Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-223

Az országgyűlés képviselőházának 223. ülése 1928 november 22-én, csütörtökön. 231 nézve nem áll fenn. (Frühwirth Mátyás előadó : A törvényjavaslat szerint 50 %-kal többet kapnak!) Azt mondja az előadó úr, hogy az életet öntsük törvénybe. Helyes, ezt akarjuk mi is : az életet öntsük törvénybe, az élet pedig ma, a háború szörnyű pusztításai után azt követeli, hogy legelsősorban a legfőbb értéket, a summum bonumot, az embert védelmezzük. Ezt parancsolja az élet és ha a törvényt összhangba akarjuk hozni az élettel, akkor védelmezzük az embert, még a ropogós kifli rovására is, még annak árán is, hogy a kiflit egy kicsit később kapjuk vagy az egy kicsit szikkadt is lesz, mert hiszen, aki kávét iszik, annak a kiflije úgyis megpuhul a kávéban. Az úgynevezett kurzuskorszak három parlamenti ciklusának úgyszólván ez az 1923 : XV. te. volt az egyetlen szociálpolitikai, illetőleg szociálhigiéniai alkotása. Szociális célokat szolgált, nem önmagából kiindulva, hanem egyrészt a régi gyakorlatra támaszkodva, másrészt pedig a genfi Nemzetközi Munkaügyi Hivatal egyezményének hatása alatt és annak következtében, hogy más államok is rátértek erre az útra és szabályozták nemcsak a sütőmunkások éjjeli munkáját, hanem általában az éjjeli munkát, hiszen a következő törvénycikk, az 1923 : XVI. te. is az éjjeli ipari munka szabályozásáról szól. Ez az 1923 : XV. te. is ebből az elvből indult ki és ezt akarja most ez a törvényjavaslat visszafejleszteni. Én ezt a visszafejlesztést nem tartom célszerűnek és nem tartom szükségesnek. Azok a megokolások, amelyek ennek nyomában felhangzottak már a bizottságban is, és itt a plénumban is, erőltetettek és nem helytállók. Ezzel a javaslattal megszűnik a sütőmunkások védelme, és felesleges akkor már beszélnünk az éjszakai munka korlátozásáról, mert tulajdonképpen nem lesz korlátozva töbLé az éjjeli munka. Tessék csak idefigyelni. Az 1923 : XV. te. az éjszakai munkát akarja korlátozni és annak egyik szakasza kimondja, hogy mely időtől kezdve meddig kell a munkának szünetelnie. A 3. § 1. bekezdése azt mondja, hogy (olvassa) : «Az 1. § ban említett üzemekben az ott megjelölt cikkek előállítási munkájának esti kilenc és reggeli négy, Budapest székesfőváros területén, valamint a vele szomszédos más községek és városok közül azokban, amelyeket a kereskedelemügyi miniszter rendeletben megjelöl, esti kilenc és reggeli öt óra között szünetelni kell. (Éjjeli idő)». Az alaptörvény alkotásánál tehát figyelembe vették és ha meglehetősen szűkmarkúan is, mégis meghatározták az éjjeli munkát, sőt beleapplikálták a törvény szövegébe. Ezzel az alapelvvel, az éjszakai munka idejének körülhatárolásával ez a törvényjavaslat szakít, amennyiben a kereteket fenntartja ugyan, de lehetővé teszi több munkás bevonását az éjszakai munkába. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter : Ez igaz!) Ezzel az 1923 : XV. te. lényege elvész, a formája megmarad. A miniszter úr fenntartja a formáját és büszkén hivatkozott már a bizottságban is arra, hogy a lényeget ne ti érinti, valójában azonban, ha ez a törvényjavaslat törvényerőre emelkedik, ennek az alaptörvénynek, az 3923 : XV. tc.-nek a lényege kiesik és visszaáll i régi helyzet, a végnélküli munkaidő a pékiparban, amit én nem tartok célszerűnek. Az 1923 : X V. te. vidéken négy. órában, Budapesten öt órában állapítja meg a munka kezdetét és kimondja, hogy a kovászolás egy órával hamarább kezdődhetik. Vidéken tehát a kovászolás elkezdődhetik három órakor, Budapesten négy órakor. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter : Kz így volt eddig is !) Ez a törvényjavaslat kimondja, hogy ebben a kezdő időpontban nemcsak a kovászolás, hanem a dagasztás is megkezdhető. Én nem tudom» kik voltak a bölcsebbek és kik ismerték jobban a pékipart és kik voltak a jobb dampfliszakértők, azok-e, akik 1923 : XV. tc.-et szövegezték, vagy pedig azok, akik ezt a törvényjavaslatot szövegezték. Az 1923 : XV. te. szövegezése idején ugyanis még nem tudták azt a dampfliszakértők. hogy a kovászolás és dagasztás egy művelet, összetartozó fázis, most néhány esztendő, négy-öt esztendő múlva rájöttek arra, hogy ez a két fázis tulajdonképpen egy, mert hiszen a dagasztás ugyanakkor kezdődik, amikor kezdődik a kovászolás, sőt a megokolások között találtunk olyan kijelentéseket a bizottságban, bogy a dagasztás későbbi időre való áttétele súlyos károkat okoz anyagban is, mert a tészta túlkél, és szétfut stb, Ha helyes a mostani álláspont, akkor az alaptörvény szövegezésénél követtek el nagy hibát és elmulasztották a valóban hozzáértő szakemberek véleményét kikérni. De ha ez a két művelet egybetartozik, amit a szakértőknek kell eldönteniök, akkor is megmarad a pékmunkások védelmének szüksége és az éjjeli munka szabályozása. Szerintem meg lehet oldani a kérdést a nélkül, hogy akár anyagi kár érje a vállalkozót, akár pedig vissza kelljen csinálni a sütőmunkások éjjeli munkáját. Mármost Budapesten ma öt órakor, vidéken négy ^ órakor kezdődik a kovászolás, a javaslat alapján most már a kovászolás és a dagasztás is egy órával hamarább, tehát Budapesten négy órakor, vidéken három órakor. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a pékmunkásnak, ha nem lakik a munka területén, — amint hogy kívánatos, hogy ne lakjék ott, mert ez antihigienikus, súlyos kifogások estek az ellen, hogy a pékmunkások ott lakjanak a műhelyben, vagy a műhely mellett s ez szociálhigieniai szempontból mindenesetre elvetendő, — ha tehát a pékmunkás a műhelyen kívül lakik valamely városrészben, akkor vidéken két órakor, Budapesten három órakor kell fölkelnie, hogv megmosakodhassak, felöltözhessek és a munkahelyre elmehessen. Marad tehát az egész dologból egy nagy semmi, mert hiszen két órakor éjfél után kell vidéken a pékmunkásnak fölkelnie, hogy munkaidőre a munkahelyre érkezhessék. Hol marad most már a szociálpolitikai gondolat, a szociálegészségügyi gondolat, hol van a pékmunkások védelme, hol van az éjszakai munka szabályozása, az éjszakai munka csökkentése, amikor két órakor fel kell valakinek kelnie. Már pedig túlnyomórészt erről van szó, mert hiszen a fővárosban inkább a nagyipar dominál a sütőipar terén, — tudtommal legalább — mert hiszen fölszerelik az üzemeket gépekkel és egyéb technikai eszközökkel, a vidéken ellenben túlnyomóan kisipari jellegű a pékipar. Ha az említett törvény az egyetlen szociálhigieniai alkotása három parlamenti ciklusnak, akkor, ha ezt most visszacsináljuk, rámutathatunk arra, hogy tulajdonképpen nem csinálunk semmit. Az egésznek lényege, a munkásvédelem, kiesik már most ebből a törvényből, ezzel a javaslattal. Mindenről szó volt most is, és szó volt a bizottságban, szó volt javaslatban is, az indokolásban is, csak éppen a sutőmunkások szociálhigienéjéről és védelméről nem. Beszéltek a gazdasági részéről a dolognak, beszéltek a konkurreuciáról, arról, hogy a nagyipar, a kisiparnak esztelen és elviselhetetlen konkurrenciát csinál, beszéltek a friss kifli szükégéről, sőt az előadó úr a friss kiflit mint világproblémát állította be a parlament előtt és tudósokra és elméletekre, étkezési divatokra hivatkozott, csak éppen arról nem esett szó miről itt beszélni kellene : a munkások egészségügyéről, arról, mit az 1923. évi XV. törvénycikk céljául kitűzött,