Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-229

Az országgyűlés képviselőházának 229. ülése 1928 december 6-án, csütörtökön. 383 lamenti vita legyen, nagyon is fogni kell az ellenzéket és nagyon is szükség van az ellen­zékre. Sajnos azonban, ezek a javaslatok késnek és késnek. Egyetlenegyről sem tudok, amelyet legalább beharangoztak volna. Nem hallunk egyetlenegyről sem. Ennélfogva ezek nem okok arra, hogy mi most elővegyük a házszabály­revizió kérdését. Valami egészen más ok lehet az, ami miatt a házszabályrevizió kérdése most felmerült. Általánosságban ezt azzal magyarázom, hogy ma a magyar közéletben a mohóság ural­kodik. Az én városomban például most volt a polgármester választás, ahol mi jelentékeny kisebbségben voltunk, mégsem elégedtek meg a titkos szavazás rendes formájával, hanem kitaláltak valami fényezett lapokat s ilyennel szavaztattak, hogy még azok sem merjenek az ellenfélre szavazni, akik különben odaszavaz­tak volna. Ugyanezt látom a t. többség részéről a ház­szabályrevizió során is. Itt már minden rend­ben van. A nógrádi választási rendszer sze­rint polgári ellenzéki képviselő alig is jött be a parlamentbe Igazán kicsiny az ellenzék száma, semmitől nem kell tartani, ami a több­ség létét fenyegetné, a t. többségi pártban nincs semmiféle olyan bomlási processzus, amely később esetleg eary ellenzék kialakulá­sát mozdítaná elő, ennélfogva én a házszabály­reviziónak semmi szükségét sem látom és nem tudom mással jellemezni a helyzetet, minthogy még azokat, a házszabályokban véletlenül bentmaradt kisebbségi jogokat is kinyirbálni igyekeznek, amelyeket valahogy ott felejtet­tek. Ezzel tudom csak megmagyarázni a most tervezett házszabályreviziót. Nekem ezekről a házszabályokról egészen más felfogásom van. A házszabályokat nem tartom bizonyos lényeg­telen eszközöknek a parlamentarizmusban. A par­lamentáris életnek, az erkölcsi elvek érvényesü­lésének legális formája ez, amelyet, — ha az álla­mot nem tekintjük egyszerű gépezetnek, amelyből ha kiveszünk egy csavart, azután mással helyet­tesítjük, hanem szerves organizmusnak tekint­jük, — minden szerv egyetértő működésével, tehát a kisebbség egyetértő működésével kell módosítani. így kell tehát a házszabályrevizió gondolatát felvetni és igyekezni kell azt olyan módon megvalósítani, hogy úgy a többség, mint a kisebbség a maga részéről megfelelőnek találja azoknak a szabályoknak foglalatát, amelyek sze­rint az alsóház parlamenti működését folytatja. Ez, sajnos, ma nem történt meg. Felvetette a gondolatot a többségi párt egy-két tagja. Csodá­latos, hogy nekünk, akik elég sokat pihenünk, szociális javaslatok helyett idehozták ezt és — ha a bizottsági üléseket is beleveszem — itt ülünk már Isten tudja hányadik napja ennek a fontos házszabályreviziónak kérdése miatr, s a mai na­pon már odalyukadunk ki, hogy azokból a lénye­ges módosításokból, amelyeket a parlamentariz­musban való haladás érdekében be méltóztattak állítani, amilyen például ez az angol bizottsági rendszer, voltaképpen már semmi sem lesz, igen csekélyre fog zsugorodni a házszabálymódosítás célja. Csak egyet fognak biztosítani; a kormány­nak, illetőleg a miniszternek fölényét a parla­ment alsóházával szemben. És ebből a kérdésből is voltaképpen sablont csinálnak, amely a beszé­dekben is mindig érvényesül, kritikát, amely fel­merül a parlamentarizmussal szemben és tovább menve, felmerül rendesen magával a Házzal szemben is. Ez érvényesül mosta házszabály viták során. Másfelől pedig igyekeznek megindokolni a javaslatot azok, akik ezt a házszabályreviziót előhozták, mert ebből a szempontból a felelősség kétségtelenül őket terheli. Ükét terheli egyfelől azokért a változtatá­sokért, melyeket javasolnak, másfelől szerintem azért az időfecsérlésért is. amellyel a trianoni Magyarország életéből ezen házszabályrevizió cél­jaira hosszú időt, heteket, sőt hónapokat vettek el. Én is hallottam azokat a beszédeket, amelyek a parlamentarizmussal foglalkoztak, és a jelen­legi Ház helyzetét is kritika tárgyává tették. Kezdte a sort Griger Miklós igen t, képviselő­társam, aki után Lakatos Gyula és Torncsányí Vilmos Pál képviselőtársaim következtek. Mél­tóztassanak megengedni, hogy ón is, mielőtt a célkérdésre rátérnék, az ő részükről felvetett gon­dolatokkal foglalkoztassam. Előrebocsátom, hogy én a parlamentarizmusnak híve vagyok, egyfelől tudományos meggyőződéhből, mert tökéletesebb alakulatot nem ismerek, (Meskó Zoltán : Aki nem híve, annak nincs itt helye !) másfelől erkölcsi meggyőződésből és alkotmányos érzésből (Élénk helyeslés jobb felől.) s ennélfogva én a házszabály­revizió kérdését nem mint ellenzéki és nem mint kormánypárti ember bírálom most el, hanem ab­ból a szempontból, hogy vájjon pluszt jelent-e a parlamentarizmus érdekeinek előbbr<vitelében, avagy pedig nem egyéb időfecsérlésnél s retro­grád intézkedéseivel a parlamentáris elvek érvé­nyesülését nem szolgálja. T. Ház ! Mivel itt nagyon sokan utaltak a múltra, én is kénytelen vagyok bizonyos tekin­tetben visszatekinteni. A parlamentarizmust az emberiség természe­tes fejlődésének találom, mert amint a jogok a felsőbb rétegekről lassankéni átszállottak az alsóbb társadalmi osztályokra, mihelyt bizonyos fokú műveltséget elértek az egyes nemzetek, s mihelyt a képviseleti rendszert behozták, abban a pilla­natban meg kellett hogy jelenjék a parlamenta­rizmus s ez nemcsak Angliában, hanem minden alkotmányos életben kellett hogy jelentkezzék, mert ez a legtökéletesebb kormányzati forma, amely formán belül voltaképpen erkölcsi szabá­lyokkal igyekeznek előmozdítani azt, amit Stuart Mill, egy kiváló tudós úgy határozott meg, hogy minél inkább biztosítani kell az erkölcsi erők érvényesülését egy nemzet közéletében és ezzel fejleszteni a nemzet jellemét. Mint ahogy egyes országok történelme bizonyítja, ennek a helyzet­nek kialakulása más és más volt a szerint, hogy milyen volt a nemzet helyzete történelmi szem­pontokból, volt-e nemzeti szerencsétlenség, amely a nemzet fejlődését megakadályozta, vagy sem? Angliában, ahol az utóbbi évszázadokban leg­könnyebb volt a helyzet, ahol legkevésbbé voltak súlyos belzavarok, könnyebb volt a helyzet és ott fejlődött kútulajdonképpen az a parlamentarizmus, amelyre mi mindig hivatkozni szoktunk. Belgium­ban, amint Tomcsányi Vilmos Pál t. képviselő­társunk megemlitette, az 1830. évi belga alkot­mány tökéletesebb, talán szimetrikusabb foglalata a parlamentarizmus elvi szabályainak és meg kell állapítani azt is, hogy az 1848 : III. tcikk ezen kontinentális minta, a belga alkotmány alapján jött létre. Ez azonban nem volt valami papiros törvényalkotás a maga házszabályaival együtt, hanem a nemzeti lélek működésének ter­mészetes folyamata volt: az a rendszer, az a küz­delem, az a harc, ameiyet elődeink, a Karok és Rendek, a mohácsi nemzeti szerencsétlenség óta törvényhozásunkban végeztek Mondom, ennek a küzdelemnek és harcuak lermészetes folyománya volt az 1848 : III. tcikk törvénybeiktatása, amely a magyar nemzetet egyfelől felszabadította a rendiség alól, másfelől pedig az önálló nemzeti állam gondolatát először valósítja meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom