Elemér t. képviselőtársamat, aki itt az obstrukciót hoszszasan méltóztatott fejtegetni^ és helyteleníteni, hogy a magyar törvényhozásban ezidoszerint az obstrukciónak híve nincs; legalább tudtommal nincs, aki az obstrukciót helyeselné. ÍPronper Sándor: Lehetősége nincs! — Peidl Gyula: A rossz lelkiismeret visszaidézi a szellemeket!) Másfelől házszabályaink is kellőkép rendelkeztek már arról, hogy obstrukció ne lehessen. Enné^OTrva ma ez a téma nem vitatott téma. legfeljebb csak rémképfestés lehet a házszabályok szigorított szakaszainak elfoiradása szempontjából. (Propper Sándor: ördögűzés!) Ami a másik kérdést illeti, meg kell állapítanom, hogy ma itt ebben a parlamentben, amely a többség szempontjából óriási nagyszabású, az ellenzék szempontjából pedig igen minimális keretekre szorított összetételű parlament, senki sincs aki az eredményes munkát meggátolni törekednék. Várjuk azokat a javaslatokat, amelyek — mint egy-egy olajcsep — gazdasági és társadalmi életünk nehéz bajain segíteni hivatottak. Nem kell ma attól félni, hogy az ellenzék talán túlsók szabadságot enged meg masrának ebben a parlamentben, ellenkezőleg ahhoz, hogy itt komoly par-