Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-223

222 Az országgyűlés képviselőházának 223. ülése 1928 november 22-én, csütörtökön. csak akkor nyer igazán erőt, ha az illető érdekelt törvényhozások a maguk szuverén törvényhozó akaratával is alátámasztják és törvénykönyvükbe beiktatják. Hogy vájjon mi az elsők között vagyunk-e, vagy az utolsók között, azt valóban nem tudnám megállapítani, de tekintettel arra, hogy maga az egyezménytervezet is fiatal, panasz nem érheti a m.*"**^ap kormányt, hogy ebben az időpontban hozta a Ház elé a kérdést. Ami a többi, még nem ratifikált nemzetközi egyezményt illeti, ezekre nézve megjegyzem, hogy a különböző tárcák között vannak szétosztva anyaguk és tárgyuk szerint, és sok van közöttük olyan, amelyet azért nem kíván a magyar kormány nemzetközi egyezmény alakiában a törvényhozás elé hozni, mert azt tervezi, hogy külön törvényjavaslatban fogja a kérdést rendezni a magyar viszonyoknak speciálisabban megfelelően, mint amennyire megfelelő lehet egy ilyen általános nemzetközi egyezménytervezet. Van közöttük olyan is, amelynek elfogadásával szemben nemcsak nálunk, hanem más államokban is bizonyos aggályok merültek fel, amely aggályok elosztásai"! vonatkozólag a szükséges nemzetközi lépések megtörténtek és folyamatban vannak. De felszólalásomat indokolja egy másik körülmény is. Nevezetesen szeretnék rámutatni egy olya ti momentumra, amely, azt hiszem, ennek a javaslatnak tárgyalása során felülemel bennünket minden olyan kisebb szemponton, amely talán közvetlenül az ember elé ütődik; nevezetesen én őszintén szólva nem azt látom — csak és végső fokon — fontosnak ebben a, javaslatban, hogyha ne adja Isten valami szerencsétlenség érne bennünket, olyan mértékű,' amelynek enyhítésére a magyar nemzet közönséges ereje nem elégséges, akkor más nemzetek összetett erejével valamilyen mértékű segítséghez juthatunk. Ez nagyon szép és ragyogó gondolat, amely minden elismerést megérdemel, én azonban a magam részéről sokkal fontosaimnak találom azt, — amire különben az előadó úr itt szíves volt egy mondatban szintén rámutatni — hogy a gondolat mögött rejlik egy olyan történés, olyan lelki elváltozás a nemzetek képviselőiben, a nemzetek egymásközti viszonylatában, sőt azt mondhatnám az emberiség újabb történelmének lelkiségében, amely már igen nagy figyelmet érdemel és különösen nekünk szegény, elnyomott, háborúban és egyebekben vesztes nemzetnek nagyon sok reménységet ad. Nevezetesen papíros, zizegő papiros marad, csak mindenféle olyan emberbaráti tartalommal megtöltött szerződés, amely mögíitt nem áll őszintén a lélek, amely segíteni akar az emberen, segíteni akar a nemzeten, annak figyelembe vétele nélkül, hogy az illető nemzet minő politikai viszonyok között van, különösen ahhoz, aki esetleg a segítés kötelességét elismerte. A régi időben ligák és szövetségek készültek és kénződtek a történelem folyamán, rendesen politikai és hadászati, harci célzattal és az emberiséget ilyen módon több csoportra osztották fel. Később, amikor a politika kifinomodott, akkor már konszernek képződtek, hatni mi csoportok létesültek, amelyek közvetlenül ugyan nem azért létesültek, hogy fegyverkezzenek és erőhatalommal döntsék el egy világnak vagy egy fély il ágnak sorsát, végeredményben azonban mégis csak hatalmi csoportok voltak és addig, amíg a béke legalább felületi feszültség alakjában fenntartható volt, nem is zúdult rá a nemzetekre a háború iszonyú megpróbáltatása, Ennél még magasabbrendűi kezdésnek, jelenségnek tartom én szerény és tiszteletteljes nézetem szerint azokat a kezdéseket, amelyeknek egyikét most itt látjuk ebben a javaslatban. Amikor tudniillik valami szükségszerűségnek érzete támad fel a nemzetekben a világháborúi nagy megpróbáltatásai nagy szétszaggatásai, nagy ellentét-teremtései után, amikor azt látom, hogy a művelt emberiség lelkében a több emberi megértés szüksége feltámad; amikor azt látom, hogy nemzetközileg értékelhető igények érzete támad fel a nemzetek vezetőinek lelkében, amikor egy ilyen nemzetközi egyezmény ratifikálásáról tárgyalva annak eredetét kutatjuk: ezt a folyamatot, ezt a történelmileg is értékelhető folyamatot és jelenséget tartom én tulajdonképpen a legfontosabbnak. Nem egyszerűen csak Ciraolo olasz szenátor lelke a tényezője és szülőanyja ennek a gondolatnak, mert Ciraolo éppúgy hiába gondolta volna el ezt a ragyogó gondolatot és éppúgy hiába gondolták el előtte százesztendőyel más Ciraolo-k, akik az emberiség szolidaritása gondolatával foglalkoztak, ha nem volnának meg az adottságok a lelkekben nemzetközi viszonylatban, hogy a gondolat tényleg felfogassék és valamiképpen a valóságba tényleg át is ültettessék. Ezek az adottságok az a folyamat, amelyre előbb voltam bátor rámutatni, a nemzetek közt való magasabb megértés folyamata, e szerint az emberi igazság iránt való több fogékonyság, a több fogékonyságra való ráébredós folyamata. Leihet, hogy szerződések durva jogot teremtenek, amint hogy tényleg érezzük a szerj ződések által teremtett jogi helyzetek szörnyű durvaságát. De ha egyszer egy ilyen folyamat feltámad a nemzetek lelkében, amely a magasabb erkölcsi megértést és ennélfogva a magasabb és erkölcsi tartalommal megtöltött jogot tűzi ki a maga céljául, akkor van reménységünk arra, hogy ez a magasabb folyamat a kétségkívül alacsonyabbrendű durva jogot statuáló folyamatnak ellene fog szegülni, meg fogja azt változtatni, meg fogja enyhíteni anélkül, hogy a durva jogot mindenáron fegyverrel kellene megváltoztatni. (Űpjj van! Űpjf van! a jobboldalon.) Ügyhogy azok, akik a békében bíznak, akik bíznak abban, hogy az igazság utat tud törni magának vér nélkül is a történelem folyamán, kell, hogy ráfigyeljenek erre a momentumra, hiszen ez a momentum egyike az ő felfogásuk mellett felsorakoztatható bizonyítékoknak. Ha az igazság, és pedig az erkölcsi igazság, ha az igazság és pedig a legmagasabb emberi értelemben vett igazság valóban dogmává erősödik a nemzetek közfelfogásában, akkor én is hiszek és reménykedem abban, hogy az olyan nemes nemzetek, aminők közül egyikről s/.ó esett tegnap is, ma is ebben a Házban, — értem a francia nemzetet — fel fog emelkedni arra a magaslatra, hogy felismerje történelmi szerepét és hivatását az emberiség nemesebb, erkölcsibb, emberibb fejlődésének folyamatában. Fel fogja ismerni annak fontosságát, hogy a durva jogot karddal toll helyett és lélek helyett« nem jó beírni a népek életébe, mert az ilyen durva jog csak elkeseredéseket, súrlódásokat, nyugtalanságokat teremt, békét, alapos, szilárd, az emberiség jólétén, fejlődésén alapuló békét nem tud teremteni. Én nem vádolok egyetlen nagy nemzsetet sem azzal, hogy nem volna meg benne ez a megértés. Egészen más kérdés az, ha valaki, mint ennek a Háznak egyik tagja, politikai, sőt kül-