Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-216

14 Az országgyűlés képviselőházának 216. ülése 1928 november 9-én

} pénteken. bért fizetett, mint 1913-ban. Ma tehát 100%-át teszi ki a lakbér az 1913-ban fizetett lakásbérnek. Ezen túlmenni nem lohet már csak azért sem, mert hiszen köztudomású, hogy a magyar munkásság életszínvonala a kinai kuli életszínvonala alá sülyedt Ma a legjobban szituált és szervezett szakmunkás békebeli keresetének legjobb esetben 65—70%-át keresi meg Ilyen körülmények között nem lehetett a lakbéremeléssel tovább menni, s ezért a lakbérek megállottak. Nehogy azonban a háztulajdonosok siráma nagyon széles körben terjedjen el, a kormány szíve megesett rajtuk és ma egy törvényjavaslattal állunk szemben, amely a házadó kivetési kulcsát leszállítja. Ez a fővárosban a háztulajdonosok, a háztulajdonos bankok számára nemzeti ajándékot jelent. Elismerem, hogy a vidéken, ott és azokban a városokban, amelyekben nincs bérkaszárnya-rendszer, ott valamelyes enyhítést jelent ez adó >an, de ez a javaslat még így is elfogadhatatlan a számunkra és vidéki képviselők szempontjából is. Elfogadhatatlan, mert az adóleszállítási sorrend nem helyes, és nem olyan, mint amilyent ma a munkásság és a munkásosztályokhoz tartozók joggal elvárhattak volna. Hónapok óta halljuk emlegetni, nemcsak az ellenzéki oldalon, hanem a kormánypárti oldalon is, hogy a befolyt feleslegek rendszerével egyszer már le kell számolni, és hogy ezeket egyszer meg kell szüntetni. Wolff igeD t. képviselőtársam is arról beszélt, hogy ez a feleslegekkel való manipuláció a budget szempontjából sem helyes, le kell tehát valamivel szállítani ezeket a feleslegeket, azaz le kellene szállítani az adókat. De ezt a leszállítást nem a házadó kivetési kulcsával kellene elkezdeni, hanem egészen másutt. Itt van például «A Magyar Hét», amiről igen sokat beszéltek. Tiszteletreméltó szándékok vezették azokat az urakat, akik a Magyar Hetet rendezni fogják. Nem akarom a dolgot elrontani, azonban kénytelen vagyok megállapítani, hogy a Magyar Hét pénzügyi eredmény tekintetében nagyon siralmasan fog kiütni és pedig azért, mert a nép széles rétegei teljesen fogyasztóképtelenek és nem tudnak vásárolni. Nem tud vásárolni a munkásság, az iparososztály, és nem tudnak vásárolni a magántisztviselők százezrei sem, akik még a legszükségesebb élelmiszereket is alig-alig képesek megvásárolni, és képtelenek arra, hogy maguknak ruhát és egyéb élelmicikkeket vásároljanak. De ugyanilyen helyzetben van az intellektuel középosztály is, az a középosztály, amelynek megteremtésére az utódállamok óriási erőfeszítést tesznek. Ez is sorvad, ez is pusztul, úgyhogy helyes az a megállapítás, amely a mi padjainkról önök felé mint vád elhangzott, hogy nem lehet egy társadalmi osztály életszintjét büntetlenül a legmélyebbre leszorítani, (Ügy van'- Ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) már pedig ez a kormányzati rendszer a munkásosztály életszintjét az általános minimális életszint alá szorította le. Ennek a következménye lett az általános fogyasztóképtelenség, és a felette levő társadalmi osztályok elsorvadása. (Jánossy Gábor : Nem a kormány szorította le az életszintet !) Nem a házadó kulcsánál kellene tehát megkezdeni az adóleszállítást, hanem az iparosokat, a kereskedőket és a fogyasztóközönséget általában rendkívül nehezen sújtó forgalmi adónál. Ott kellett volna elkezdeni ezt a leszállítást azután folytatni kellett volna a fogyasztási rendszerű adóknál, amelyek nem kevésbbé sújtják a városi közönséget s amely adók magassága kifejezésre jut a hús-, a zsír-, a burgonya-, a szalonna és egyéb élelmicikkeR áraiban. Nem hallok azonban arról, hogy ezen a téren a kormány javaslattal jönne a Ház elé. Ezzel kapcsolatban szükségesnek tartottuk volna a létminimum felemelését a jőve* delini adónál. Itt kell megemlítenem, hogy a létminimum felemelése országos és szociális érdek, mert talán Magyarország az egyetlen állam egész Európában, ahol a munkásosztályhoz tartozók, tehát a tényleg dolgozó munkások jövedelmi adót fizetnek. A munkás fizet kereseti adót és azonfelül, ha egy bizonyos, a mai viszonyok mellett nem magas túlkeresetet ér el, jövedelmi adót is. Klnnek a jövedelmi adónak a kivetése súlyos tehertétel. Két városról állnak adatok rendelkezésemre, amelyek szerint pl. Szombathelyen, abban a püspöki városban, ahol kanonokok is vannak, akiknek elég szép a jövedelmük, s akik, — nem akarok túlzásba esni és azt mondani, hogy azért a nem hosszú ideig tartó imádkozásért túlontúl dús jövedelmet élveznek, — ha azonban megnézem az adÓKívetéseket, akkor azt tapasztalom, hogy ezek a dús jövedelmű kanonok urak lényegesen kevesebb adót fizetnek, mint egy nyomdai gépmester vagy az éjjeli szedő, vagy egyéb, mondjuk, ezeknél valamivel jobban szituált munkás. Ugyanezt a képet kapjuk, ha összehasonlítjuk a munkások adóját a lateinerek adójával. Ugyanez a helyzet Győrben is, ez is püspöki város, itt is vannak kanonokok, ezeknek az uraknak ott is csak az a hivatásuk, ami Szombathelyen: délután elmenni a templomba és a brevi" áriurnot együtt olvasni ; ezzel megszűnik minden tevékenységük. (Pozsegár Rezső : Dolgoznak is azok !) Méltóztassék megengedni t. képviselőtársam, hogy erre feleljek. Nekem még élénk emlékezetemben van a következő eset. Ferenc József ideiében történt, hogy az egyik káptalani tagtól megkérdezte az öreg Ferenc József : «Mi dolga van önnek ?» «Semmi», — felelte az illető. «Semmi ?» «Igen, Felséges Uram, nekem egyáltalában semmi dolgom nincs.» (Pozsegár Rezső : Ez anekdota !) Valamit ézi is értek a dologhoz, valamennyit én is forogtam a világban és állítom, hogy ezer és ezer munkásember boldog volna, ha öreg korára azt a nehéz és terhes feladatot kellene magára vállalnia, amely egy kanonokot terhel ; minden munkásember ezt nagyon szívesen és örömmel vállalná és boldog lenne vele. Visszatérek az adózás kérdéséhez, nem akarok a tárgytól eltérni. Azt látjuk, t. Képviselőház, hogy a kanonokok jövedelmi adója, mert erről beszélek, alatta marad a nyomdászok jövedelmi adójának. Kezem közt van egy kimutatás, amely szerint 68, 73, HO, 112, 86, 90, 83, 85 pengő jövedelmi adót fizet egy-egy nyomdász. (Kabók Lajos : A kereseti adón kívül !) Ha az ember kérdezi, hogyan lehet ez, — mert megértjük, hogy kereseti adót fizet, de hogyan jön egy nyomdász ahhoz, hogy jövedelmi adót fizessen, amikor a munkája után neki keresete, fizetése van és nem jövedelme ~ kiderül a következő. Az éjjeji szedőknek és azoknak a nappali munkásoknak is, akikre nézve elkerülhetetlen, hogy a vidéken egy héten egy két túlórát ne kelljen csináiniok, beszámítják a teljes keresetüket, beszámítják a túlórára kapott százalékot is. mindent es így hozzák össze azt a keresetet, amely valamivel a létminimumon felül van és ezutáu rögtön reájuk nyomják a jövedelmi adót. Abban a városban vannak tanárok, vannak ügyvédek, orvosok, egyéb intellektuellek, iparosok, akiknél beszámítják az üzemi költséget, vagyis azt az önköltséget, amely az ő üzemük, exisztenciájuk fenntartására szükséges, a munkásnál ezt nem számítják be. Évek óta sírunk és panaszkodunk, hogy az az éjjeli munkás duplán kénytelen élni, mert nappal is kell étkeznie és minthogy éjjel dolgozik, abnormális időben, éjjel is kell ennie. Egyik pénzügyminisztertől a másikig megyünk és magyarázzuk, hogy annak a munkásnak